KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Nemcsak a TV figyel

TvBig

Az új okostévék sok hasznos funkcióval rendelkeznek, de talán kevesen tudják, hogy a folyamatosan aktív mikrofonok által rögzített hanganyagot harmadik felek számára is átadhatják.

A Samsung tévékhez mellékelt adatvédelmi tájékoztatóban a következőket olvashatjuk:

“Szeretnénk informálni, hogy az Ön által kimondott személyes vagy érzékeny adatok is benne foglaltatnak a hangfelismerés keretében gyűjtött és harmadik félnek átadott információk körében.”

A komoly médiavisszhang miatt a gyártó is reagált a hírre, a dokumentumot pedig azóta módosították:

„A hangfelismerés – magyarázza a Samsung – kétféleképpen történhet. Egyrészt a televízióba épített mikrofon közvetítésével: itt előre meghatározott szóbeli parancsokkal lehet vezérelni a tévét, például csatornaváltásra vagy mondjuk a hangerő csökkentésére kérni a készüléket.

A másik eszköz a távirányítóba épített mikrofon, ez szerver közreműködését igényli, hiszen itt kifejezett keresési parancsokat kap a rendszer. Ez a fajta interakció éppúgy működik, mint az okostelefonokon és tableteken élérhető hangfelismerő szolgáltatások.” (forrás)

A személyes adatokkal való sáfárkodás komoly üzlet. A piac nagy királya a Google, így a keresőóriást is rengeteg kritika éri az adatok minden határt feszegető gyűjtése miatt. Arról azonban kevés szó esik, hogy a Google elvileg nem adja ki a felhasználók adatait (maximum érvényes bírósági parancsra). Egy Samsung méretű cégtől alapszintű elvárás lenne egy ilyen garancia vállalása, ezt azonban a gigavállalat egyelőre nem hajlandó megadni.

Másfél évvel ezelőtt írtunk a Microsoft Xbox One játékkonozolról, ami a mozgás és hangérzékelésre kifejlesztett Kinect tartozékkal együtt kapható és alapértelmezés szerint a kamera és mikrofon mindig bekapcsolt állapotban vannak. Ez még csak hagyján, de a Kinect csatlakoztatása nélkül az eszköz egyáltalán nem használható, így a kamera és a mikrofon akkor is működik, amikor maga az eszköz ki van kapcsolva, a kamera pedig a sötétben is lát. Mire képes még? Például le tudja olvasni a játékos arckifejezéseit és meg tudja állapítani, hogy hány ember tartózkodik a szobában.

Ez is érdekelheti:  Orbán Éva: Amit ’56-ról mindenkinek tudnia kellene - Emlékezzünk 1956. október 23-ára!

Ezek a modern nappalikba telepített megfigyelő eszközök kísértetiesen hasonlítanak George Orwell 1984 című regényéből ismert, az állampolgárokat folyamatosan figyelő kijelzőkre.

„Természetesen soha nem lehetett tudni, hogy az adott pillanatban az embert figyelik-e."
„Természetesen soha nem lehetett tudni, hogy az adott pillanatban az embert figyelik-e.”

„Természetesen soha nem lehetett tudni, hogy az adott pillanatban az embert figyelik-e,” írta Orwell az 1949-ben kiadott könyvről.

Természetesen az összes megacég becsület szavát adja, hogy csupán szolgáltatásaik fejlesztése és a vásárlók kényelme érdekében figyelik viselkedésünket. Ez akár igaz is lehet, de tudjuk, hogy a kormányok, köztük a magukat demokratikusnak vagy liberálisnak titulálókkal, epekedve figyelik ezeket a fejlesztéseket. Márpedig amennyiben a tévé képes lehallgatni az otthonunkat, biztosak lehetünk benne, hogy egy szürkeruhás hivatalnok valahol a védelmi minisztérium berkeiben éppen azt próbálja kitalálni, hogy a rendőrség miként aknázhatná ki ezt a kincsesbányát, persze a terrorizmus elleni harc nevében.

Az 1984-ben az embereknek nincs választásuk. Kénytelenek hagyni, hogy Nagytestvér figyelje őket. A mi nagyon is valós világunkban azonban ez a sok kistestvér a mi hozzájárulásunkkal végzi a megfigyelést és együttesen egy sokkal gonoszabb rendszert alkotnak az Orwell által leírtnál.

Talán az „okos” jelző helyett ideje lenne nevükön nevezni és inkább kémeknek hívni őket.

Kezdő

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

4 thoughts on “Nemcsak a TV figyel

  1. Először : ha a felhasználók fele olyan „okos”-ak lennének, mint a készülékeik, nem lenne szükségük „okos” készülékekre.
    Másodszor : A következő lépés a bizonyos szavak, kifejezések hatására működésbe lépő „fertőtlenítő” eljárás, ami a lakásban tartózkodó összes fehérje alapú létformát „eltávolítja” és ezzel új férőhelyet biztosít egy sokkal engedelmesebb fehérje közösségnek.
    „Az ön kényelme érdekében!”

  2. Kényelmesednek az üldözési mániában szenvedők? Hol van már a lakásokban itt-ott kínnal-keservvel eldugdosott poloskák, no meg az eresz alá rejtett puskamikrofon?

    1. Minek küzdeni, ha a balgák bármit hajlandóak önként megtenni, hogy megfigyelhessék őket?

  3. Az a kérdés jut erről eszembe,hogy vajon a magyar zacskók alá is beakarnak nézni?
    H.B.

Leave a Reply to eSzeLCancel reply