Mintegy hat évtizede „tabunak” számít az Alkotmány (Az MJB postaládája)

MJB: Aktuális észrevételek és megjegyzések


Fotó: Oskar
Fotó: Oskar

1/ GONDOLATOK AZ ALKOTMÁNYRÓL

Az „Alkotmány” (alaptörvény) a hatalomgyakorlás, a közigazgatási rendszer és az állampolgári jogállások (jogok és kötelességek) szabályait tartalmazó jogszabályok gyűjteménye, amellyel szemben egyetlen más jogszabály nem lehet ellentétes.

Hirdetés

A jelenlegi – többször módosított (toldozott, foltozott) -, Alkotmányunk, a Buharin által 1936-ban készített szovjet (ún. „sztalini” Alkotmány) egy „honosított” változata, amely Rákosi révén került hazánkba és szerkezete, tartalma, stílusa, hiányossága, valamint primitívsége ellenére mintegy hat évtizede „tabunak” számít az egymást követő kormányok, illetve parlamenti törvényhozók számára.

Az Alkotmány áttekinthetetlenségéből, értelmezhetetlenségéből, pontatlanságából és logikátlanságából következik, hogy az állampolgárok többsége nem (is) ismeri ezt az alaptörvényt, bár ezzel semmit sem veszít. Sőt…

Alkotmányunk jellemzője, hogy hatálybalépését követően (a szovjetekhez  hasonló módon) az államhatalmi szervek szinte minden egyes paragrafusát vagy cikkelyét durván megsértették vagy figyelmen kívül hagyták. Gyakorlatilag az Alkotmány csak akkor került reflektorfénybe, ha a törvényalkotók, a jogászok vagy az Alkotmány Bíróság közti perpatvar kavarta fel a közvélemény kedélyét és az esetek többségében olyan kérdésről folyt látványos vita („szőrszál” hasogatás), amelyet egy juhászbojtár percek alatt megoldott volna.

Arcpirító, megalázó és mélységesen sértő az állampolgárok számára, hogy a rendszerváltozást követően, az „ILLETÉKESEK” képtelenek voltak létrehozni az 1936-ban összetákolt szovjet Alkotmány változat helyett egy új Alkotmányt, mert aligha fogadhatjuk el, hogy hazánkban ne lenne olyan szakember, aki Buharinnál jobb (tökéletesebb) anyagot ne készítene el röpke néhány hét alatt. Példaként szolgáljanak dr. Maczó Ágnes vagy dr. Vincze János Alkotmány-tervezetei, amelyeket a médiák agyonhallgattak, és alaptörvényünkre ezred annyi figyelmet sem fordítottak, mint Győzike, Zalatnay vagy Stohl botrányos ügyeire.

A valós (igazi, tényleges) rendszerváltozás mindaddig torz és foghíjas marad, amíg az KMP, MKP, Békepárt, MDP, MSZMP utódpártja (az MSZP) gátolja a történelmi hagyományokra épülő, magyar (nemzeti) Alkotmány kidolgozását és hatálybaléptetését.

2/ HM, ZMKA,  ZMNE ÉS SZÖVEVÉNYES ÜGYEIK

Az elmúlt évtizedekben már számtalan esetben foglalkoztunk a HM és a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia (ZMKA), majd Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) visszás dolgaival, de minden esetben a „falra hányt borsó” és/vagy az „agyonhallgatás” szimptómájába ütköztünk.

Für Lajossal kezdődött a „vircsaft”, amikor egy hajdani politikai munkást neveztetett ki az akkori ZMKA élére, ezzel két évtizedre bebetonozta a politikai munkásokat az intézmény vezetésébe, mivel az egyik politikai munkást követte a másik, a parancsnoki (rektori) bársonyszékben. Az sem vált Für Lajos és Raffay Ernő dicséretére, hogy az orruk előtt „ejtőernyőztették” át az egykori politikai tiszteket és pártbizottsági tagokat különféle (esetleg kreált) beosztásokba. Példaként szolgálhat Horváth Miklós politikai tiszt (osztályvezető) „átemelése” a Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HIM) állományába, mégpedig: (most fogózkodjanak  meg Tisztelt  Olvasók!) ’56-os történész-kutatói státuszba! Horváth „történész” Fürnek és Raffaynak köszönhette a későbbi felfelé ívelő pályáját.

