KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Miskolci Jobbik: Hulladékégető a Kilián lakótelep mellett?

AZ MSZP Dél-kiliáni biomassza fűtőművében a Fidesz hulladékot égetne? – tette fel a kérdést a Jobbik önkormányzati képviselője hétfői sajtótájékoztatóján.

Megdöbbentő, hogy miután a részben önkormányzati tulajdonú Bioenergy-Miskolc Kft viharos körülmények között biomassza égetőt épített a Dél-kiliáni óvoda mellé, most tényként közli a cég a helyi napilapban, hogy hulladékot is égetne a lakótelep határában – mondta Jakab Péter, aki kifogásolta, hogy erről ismét nem informálták a lakosságot.

Majd emlékeztetett, a Fidesz önkormányzati képviselője, Seresné Horváth Zsuzsanna korábban még élesen bírálta az előző, szocialista városvezetést, amiért az nem tájékoztatta a helyieket a Dél-kiliáni biomassza égető megépítéséről. „Képviselő asszony most, amikor a Fidesz dönt titokban „hulladékégetésről”, furcsa módon nem tiltakozik az eljárás ellen” – fogalmazott Jakab, aki szerint a kiliáni fűtőmű esetében továbbra is csak a Jobbik képviseli következetesen a lakosság érdekeit.

„A Jobbik önkormányzati képviselőjeként a leghatározottabban felszólítom a városvezetést és a Bioenergy-Miskolc Kft-t, tájékoztassák a helyieket a tervezett változtatásokról, arról, hogy honnan és milyen hulladékot szeretnének itt égetni, és ennek nyomán milyen terhelésnek kívánják kitenni az itt élők egészségét és környezetét.”

Jakab Péter
Jobbik B-A-Z megyei és miskolci alelnöke,
Miskolc MJV önkormányzati képviselője

Nemzeti InternetFigyelő

Ez is érdekelheti:  Így érhet véget az izraeli–iráni konfliktus, atomkockázattal is számolnak

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

4 thoughts on “Miskolci Jobbik: Hulladékégető a Kilián lakótelep mellett?

  1. MSZP-Fidesz mutyi, mint az eddigi 22,5 évben mindig. Elszámoltatás – nem, együtt rombolás – igen.

    feco0220

  2. Mint fent, úgy lent. Egy szövegkönyv van, 1 főszereplő, 2 színész. Kormány és ellenzék. A ‘nép’ csak díszletként funkcionál. Mindegy melyik szerep, melyik színészé, a betöltött szerephez tartozó szöveget mondja.
    eSzeL

  3. Rákosi Mátyás azt üzente!
    1943. (a hadifoglyokhoz)
    Nincs új a Nap alatt!

    Az örvény szélére került az ország, és sok idő a menekvésre már nincs. A kivezető út csak egy: azonnal és gyökeresen szakítani azzal a rendszerrel, mely ide vitte az országot, azonnal, és kíméletlenül eltávolítani azokat a vezetőket, akik ezért felelősek. Csak azok a férfiak moshatják le ezt a gyalázatot, amelyet a Horthy-rendszer (Horn-Gyurcsány) ránk kent, akik bátran és megalkuvás nélkül kilépnek nemzetünk megmentése mellett. Ők a magyarság jövőjének és becsületének megmentői.

    lényeglátó

  4. lenyeglato mit hord itt ossze Horthy-rendszerrol, stb.?
    Annyi igaz, hogy sok ido nincs mar, megmenteni az Orszagot es a Nemzetet ! Az meg igazabb, hogy a majd 23 eve mukodeskeptelen „rendszer-hagas” osszes kormanyai, politikusai, szinte kivetel nelkul, el- es kiarultak a Hazat, a Nemzetet !
    Ezeket a politikusnak csufolt gonosz figurakat el kell, hogy zavarja a nep oda, ahova en gondolom !
    Ha ezekbol a jelenlegi garniturakbol meg sokaig „uraskodhatnak”, akkor tenyleg vege a magyarsagnak !

    Pasztorfi Istvan

Leave a Reply to feco0220Cancel reply