Orbán Viktor: Magyarország minden béketervet támogat
Magyarország, amely a béke oldalán áll, minden béketervet támogat, mert nem tudjuk, végül melyik visz sikerre, de ha nem tesszük meg az első lépést, sohasem jutunk el a békéig – mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök, aki horvát és szlovén újságírók kérdéseire válaszolt a bledi kereszténydemokrata internacionálé (CDI-IDC) vezetőségi ülésének alkalmával csütörtökön.
A magyar kormányfő rámutatott: kétféle gondolkodásmód létezik az ukrajnai háború jövőjét illetően, az egyik szerint van mód a konfliktus katonai rendezésére, míg a másik szerint nincs lehetőség erre, ezért inkább tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség.
Orbán Viktor hozzátette: egyelőre még a konfliktus valódi természetét sem sikerült tisztázni, egyesek szerint proxyháború zajlik Ukrajnában, míg mások valódi háborúról beszélnek a felek között.
Senki sem tudja, milyen béketervnek lenne esélye a sikerre, Magyarország éppen ezért minden kezdeményezést támogat, és kész arra, hogy akár közvetítőként, akár a későbbi tűzszüneti tárgyalások helyszíneként eszköz legyen a békét keresők kezében – hangsúlyozta a miniszterelnök.
Orbán Viktor elmondta: az ukrajnai háború tekintetében Magyarország kötődése és hozzáállása a személyes érintettség miatt tér el a térségbeli országokétól.
Ukrajna a szomszédunk, ahol magyar kisebbség él, és a háború magyar életeket is követelt – jegyezte meg.
A konfliktus nemcsak Ukrajnának, hanem Magyarországnak is „személyes nemzeti veszteség” – fűzte hozzá.
Az európai békekerettel kapcsolatban Orbán Viktor kiemelte: az alapot eredetileg az európai biztonságért hozták létre, nem az ukrajnai háború miatt. A keret célja, hogy Európa-szerte erősítse a biztonságot, de eddig elsősorban Ukrajna támogatására fordították a pénzt – mutatott rá.
Magyarország szerint tisztázni kell, hogy az alap továbbra is az eredeti célokat, az összeurópai biztonságot szolgálja, vagy átalakul Ukrajna katonai támogatásának eszközévé, ezért blokkolja a további kifizetéseket – magyarázta a kormányfő.
A szlovéniai Bledben tartja a kereszténydemokrata internacionálé (CDI-IDC) kétnapos végrehajtó bizottsági ülését Biztonság, igazság, béke mottóval. Orbán Viktor a világszervezet egyik alelnökeként vesz részt az eseményen.
Kiemelt kép forrása: Orbán Viktor Facebook oldala
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…