A liberális hazugságkultúra (4.rész): Előre a liberális úton
Kíváncsian várom az ügy folytatását. Pl. azt, hogy mikor lesz, mondjuk, Arany János rasszista. Ne botránkozzanak meg ezen, mert Shakespeare, Händel és Wagner már hivatalosan rasszisták és antiszemiták.
Zsidó szervezetek már régóta lobbiznak, hogy a szólás és lelkiismereti szabadság nevében tiltsák be a „Velencei Kalmárt”, azt is olvastam valahol, hogy Händelnek valamelyik oratóriumát minősítették rasszistának, Wagnert pedig hivatalból antiszemita, akinek a műveit tilos előadni Izraelben. Nem lepődnék meg, ha irodalmár hallgatók, professzorok és akadémikusok – mint Jeszenszky esetében – követelnék, hogy a „Nagyidai Cigányokat” tegyék indexre, vagy legalább töröljék a következő versszakot:
Egyszersmind betámaszt félszemű Toportyán,
Ő, kit Éva szűle Hernád vize partján,
Göndörhaju Éva, – nem bizonyos, kitől:
Talán a hajdankor pogány istenitől.
Ugye világos, hogy Arany János ezzel a rasszista kultúrfölényről árulkodó, gunyoros hangvétellel arra utal, hogy a cigányoknál általánosak a rendezetlen és szabályozatlan nemi kapcsolatok, nyílván beleértve a rokonok közötti viszonyt is, azaz Jeszenszkyvel közös platformot foglal el, ami megengedhetetlen általánosítás és az egész magyar irodalom „integritását” veszélyezteti.
De ez még mind kóser a következőkhöz képest:
Csakhamar követte Vigyori és Kolop:
Ahol e kettő jár, jól megy ám a dolog!
Vasfűvel kinyitnak minden zárat, békót, –
Az anyja hasából kilopnák a csikót.
E versszak tanúsítja, hogy Arany szerint a cigányok betörők és tolvajok, holott tudjuk, hogy „a magyarok is lopnak”, esetleg – meg kéne kérdezni Kolompárt, mert ő biztosan tudja – Arany János is lopott.
Ezekben a versszakokban pedig:
Jő Csimaz, kit hajdan értek lólopáson.
„Nem loptam, felelé, követem alásson.
Keskeny úton fekütt, hol menni akartam –
Bizony sosem esett ilyen csufság rajtam.
„Hátul mennék: de rug; elől mennék: harap;
Átugrani könnyebb, sokkal is hamarabb;
Ugranám: felpattan… a hátára estem…
Jó, hogy elfogátok, áldjon meg az Isten!”
annak ellenére vádolja lólopással cigány honfitársát, hogy az világosan, minden kételyt kizáró hitelességgel és elsöprő erejű vaslogikával bizonyítja a vád megalapozatlanságát és tarthatatlanságát, de rasszista elfogultsága miatt ennek ellenére sem ad hitelt az állításának.
De Ady sem különb. Amikor provokálóan valami nagyon csúnyát, megalázót akart mondani magyar népéről, „Cigány-népek langy szívű sihederjének” nevezte. Mi ez, ha nem a legdurvább rasszizmus? Egy ősi kultúrnép nevét „semmirevaló” értelemben használni! Ezen Orbán is háboroghatna egy sort, mint annak idején az izraeli zászló elégetése miatt. Szerencsére ez nem jutott angol fordításban a Wallenberg megemlékezést szervező norvégok tudomására, mert akkor Ady Endrét is kitiltották volna róla, hasonlóan valamelyik magas rendőri szervünkhöz, amely hivatalos levelet intézett egy 1945-ben hősi halált halt magyar honvédhoz. Még jó, hogy nem bírságolták meg. „Friedrich handel” „israel Shamir”
Nem folytatom tovább a magyar klasszikusok rasszista megnyilvánulásainak a felsorolását. Legjobb volna Aranyt és Adyt is egy sorba helyezni Wass Alberttel, Nyírővel, Tormay Cecillel, Prohászkával és talán valamennyi magyar íróval, mert biztos, hogy mindegyikük volt legalább annyira rasszista, mint grazsdanyin Jeszenszky, és örökre kiirtani őket a magyar nép tudatából és magyar nyelven író polkorrekt idegenekkel helyettesíteni őket a pánliberális, globalista realista (globreál) irodalomtudomány diadalára. Várom, hogy a „Magyar Tudományos” Akadémia mikor szervez „tudományos” konferenciát ennek az előkészítésére.
Vége
Dohán Mihály
Nemzeti InternetFigyelő
Kapcsolódó:
A liberális hazugságkultúra (1.rész) – Egy liberális megbotlik és az önkéntes liberális KGB a tettek mezejére lépA liberális hazugságkultúra (2.rész): A liberális igazságA liberális hazugságkultúra (3.rész) A liberális korlátoltság
Azért ez aljasság a mekk mestert egy lapon emlegetni a magyar irodalom gyöngyszemeivel!
kató rudi
Az előítéletességek mindig is megvoltak,még ha nem rossz szándékkal is. De a magyarságról is épp így írtak őseink.. Az őseimnek véres kardja vers a magyarság lusta munkaikerüllő múltját idézi.
Cs Ferenc
Mondja ezt egy cigány,…. (H) A munkakerülőt egy l-lel írják!
„Cigány vagy! Amit adtál hizelegve, mind visszaloptad az utolsó órán!”
Tilcsuk be a Kései siratót, rászistá uszítás!
Emese
Köszönöm, és gratulálok Dohán Mihálynak e sorozathoz. A legjobbak közt a helye.
Jeszenszkyt illetően a lényeget számomra e két mondata foglalja össze:
„Ő egy saját vélemény nélküli, kívülről irányított, elvtelen karrierista.”
„… akinek egyetlen mozgatója a megfelelni akarás, talán egyszer életében leír egy igaz mondatot, és az lesz a végzete.”
Nagyon találó az orbáni párhuzam, valamint az „ideológiai korlátoltság”-ról szóló pár mondat,( mellyel a „kétharmad”, és a birkamenetek működési mechanizmusát is megvilágítja).
Én ebben látom a Jobbik végzetes esélytelenségének az okát. Végzetes, mert az általuk képviselt igazságok éppen e korlátoltság miatt nem válhatnak a kormányzati politika alapjaivá!
Patmosz
Jól sikerült írás. Van azonban néhány alapvető hibája. Én már többször jeleztem, különböző cikkek alatt, hogy alapvető tévedés egy liberált agyút elvtelen, vélemény nélküli, ostoba jószágnak lefesteni. A liberális gondolkodást nagyszerűen példázza kultúráért felelős államtitkárunk Pörzse Sándornak adott válasza is. Pörzse Sándor kérdése arra irányult, hogy mikor hagyják már abba a több mint 150 éve tartó történelem hamisítást. Na erre válaszolta a szentem (szinte szó szerint idézve Hunfalvyt) : legyen nekünk mindegy, hogy a rokonság lószagú vagy halszagú, olyan rokonságot tartunk, amilyet az érdekeink megkívánnak. És ez a lényeg. Az elv. A cél. Az anyagi gyarapodás érdekében bármit elvállalni vagy letagadni, bármit megtenni vagy elmulasztani annak érdekében, hogy újabb 30 ezüst üthesse a markát. És ezzel el is érkeztünk a hiba kitárgyalásához. Az ostobaságból, hozzá nem értésből előforduló károkozások megbocsáthatók, mert ebből az látszik, hogy alapvetően jó szándékú a „hibázó”. A másik része pedig az, hogy az emberek hiúságára játszik, hiszen még Gipsz Jakab segédmunkás is joggal érzi úgy, hogy ezt még ő is ügyesebben meg tudta volna csinálni.
Mindebből az következik, hogy a liberális érzelmű (ne felejtsük el, hogy ez egy lelki beállítottság) egyednek mások a céljai. Nem ostoba, nem elvtelen, ellenben éppen azt szeretné, ha ezt elhinnék róla. Ezek kifejezetten ellenséges érzülettel megtöltött fehérje halmazok. Akik éppen azt teszik, mint a vírusok. Ha nem küzdi le őket a szervezet kíméletlenül, akkor elpusztul. Tehát nem ostoba, hanem ELLENSÉG.
eSzeL
Kedves eSzeL!
Ezek tiszta gondolatok jól megfogalmazva,amivel a magyarság csak egyetérteni tud.
A zsidó azért nem jó vezetőnek,mert mindenáron uralkodni akar és pénzért az anyját is eladja.
H.B.
„Ha ez az ellenségesség, sőt utálat a zsidóval szemben csak egy időszakban és egy országban mutatkozott volna meg, akkor egyszerű lenne ennek a haragnak a körülhatárolt okait leleplezni, de ezt a fajt mindig minden nép utálta, ahol csak megtelepedett. Tehát, mert a zsidók ellenségei a legkülönbözőbb fajokhoz tartoztak, és mivel egymástól távol levő országokban éltek, mivel nagyon különböző törvények uralkodtak fölöttük, egymásnak ellentmondó alapelvek uralták őket, ezeknek sem erkölcse, sem szokásai nem voltak azonosak, más intézkedések mozgatták őket, így semmit sem ítélhettek meg ugyanazon elvek alapján, ezért azt mondhatjuk, hogy az antiszemitizmus oka mindig is magában Izraelben rejlett és nem azokban, akik Izrael ellen harcoltak.” (Bernard Lazare)
Én úgy érzem, hogy Patmosz találta el legjobban a lényeget. Lapidárisan, ded korrektül.
Loviaguin Alexander