Moszkva figyelmezteti Kijevet a gyengített urántartalmú lőszerek használatának esetére
Piszkos bombák használatának minősül, ha Kijev uránt tartalmazó lövedékeket használ a Leopard 2 harckocsiknál – mondta Konsztantyin Gavrilov, a katonai biztonságról és fegyverzet-ellenőrzésről szóló bécsi tárgyaláson résztvevő orosz delegáció vezetője.Az országok melyek harckocsit készek Ukrajnába szállítani – kép: RIA Novosztyi
Szerinte a Nyugat kényszerítette Berlint arra, hogy döntsön a páncélozott járművek szállításáról.
„A nemzetközi közösség ismét szemtanúja lehetett annak, hogyan működik a „vasfegyelem” a NATO-ban. A civilizált Nyugat nemzetközi elszigeteléssel fenyegette Németországot, amennyiben az megakadályozza a leopárdok szállítását. Ez a transzatlanti szolidaritás”
– közölte Gavrilov, majd hozzátette:
Berlin tudatosan döntött amellett, hogy „a német tankok kereszttel a páncéljukon, ismét megtámadják az orosz katonákat”
Hangsúlyozta, hogy az orosz hadsereg megsemmisíti ezeket a harcjárműveket, ahogy ez most a NATO többi fegyverével is történik.
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Petíció az emlékmű megvalósításáért!
Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg.Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.