Néhány tény Karácsony Gergelyről

A XXI. Század Intézet vezető elemzője, Deák Dániel foglalta össze azokat a tényeket, amelyekkel tisztában kell lenniük azoknak, akik Karácsony Gergely jelenlegi budapesti főpolgármester alkalmasságának hívei. Deák Dániel közösségi platformon közzétett írásában jól áttekinthetően összefoglalja a Párbeszéd nevű mérhetetlen pártszerűség vezetőjének eddig elért “sikereit”.

Mióta Karácsony Gergely lett Budapest főpolgármestere, az ott lakók láthatják és érzékelhetik is “áldásos” tevékenységét, melyről nem kifejezetten lehet állítani, hogy a főpolgármesteri felelős vezetői munka lenne, illetve, hogy Budapest lakóinak érdekét szolgálná. Inkább szolgálja Karácsony egyéni céljainak megvalósítását.

Hogy ki is ez a Karácsony Gergely és mily’ képességekkel és végzettségekkel rendelkezik, azt a vezető elemző tényszerűen foglalja össze. Egy biztos, amennyiben 2022-ben valamilyen “súlyos tévedés” miatt az államfőnek őt kell megbíznia kormányalakítással, az nagyon szomorú képet festene hazánkról. De bárki is, aki Karácsony Gergelyt szeretné miniszterelnökként látni Magyarország élén és rá, illetve a mögötte álló gyurcsányista magyar- és nemzetellenes érdekkoalícióra teszi le a voksát, nem csupán hazánkat veti vissza a jelenlegi politikai és gazdasági felemelkedés útján, de tudtán kívül önmaga és saját családjának boldogulása ellen is szavaz. Ez az, amit meg kellene érteniük azoknak, akik a balliberálisok által gerjesztett Orbán Viktor elleni gyűlöletkampányból táplálkozva, az önálló gondolkodást és a józan ész logikáját valamint Karácsony alkalmasságának kérdését félredobva, oly vehemensen és gyűlölettől vezetve beszélnek, írnak, posztolgatnak a közösségi médiában Orbán Viktor kormányfőről.

Hirdetés

NIF


Deák Dániel összefoglalója:

Karácsony Gergely továbbra is a megúszás és lavírozás taktikáját választja: nem ad magyarázatot arra, hogy nyelvvizsga nélkül hogyan lett diplomája, hogyan mehetett PhD képzésre és miként tudott adjunktusként az egyetemen oktatni!
Az elmúlt napokban Karácsony Gergely hivatalos Wikipédia-oldalát erre módosították: angol nyelven középfokon beszél, nyelvvizsgával nem rendelkezik. Hosszú éveken át – meglehetősen megtévesztő módon – ez a tény nem volt feltüntetve, sőt több online életrajzban is úgy szerepelt ez az információ, mintha rendelkezne nyelvvizsgával. Itt a Wikipédia-oldala: https://bit.ly/3fbBNDy
A nyelvvizsga hiányát támasztja alá az Átlátszó 2013-as cikke is, amelyben a parlamenti képviselők nyelvtudásáról készítettek egy körképet. A Párbeszéd ekkor azt közölte, hogy Karácsony Gergelynek nincsen nyelvvizsgája semmilyen nyelvből. A cikk itt érhető el: https://bit.ly/3bp7YhQ
A diploma megszerzésének már évtizedek óta feltétele a nyelvvizsga – a legtöbb alapszakon egy középfokú vizsgát kell tenni a harmadik év végéig, a mesterképzésben pedig gyakran felsőfokú vagy szakmai bizonyítványt is kell szerezni, az előírások képzési területenként változnak. Természetesen kiskapuk vannak, például fogyatékosság esetén, ezekről az eshetőségekről itt lehet részletesen olvasni: https://bit.ly/3yajAPA
Ennek ellenére Karácsony Gergely 1995-2000 között az ELTE Szociológiai és Szociálpolitikai Intézetében szerzett szociológia egyetemi diplomát. Ekkor még a jelek szerint nem volt kötelező a nyelvvizsga a diploma megszerzéséhez, ezt Karácsony Gergelynek azonban továbbra is tisztáznia kéne.
De mindez még mindig nem magyarázat arra, hogy nyelvvizsga hiányában hogyan lehetett 2004-től a Budapesti Corvinus Egyetem Politikatudományi Intézetének oktatója tanársegédi, majd 2008-tól adjunktusi beosztásban. 2007-től pedig hogyan lehetett az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Politikatudományi Intézetének PhD-hallgatója, miközben ezekhez elvárás a nyelvvizsga megléte. Beszédes, hogy a doktori fokozatot már nem is szerezte meg, hiszen ahhoz már két nyelvvizsga is kellett volna. Itt van például a Semmelweis Egyetem szabályzata: https://bit.ly/3fhzbny, itt pedig a Corvinusnak egy adjunktusi hirdetménye: https://bit.ly/3w1cB9I
A jelek szerint Karácsony Gergely nem akar válaszolni ezekre a kérdésekre, inkább elmenekül az újságírók elől, két napja például biztonsági őrök akadályozták meg, hogy egy újságíró megkérdezze tőle mindezt: https://bit.ly/3uN1qBf
Mindennek komoly politikai következményei lehetnek, hiszen a felmérések szerint párthovatartozástól függetlenül fontosnak tartják az emberek, hogy egy miniszterelnök rendelkezzen nyelvtudással: https://bit.ly/33IMnN6
Még az Index olvasói szerint is elengedhetetlen a nyelvtudás, az ellenzéki portál szerint is szükséges például egy uniós csúcson vagy más nemzetközi tárgyalás során, hogy egy miniszterelnök meg tudja magát értetni a többi kormány és államfővel: https://bit.ly/3fg4Nds
Közben pedig már hivatalossá is vált, hogy Karácsony Gergely a Párbeszéd nevű egylet hivatalos miniszterelnök-jelöltje – tették közzé közösségi oldalukon.
Karácsony László beszél testvéréről Karácsony Gergelyről:

 

Kiemelt kép: Facebook

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Facebook hozzászólások


Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
Koronavírus – Meghalt 38 beteg, 426-tal nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon (frissített)

Pattanásig feszült indulatok Jászapátiban – villáminterjú László Attilával

Kónya-Hamar Sándor: METAFORA-MÁGLYA

Close