Kedves Olvasóink!

A Nemzeti InternetFigyelő 2009 óta mondja ki azt, amit a mainstream elhallgat. Ezért 2022 óta a Google korlátozza a keresőben való láthatóságunkat, a Facebook pedig csökkenti az elérésünket. A bevételünk elapadt – de a NIF nem áll meg.

Ha hisztek abban, amit csinálunk, kérjük, támogassatok minket. Minden adomány – akármilyen kicsi – segít. Nem a Google-tól függünk. Hanem tőletek.

Most különösen nagy szükségünk van a támogatásotokra!

Köszönjük!

A Nemzeti InternetFigyelő szerkesztősége

Moszkva figyelmezteti Kijevet a gyengített urántartalmú lőszerek használatának esetére

Piszkos bombák használatának minősül, ha Kijev uránt tartalmazó lövedékeket használ a Leopard 2 harckocsiknál – mondta Konsztantyin Gavrilov, a katonai biztonságról és fegyverzet-ellenőrzésről szóló bécsi tárgyaláson résztvevő orosz delegáció vezetője.

Az országok melyek harckocsit készek Ukrajnába szállítani – kép: RIA Novosztyi

Szerinte a Nyugat kényszerítette Berlint arra, hogy döntsön a páncélozott járművek szállításáról.

„A nemzetközi közösség ismét szemtanúja lehetett annak, hogyan működik a „vasfegyelem” a NATO-ban. A civilizált Nyugat nemzetközi elszigeteléssel fenyegette Németországot, amennyiben az megakadályozza a leopárdok szállítását. Ez a transzatlanti szolidaritás”

– közölte Gavrilov, majd hozzátette:

Berlin tudatosan döntött amellett, hogy „a német tankok kereszttel a páncéljukon, ismét megtámadják az orosz katonákat”

Hangsúlyozta, hogy az orosz hadsereg megsemmisíti ezeket a harcjárműveket, ahogy ez most a NATO többi fegyverével is történik.

Kiemelt kép: Illusztráció – Leopard 2A4 harckocsi

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük