My body our choice?! – holttestek a Tiszában
My body our choice?! Az én testem, az én választásom – hirdeti a közismert feminista szólam, mely szerint a saját testéről minden embernek szabadon kell rendelkeznie. Meglehet, hogy ez még ma valamennyire így is van a demokrácia maradékát is felszámoló Nyugaton, de Ukrajnában már biztosan nincs így.
Onnét ugyanis egyre másra érkeznek azok a hírek, amelyek a háború elől menekülő ukrán állampolgárok, elsősorban férfiak hirtelen haláláról szólnak. Ezeket a baleseteknek álcázott eseteket némi kritikával kell értenünk. Egyre-másra érkeznek ugyanis hírek, hogy a kényszersorozások és így a közeli és biztos halál elől is menekülő férfiak holttestét úgy dobja ki a határfolyóként szolgáló Tisza, amelyen talán még átevickélhettek volna, csakhogy rajtuk golyó ütötte nyomokat is találnak.
Ez pedig arra utal, hogy nem a folyó a legveszélyesebb azon a vidéken, hanem
azok a kivégzésre szakosodott, ukrán határőrök, akik gépfegyverrel végeznek a magukat folyóba vető és életüket menteni akaró emberekkel. A határvidékül szolgáló hegyekben bekövetkező, halálos „balesetek” kapcsán is gyanítható, hogy nem a meredek sziklák, hanem az ott lesben álló határvadászok fegyverhasználata miatt hal meg arrafelé oly sok menekülő férfi. (Főként azért, mert a jó idő beköszöntével már nincsenek a Kárpátok hágóin sem gleccserek, se úttalan-utakra vivő, hóval takart hegyi ösvények, ahol az eltévedő emberre korábban fagyhalál is várhatott.)
Szóval az elcsépelt nyugati szólam az Európai Unióba magát beverekedni kívánó Ukrajna kapcsán ma már így érvényes:
az én testem már nem az én testem, hanem egy USA által uszított és hatalmi tébolyba beleszédült zsarnok rendelkezése szerint olyan „emberanyag”, amiről ennek a diktátornak senkinek sem kell számot adnia.
Isten óvja ezeket az embereket és családjaikat!
A magrázó képgalériát ide kattintva lehet megtekinteni.Nemzeti InternetFigyelő (NIF)Kiemelt képen: Tisza folyó, Rahó város térsége (Északkeleti-Kárpátok), Ukrajna / Forrás: akovekmeselnek.hu
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…