Miskolci Jobbik: Hulladékégető a Kilián lakótelep mellett?
AZ MSZP Dél-kiliáni biomassza fűtőművében a Fidesz hulladékot égetne? – tette fel a kérdést a Jobbik önkormányzati képviselője hétfői sajtótájékoztatóján.
Megdöbbentő, hogy miután a részben önkormányzati tulajdonú Bioenergy-Miskolc Kft viharos körülmények között biomassza égetőt épített a Dél-kiliáni óvoda mellé, most tényként közli a cég a helyi napilapban, hogy hulladékot is égetne a lakótelep határában – mondta Jakab Péter, aki kifogásolta, hogy erről ismét nem informálták a lakosságot.
Majd emlékeztetett, a Fidesz önkormányzati képviselője, Seresné Horváth Zsuzsanna korábban még élesen bírálta az előző, szocialista városvezetést, amiért az nem tájékoztatta a helyieket a Dél-kiliáni biomassza égető megépítéséről. „Képviselő asszony most, amikor a Fidesz dönt titokban „hulladékégetésről”, furcsa módon nem tiltakozik az eljárás ellen” – fogalmazott Jakab, aki szerint a kiliáni fűtőmű esetében továbbra is csak a Jobbik képviseli következetesen a lakosság érdekeit.
„A Jobbik önkormányzati képviselőjeként a leghatározottabban felszólítom a városvezetést és a Bioenergy-Miskolc Kft-t, tájékoztassák a helyieket a tervezett változtatásokról, arról, hogy honnan és milyen hulladékot szeretnének itt égetni, és ennek nyomán milyen terhelésnek kívánják kitenni az itt élők egészségét és környezetét.”
Jakab Péter
Jobbik B-A-Z megyei és miskolci alelnöke,
Miskolc MJV önkormányzati képviselője
Nemzeti InternetFigyelő
MSZP-Fidesz mutyi, mint az eddigi 22,5 évben mindig. Elszámoltatás – nem, együtt rombolás – igen.
feco0220
Mint fent, úgy lent. Egy szövegkönyv van, 1 főszereplő, 2 színész. Kormány és ellenzék. A ‘nép’ csak díszletként funkcionál. Mindegy melyik szerep, melyik színészé, a betöltött szerephez tartozó szöveget mondja.
eSzeL
Rákosi Mátyás azt üzente!
1943. (a hadifoglyokhoz)
Nincs új a Nap alatt!
Az örvény szélére került az ország, és sok idő a menekvésre már nincs. A kivezető út csak egy: azonnal és gyökeresen szakítani azzal a rendszerrel, mely ide vitte az országot, azonnal, és kíméletlenül eltávolítani azokat a vezetőket, akik ezért felelősek. Csak azok a férfiak moshatják le ezt a gyalázatot, amelyet a Horthy-rendszer (Horn-Gyurcsány) ránk kent, akik bátran és megalkuvás nélkül kilépnek nemzetünk megmentése mellett. Ők a magyarság jövőjének és becsületének megmentői.
lényeglátó
lenyeglato mit hord itt ossze Horthy-rendszerrol, stb.?
Annyi igaz, hogy sok ido nincs mar, megmenteni az Orszagot es a Nemzetet ! Az meg igazabb, hogy a majd 23 eve mukodeskeptelen „rendszer-hagas” osszes kormanyai, politikusai, szinte kivetel nelkul, el- es kiarultak a Hazat, a Nemzetet !
Ezeket a politikusnak csufolt gonosz figurakat el kell, hogy zavarja a nep oda, ahova en gondolom !
Ha ezekbol a jelenlegi garniturakbol meg sokaig „uraskodhatnak”, akkor tenyleg vege a magyarsagnak !
Pasztorfi Istvan