Oroszország ultimátumot intézett az Egyesült Királysághoz
Moszkva megtorlást fog alkalmazni ukrajnai vagy más Ukrajna által használt brit célpontok ellen, ha Kijev a britek által biztosított rakétákkal orosz területre csapást mér – adta tudtul az orosz külügyminisztérium hétfőn a londoni nagykövetnek.
Nigel Casey nagykövetet azt követően rendelték be a minisztériumba, hogy David Cameron brit külügyminiszter a Reutersnek nyilatkozva kijelentette: Ukrajnának joga van arra, hogy az Egyesült Királyság által küldött nagy hatótávolságú rakétákkal csapást mérjen mélyen Oroszország belsejében.
„Casey-t figyelmeztették, hogy a brit fegyvereket orosz területen használó ukrán csapásokra adott válasz lehet bármely brit katonai létesítmény és felszerelés Ukrajna területén és azon kívül is”
– áll az orosz külügyminisztériumnak a találkozót követő közleményében.
Az Egyesült Államok és szövetségesei korábban azzal a feltétellel szállítottak Kijevnek nagy hatótávolságú fegyvereket, hogy azokat csak olyan területeken lehet használni, amelyeket Ukrajna sajátjának vall – a Krím, a Donyecki és Luganszki Népköztársaságok, valamint a Herszon és Zaporozsjei területeken -.
Az orosz külügyminisztérium szerint Cameron ezzel ellentétes kijelentéseivel „de facto elismerte országa érintettségét a konfliktusban”.
Oroszország úgy értelmezi Cameron megjegyzéseit, mint „a súlyos eszkaláció bizonyítékát és annak megerősítését, hogy London egyre intenzívebben vesz részt a katonai műveletekben Kijev oldalán” – tette hozzá a minisztérium.
Casey-t felszólították, hogy
„gondoljon az ilyen ellenséges londoni lépések elkerülhetetlenül katasztrofális következményeire, és azonnal a leghatározottabban és a legegyértelműbben cáfolja a külügyminisztérium vezetőjének harcias provokatív kijelentéseit”.
Korábban a nap folyamán az orosz védelmi minisztérium gyakorlatot jelentett be a taktikai nukleáris fegyverek bevetésének tesztelésére. Vlagyimir Putyin elnök a hadsereg közlése szerint nyugati tisztségviselők „provokatív kijelentései és fenyegetései” után rendelte el azt el.
Figyelem! A fenti hír propagandának minősül, mivel az a mindig nagyon “demokratikus” EU-ban üldözött, betiltott és propagandistának kikiáltott Russia Today értesülései nyomán készült.
Kiemelt képen: Az Egyesült Királyság oroszországi nagykövete, Nigel Casey elhagyja az orosz külügyminisztériumot Moszkvában, Oroszországban. © Szputnyik / Ilja Pitalev
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…