KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Moszkva a svájci konferencia bojkottjára kérte partnereit

Oroszország arra kéri partnereit a “világ többségének” országaiból, hogy tartózkodjanak a svájci Ukrajna-konferencián való részvételtől, és ne keveredjenek bele Kijev újabb oroszellenes provokációiba – írta Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő a moszkvai diplomáciai tárca honlapján csütörtökön megjelent állásfoglalásában.

“A világ többségének országaiból való partnereinket is arra kérjük, hogy tanúsítsanak éberséget és tartózkodjanak az ilyen fórumokon való részvételtől, hogy ne hagyják magukat behúzni Kijev és a Nyugat újabb oroszellenes provokációiba, amelyeknek nem a béke, hanem az Oroszországgal való folyamatos konfrontáció a célja”

– hangsúlyozta Zaharova.

Korábban a svájci külügyminisztérium közölte, hogy Bern több mint 160 küldöttséget hívott meg, köztük a G7, a G20 és a BRICS-országok delegációit az Ukrajnáról szóló konferenciára, amelyet június 15-16-án tartanak Bürgenstockban. Az ország hatóságai szerint Oroszország “jelenleg” nincs a meghívottak között.

A berni orosz nagykövetség közleményt adott ki, amely szerint Moszkva tudomásul vette Svájc döntését, hogy nem hívja meg Oroszországot a júniusi ukrajnai békekonferenciára.

“Álláspontunk változatlan: nincs értelme a békefolyamat elindításáról beszélni Oroszország részvétele nélkül. Az úgynevezett +békekonferencia+ megtartása valójában nem más, mint a hírhedt kijevi +békeformula+ keresztülvitele, amely Oroszországnak szóló ultimátumok sorozata. Az ultimátumok nyelvezete számunkra elfogadhatatlan”

– közölte az orosz diplomáciai képviselet.

 

Kiemelt képen Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő / © Az Orosz Föderáció Külügyminisztériumának sajtószolgálata

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 
Ez is érdekelheti:  Ilyen sem volt még: Az óbudai polgármester a fogdában írta alá az alakuló ülésre szóló meghívót

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük