Budapest segíti Tóásó Előd hazatérését
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter utasította Magyarország Bolíviába akkreditált nagykövetét, hogy segítse Tóásó Előd hazatérését – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium szombaton.
A közleményben a tárca üdvözli, hogy az évek óta jogellenesen fogva tartott Tóásó Előd, magyar állampolgár szabadlábra kerülésének pillanata nagyon közel van.
Szijjártó Péter miniszter utasította Magyarország Bolíviába akkreditált Buenos Aires-i nagykövetét és konzulját, hogy személyesen járjanak el a helyi hatóságoknál annak érdekében, hogy Tóásó Előd mielőbb elhagyhassa az országot. A konzuli szolgálat fel van készülve arra, hogy a megfelelő technikai segítséget biztosítsa számára – tették hozzá.
Kifejtik, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium folyamatosan figyelemmel kísérte az ügy fejleményeit, a konzuli szolgálat feladat- és hatáskörének megfelelően minden intézkedést és segítséget biztosított és biztosít annak érdekében, hogy egy Magyarországtól távoli országban eljárás alá vont magyar állampolgár konzuli védelemben részesüljön.
A közlemény felidézi, hogy az elmúlt években Magyarország a diplomácia eszközeivel is visszatérően fellépett a nemzetközi szervezetek – mint, az ENSZ, az Európai Unió, az Európai Parlament, az Amerikai Államok Szervezete – különböző fórumain annak érdekében, hogy a bolíviai hatóságok a nemzetközi szerződésekben foglalt emberi jogi normákkal összhangban tartsák tiszteletben Tóásó Előd emberi jogait, és biztosítsanak számára jogszerű eljárást.
Tóásó Elődöt fegyveres felkelésben való bűnrészességért pénteken ítélte öt év tíz hónap szabadságvesztésre vádalku keretében egy bolíviai bíróság, bolíviai-horvát kettős állampolgárságú társával, Mario Tadic-csal együtt. Mivel mind Tóásó, mind Tadic csaknem hat éve őrizetben van, büntetésüket már letöltötték, így várhatóan hamarosan szabadon engedik őket.
Az ügy 2009 áprilisában pattant ki Bolíviában, miután kommandósok a Santa Cruz-i Las Américas szállodában rajtaütöttek egy feltételezett terroristasejten, amely állítólag Evo Morales elnök meggyilkolására készült és az ország erőszakos kettészakítását készítette elő. Az akcióban életét vesztette a bolíviai-magyar-horvát állampolgárságú Rózsa Flores Eduardo, az erdélyi magyar Magyarosi Árpád és az ír Michael Dwyer. A hatóságok őrizetbe vették a két túlélőt, Tóásót és Tadicot, akik az ügy további 37 vádlottjának nagy részével együtt azóta is vizsgálati fogságban tartottak.
hirado.hu – MTI – Gondola
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…
A közönséges terroristát ott kell hagyni! Semmi szükség rá itthon is van belőlük annyi mint a tenget!
Most, hogy nem maradt titokban a még mindig reá leselkedő ezernyi veszély, tényleg nagyon gyorsan ki kell menekíteni.
A továbbiakban nyugodt, sikeres életet kívánok neki a tanári pályán.
Ez tanár? Azonnali hatállyal el kell tiltani a pedagógus pályától ezt a nemzetközi terroristát!
Isten őrizz, hogy terrorista tanítsa a gyereket! El kell tiltani a pedagógus pályától azonnali hatállyal!
Terrorista tetű. Ha oda tudott utazni, miért fizessem én a visszaútját?
Nem biztos,hogy terrorista Tóásó de nyilvánvalóan valamilyen „ügynök”.
Valahogy arról soha nem írt a média,hogy mit keresett/kerestek fegyveresen egy idegen országban?
H.B.
“Ezt nagyon jól jegyezzük meg, mert már semmi sem hiteles, hiszen zsidók sajnálkoznak velünk a zsidók tettei miatt, tehát a lényeg így szóba sem kerülhet, ez a hézagmentesen szervezett zsidómédia valódi lényege!”
Rózsa Flores… Az informatikus kellett neki. Ki tudja mivel csalta lépre, ha lépre csalta.