KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Oroszország nem adja fel céljait, de továbbra is nyitott a tárgyalásra

Oroszország kitart Ukrajna nácitlanítása, demilitarizálása és semlegesítése mellett, de továbbra is kész tárgyalásos úton is érvényt szerezni biztonsági igényeinek – foglalta össze Putyin elnök pénteken elhangzott szentpétervári beszédének lényegét a Magyar Békekör tudósítója.

„A nyugati államokkal ellentétben mi nem utasítjuk el a párbeszédet. Oroszország sohasem mondott le a tárgyalásról”

– jelentette ki Oroszország elnöke a szentpétervári nemzetközi gazdasági fórumon. Mint köztudott, a nyugati hatalmak, élükön az Egyesült Államokkal nemet mondtak a 2021. december 15-én eléjük terjesztett orosz biztonsági követelésekre, mire Moszkva úgy döntött, hogy ha tárgyalásos úton nem tudja szavatolni biztonságát, katonai eszközökhöz folyamodik.

Putyin azt is világosan értésre adta, hogy Oroszországnak nem csak Ukrajnával vannak céljai, hanem egyidejűleg a globális rendszer gyökeres átalakítására is törekszik, hogy a szembenállást a békés együttműködés váltsa fel. Ennek ugyan kulcsa az orosz biztonsági igények kielégítése, de a sokpólusú világrend kialakulásának folyamata akkor is végbe megy, ha a Nyugat még nem hajlandó rá.

Tudósítónk szerint az amerikai dominancia szétzilálódására jellemző, hogy napjainkban közel húsz állam áll sorban felvételéért az orosz-kínai tengelyű BRICS csoportba, köztük Algéria, Argentína, Indonézia, Irán és Szaúd-Arábia.

„A világban végbemenő átalakulás nem átmeneti, hanem lényegi, tartós és visszafordíthatatlan”

– mondta Putyin.

Az orosz elnök félreérthetetlenül jelezte, hogy országa erővel támasztja alá a nemzetközi kapcsolatok átrendeződését, tekintettel a NATO-nak arra a szándékára is, hogy felgyorsítsa Ukrajna felvételének folyamatát, ha pedig ez ellenállásba ütközne, mint ahogyan ütközik is, akkor esetleg szabad utat engedjen egyes NATO-tagállamok önálló katonai beavatkozásának Kijev oldalán.

Egy hónappal a NATO júliusi csúcsértekezlete előtt, melyen a kérdésről döntenének, Putyin szavaiból arra lehet következtetni, hogy az orosz vezetés számol egy NATO-, vagy részleges NATO-tagállami beavatkozás lehetőségével Ukrajnában, hiszen a Kijevnek nyújtott eddigi támogatása nem hozta meg a kívánt eredményt. Oroszország az Ukrajnának nyújtott óriási katonai segítség ellenére sem állt el másfél évvel ezelőtt kitűzött céljaitól. Putyin megemlítette, az orosz haderő az ukrán hadseregnek adott nyugati páncélosok és páncélozott hadieszközök 30 százalékát is elpusztította már, köztük 218 tankot és 418 páncélozott járművet. „Az ukrán ellentámadásnak semmi esélye sincs a sikerre” – jelentette ki.

Ez is érdekelheti:  Az új védelmi biztos szerint az EU-nak fel kell készülnie az Oroszország elleni háborúra

Tekintettel a NATO újabb oroszellenes terveire, különös tekintettel lengyelországi és baltikumi csapaterősítésére, bejelentette, hogy Oroszország még több pénzt fordít a védelemre, Fehéroroszországnak pedig már átadták az első hadszíntéri nukleáris tölteteket, a többit pedig az év végéig átadják neki. Sojgu védelmi miniszter egyúttal jelezte, hogy Oroszország fokozza a harckocsi-gyártást.

Megfigyelők szerint jeladásaikkal az oroszok figyelmeztetni akarják a NATO-államokat, mivel kerülnének szembe, ha támadást intéznének Fehéroroszország ellen, vagy közvetlen katonai intervencióra szánnák rá magukat Oroszország ellen Ukrajnában.

Beszédében Putyin személyes hangot is megütött. Tekintettel a minap elhunyt Silvio Berlusconihoz fűződött baráti viszonyára, arra kérte az egybegyűlteket, adózzanak emlékének egy perces néma felállással.

Zelenszkij ukrán elnökről pedig a következőt mondta:

„Zsidó barátaim úgy vélekedtek nekem Zelenszkijről, hogy a zsidóság szégyene”.

 

Szentpétervár, 2023. június 17. szombat (MB)

Kiadta: Magyar Békekör

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Kiemelt képen: Vlagyimir Putyin Szentpéterváron, a SPIEF’23 rendezvényen

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük