Oroszország: Az ukrán válság békés megoldása jelenleg nem lehetséges
A jelenlegi körülmények között az ukrajnai fegyveres konfliktust nem lehet tárgyalásos úton megoldani – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn az Interfax tájékoztatása szerint.
Arra a kérdésre, hogy van-e út a diplomáciai rendezésre, Peskov azt mondta, hogy „jelen pillanatban ilyen kilátás nem érzékelhető” – jelentette a hírügynökség.
Moszkva Kijevet tette felelőssé a béketárgyalások felfüggesztéséért. Március végén a két fél megvitatta a békemegállapodás tervezetét, amely Ukrajnát semleges állammá tenné a nagy világhatalmak által adott biztonsági garanciákért cserébe. Az ukrán kormány azonban áprilisban berekesztette a tárgyalásokat, miután háborús bűnök elkövetésével vádolta meg az orosz csapatokat, melyek Moszkva szerint hamis bizonyítékokon alapultak.
Vlagyimir Zelenszkij ukrán elnök azóta kijelentette, hogy országa csak akkor lesz elégedett, ha a harctéren győzi le Oroszországot, és kiszorítja erőit a Kijev által meghatározott teljes területről.
Figyelem! A fenti hír propagandának minősül, mivel az a mindig nagyon “demokratikus” EU-ban üldözött, betiltott és propagandistának kikiáltott Russia Today értesülései nyomán készült.
Kiemelt kép: Ukrajna Elnöki Hivatala
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű












