Oroszország kész Ukrajnával együtt részt venni egy nemzetközi békekonferencián
Oroszország kész Ukrajnával együtt részt venni egy nemzetközi békekonferencián – jelentette a Magyar Békekör tudósítója Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfői közlésére hivatkozva.
Vang Ji kínai külügyminiszterrel Asztanában folytatott tárgyalásán Lavrov méltatta Kína békekonferenciára irányuló kezdeményezését, melyet Hszi Csin-ping kínai elnök terjesztett Vlagyimir Putyin orosz elnök elé múlt heti pekingi látogatásán.
Az orosz diplomácia vezetője leszögezte: a békekonferenciát Oroszország és Ukrajna egyenjogú részvételének feltételével kell megszervezni, figyelembe véve Moszkva jogos biztonsági érdekeit, és a kialakult helyzetet.
A békekonferencia kínai terve lényegesen eltér annak az úgynevezett „békecsúcsnak” a céljától, amelyet Oroszország kizárásával tartanak június 15-16. között Svájcban. Az amerikai ihletésre rendezett berni konferencia célja, hogy kisebb módosításokkal megpróbálja Oroszországra kényszeríteni az úgynevezett Zelenszkij formulát: az orosz csapatok kivonását, és Ukrajna 2022. február 24. előtti határainak helyreállítását. Putyin orosz elnök kínai látogatásán ezzel kapcsolatban a következőt mondta: „Csak nem őrültünk meg, hogy feltételeket szabjanak nekünk, mi pedig elfogadjuk. Minket a helyszíni valóság vezérel”.
Putyin azt is tudatta Pekingben, hogy Oroszország csak törvényes ukrán hatalmi szervekkel hajlandó tárgyalni. Utalt rá, hogy Zelenszkij elnöki megbízatása május 20-án lejár, s hogy az ukrán politikai vezetés egyébként is alkotmányellenes puccsal került hatalomra 2014-ben.
Asztana, 2024. május 20. hétfő (MB)
Kiemelt kép: Alexander Vilf / RIA Novosti
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…