Kedves Olvasóink!

A Nemzeti InternetFigyelő 2009 óta mondja ki azt, amit a mainstream elhallgat. Ezért 2022 óta a Google korlátozza a keresőben való láthatóságunkat, a Facebook pedig csökkenti az elérésünket. A bevételünk elapadt – de a NIF nem áll meg.

Ha hisztek abban, amit csinálunk, kérjük, támogassatok minket. Minden adomány – akármilyen kicsi – segít. Nem a Google-tól függünk. Hanem tőletek.

Most különösen nagy szükségünk van a támogatásotokra!

Köszönjük!

A Nemzeti InternetFigyelő szerkesztősége

Olekszij Danyilov: Orbán pont úgy viselkedik, mint azok, akik 1930-ban Hitlert támogatták

Az ukrán politikus szerint mire ők győzni fognak, Orbán Viktor már nem lesz miniszterelnök.

Interjút adott a Die Weltnek Olekszij Danyilov, amelyben számos erős megnyilvánulást tett. Reflektált többek között Orbán Viktor azon korábbi nyilatkozatára, miszerint Ukrajna el fogja veszteni a háborút, mégpedig azért, mert kevesebb katonával rendelkezik, mint Oroszország.

„Ahhoz, hogy Orbánnak válaszoljak, mindenekelőtt az ő szintjére kell leereszkednem” – kezdte válaszát Danyilov, aki szerint azzal, hogy Orbán „támogatja Putyint”, úgy viselkedik, mint azok a politikusok, akik 1930-ban Hitlert támogatták.

Danyilov szerint Orbán arra számított, hogy Oroszország három napon belül meghódítja Ukrajnát.

„Biztos vagyok benne, hogy Putyin beavatta őt inváziós terveibe, amikor a háború előtt meglátogatta Moszkvában” – vélekedett az ukrán politikus, aki szerint mire Ukrajna győzni fog, Orbán Viktor már nem lesz miniszterelnök.

Mandiner

Kiemelt képen: Danyilov / Fotó: RUSLAN KANIUKA / NURPHOTO / NURPHOTO VIA AFP

2 thoughts on “Olekszij Danyilov: Orbán pont úgy viselkedik, mint azok, akik 1930-ban Hitlert támogatták”

  1. Ukrajnának 100 év is kevés lenne a győzelméhez. AA magyar nyugdíj korhatárig Orbánnak csak 5 éve van.
    Illett volna gyorsabb győzelmi stratégiát csinálni !

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

2 thoughts on “Olekszij Danyilov: Orbán pont úgy viselkedik, mint azok, akik 1930-ban Hitlert támogatták”

  1. Ukrajnának 100 év is kevés lenne a győzelméhez. AA magyar nyugdíj korhatárig Orbánnak csak 5 éve van.
    Illett volna gyorsabb győzelmi stratégiát csinálni !

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük