Oroszbarát megjegyzései miatt lemondott az ukrajnai holland különmegbízott
„Oroszbarát” megjegyzései miatt lemondott Ron van Dartel különmegbízott, akit holland külügyminisztérium nem egészen három hete nevezett ki, hogy Ukrajnában támogassa az ország újjáépítését – írta a Dutchnews hírportál pénteken a külügyminisztérium bejelentésére hivatkozva.
Gerard Diellesen sportújságíró egy újonnan megjelent interjúkötetéhez korábban riportot készített Van Dartellel, aki azt nyilatkozta: „nem szabad elfelejteni, hogy az ukránok valójában oroszok”.
A diplomata arról is beszélt, hogy véleménye szerint a „nemzetközi politikusok naívak és álmokat kergetnek, ha azt gondolják, hogy meg tudják változtatni az Oroszországot”.
A külügyminisztérium közleményében közölte: kijelentéseket Van Dartel nyugdíjba vonulása után és különmegbízotti kinevezése előtt tette, a minisztérium nem tudott a könyv szerzőjével folytatott beszélgetéséről. Ron van Dartel azonnali hatállyal lemondott, mivel kijelentései után úgy gondolja, nem tudja hitelesen elvégezni a rá bízott feladatot.
Van Dartel, aki korábban Szerbia, Lengyelország és Oroszország nagyköveti tisztségeit töltötte be, már nyugállományba vonult, mielőtt április elején kinevezték különleges megbízottnak Ukrajnába. Küldetése során a feladata az lett volna, hogy feltérképezze, hogyan segítheti a holland üzleti közösség Ukrajna újjáépítését.
A kiemelt kép illusztráció.