Orosz biztonsági tisztségviselő: súlyos következményei lehetnek Európában a vezeték elleni támadásnak
Az Északi Áramlat gázvezetékek ellen elkövetett szabotázs olyan nemzetközi terrorcselekmény, amelynek súlyos következményei lehetnek az Európai Unió lakosságára nézve – jelentette ki Nyikolaj Patrusev, az orosz biztonsági tanács titkára egy szerdai, a Krím biztonságáról Szevasztopolban megtartott szakértekezleten.
Patrusev szerint a csővezetékeken történtek kedvezményezettje, mindenekelőtt gazdasági értelemben, az Egyesült Államok. Emlékeztetett rá, hogy az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) által beszervezett szabotőrök 1983-ban felrobbantottak egy nicaraguai olajvezetéket.
A tisztségviselő, aki 1999 és 2008 között a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója volt, azt állította, hogy az „angolszászok”, akik szerinte az „instabilitás fő forrásai a világban”, a saját érdekükben, felhalmozott gazdasági problémáik megoldása céljából katonai konfrontációt akarnak kiváltani Oroszország és Európa között. Mint mondta, ennek hatására a tőke, a termelés és a szakemberállomány átvándorolna a tengerentúlra. Megfogalmazása szerint az „angolszászok” közvetlen irányítása alatt Ukrajnában „újjáéledt a neonáci rezsim”, amelyet eszközként használnak fel az Oroszország elleni harcra.
Kreml: Ostobaság azt gondolni, hogy mi robbantottuk fel az Északi Áramlat vezetéket
Azt hangoztatta, hogy az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és „szatellitáik” nemcsak elnyújtani akarják Oroszország Ukrajna elleni, Moszkvában „különleges hadműveletnek” nevezett háborúját, de a harci cselekményeket orosz területre akarják átterelni. Állítása szerint minden orosz-ukrán tárgyalási kísérlet „a kijevi rezsim amerikai pártfogóinak utasítására hiúsult meg”.
Az orosz biztonsági tanács titkára az mondta, hogy Ukrajnában nemcsak az ország hadserege, hanem a lényegében a NATO harcol Oroszország ellen, „amelynek tagjai nehézfegyverekkel, lőszerrel, hírszerzéssel és katonai szakemberek kiképzésével látják el a kijevi rezsimet”. A NATO fekete-tengeri tevékenységét fenyegetésnek minősítette az Ukrajnától 2014-ben elcsatolt Krím félszigetre nézve.
Patrusev, aki szerint megnőtt a krími közlekedési létesítmények fenyegetettsége és a dróncsapások valószínűsége, valamint a fegyverrel és robbanóanyaggal elkövetett bűncselekmények száma, sürgette az infrastruktúra fokozott védelmét. Közölte, hogy a Krímben 12 „terrorista irányultságú” bűncselekményt akadályoztak meg a szakszolgálatok.
Arról is szólt, hogy a szélsőséges bűncselekmények száma idén megháromszorozódott a Krímben. Elmondta, hogy az orosz belügyminisztérium és az FSZB intézkedéseket hozott annak megakadályozására, hogy a fiatalok szélsőséges szervezetekhez, radikális ifjúsági mozgalmakhoz csatlakozzanak, valamint a neonáci ideológia híveinek tevékenysége ellen. Közölte, hogy az félszigeten az etnikumok közötti kapcsolatok harmonizálására irányuló állami programot és önkormányzati programokat összhangba hozzák a szélsőségek elleni küzdelem 2025-ig elfogadott országos stratégiájával. Elmondta, hogy Szevasztopolban működésbe lépett az etnikumközi és vallásközi kapcsolatok állapotát megfigyelő, a konfliktushelyzetek korai előrejelzésére szolgáló rendszer.
Kiemelt kép: REUTERS/Hannibal Hanschke/File Photo
Kapcsolódó:
Amerikai professzor: az USA és Lengyelország áll az Északi Áramlat elleni szabotázs mögött
Douglas Macgregor: az USA és Nagy-Britannia tehet az Északi Áramlat incidensről
https://internetfigyelo.com/orosz-kemfonok-az-eszaki-aramlat-felrobbanasarol-adataink-vannak-a-nyugati-erintettsegrol/
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…