Pakusza: Választókörzetemet érintő fejlesztési tárgyalásokat kezdeményezek!
A Jobbik önkormányzati képviselője évek óta igyekszik felhívni a városvezetés figyelmét Pereces, illetve a vele egy választókörzetben lévő területek fejlesztésének fontosságára, úgy tűnik végre sikerrel – mondta pénteki sajtótájékoztatóján Pakusza Zoltán.
A jobbikos politikus örömének adott hangot, hogy Kiss János Miskolc alpolgármestere végre belátta – legalábbis ezt nyilatkozta a múlt heti Miskolci Naplóban -, milyen jelentős értékekkel, turisztikai adottságokkal rendelkezik Pereces. Pakusza közölte, amennyiben a városvezetés komolyan gondolja a terület fejlesztését, abban természetesen partner lesz annak ellenére, hogy személyét az utóbbi időszakban a Fidesz nemtelen támadásoknak tette ki.
Hangsúlyozta azt is: bízik benne, hogy a választókörzet szempontjából gyümölcsöző együttműködés alakulhat ki. Ennek érdekében levélben fordult Kriza Ákoshoz, melyben kérte, hogy minél hamarabb jelöljenek ki egy időpontot, amikor tárgyalóasztalhoz ülnek és megtudják beszélni a választókörzetre vonatkozó képviselői és civil fejlesztési javaslatokat és azok megvalósításának lehetőségét.
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)