A HM akkori vezetői nem takarózhatnak azzal, hogy nem tudtak az át- ejtőernyőztetésekről, mert  mielőtt Raffay Ernőt kinevezték volna főigazgatónak a HIM-hez, több napilapban is megjelent egy terjedelmes, konkrét neveket tartalmazó  NONSZENSZ c. cikkem erről a kérdésről,  ezért  Raffay érkezésének hírére, minden átejtőernyőztetett személy összecsomagolta a személyes cókmókját és csak akkor nyugodtak meg, amikor  az új főigazgató  a bemutatkozó  állománygyűlésen kijelentette, hogy:   „nem kell senkinek félni, nem lesznek elbocsájtások”!

Nem lehet elhallgatni, hogy Für Lajos mellett Hende Csaba volt a HM parlamenti titkára, majd jogi főosztályvezető és kabinettitkár. Később Hende Csaba Dávid Ibolya miniszter-asszony  mellett „államtitkárkodott” az Igazságügyi Minisztériumban,  de ketten sem „alkottak” maradandót  a szakterületükön. Mindez nem jelenti azt, hogy Hende Csaba nem lehet eredményes honvédelmi miniszter, csupán a rideg tényekről kellett megemlékezni.

Keleti György hadügyér idejében Lányi Zsolt (az FKGP alelnöke) „verte a mellét”, hogy majd rendet teremt a HM-ben és intézményeiben. Figyelmeztetésem és tiltakozásom ellenére (Wachsler Tamással szövetkezve, „titokban”), beindítottak egy katonai vezetőképző tanfolyamot és (ezen a címen) mintegy 5 (azaz öt) millió forintot markoltak ki a HM, illetve a ZMKA zsebéből. A tanfolyam hallgatói és előadói (képletesen szólva) hasonlítottak Gogol: HOLT  LELKEK c. művében szereplő – a zseniális szélhámos (Csicsikov) által vásárolt – személyekre.

A szervezési és pénzügyi kérdésekkel Wachsler Tamás foglalkozott, egy „sajtpapírra” írt jegyzékben állította össze a tanfolyam költségeit (tanári díj, utazási költség, jegyzetek készítése, szállodai kiadások, étkeztetés, stb., stb.), de a ZMKA pénzügyi szolgálat vezetője csak Szabó János (!) rektor-helyettes parancsára volt hajlandó kifizetni a számlákkal nem igazolt összeget.

A millióknak nyoma veszett, a tanfolyam „lecsengett”, a hallgatók semmilyen katonai beosztást nem kaptak, viszont Szabó(!) és Wachsler „munkáit” nagyra értékelték, mert Wachslert kinevezték a HM közigazgatás államtitkárává, Szabót pedig  (a honvédelmi miniszter névrokonát)  helyettes államtitkárrá, ahonnan a   kormányváltást követően visszakerült a ZMNE-re rektor-helyettesként, majd 2007-ben az Intézmény rektora lett. 2010 januárjában pedig a munkahelyén letartóztatták, pórázon elvezették, majd július elsejétől a rektori megbízatását is megszüntették, mert zsarolási ügyekbe keveredett.

Célszerű lenne a korábbi „pénzszórási” tevékenységére fényt deríteni, és a közreműködő személyeket is felelősségre vonni, mivel a pénzherdálás Czinegétől kezdve permanens folyamattá vált a HM–ben és intézményeiben! Csupán a most leváltott garnitúra két prominens vezetője (Szekeres és Vadai) közel 40 (azaz negyven) milliót utazgatott el, és  30 milliót költöttek szeszesitalokra a HM-ben!

A szervezetlenséget, a pénzpazarlást és valamilyen korrupció-gyanús ügylet „csúcsát” jelentheti, hogy a HM 150 milliós szerződést kötött külső cégekkel idegen nyelvi oktatás biztosítására, holott a ZMNE-en működik (talán) az ország egyik  legkorszerűbb (nemrégiben  átépített) idegen nyelvi oktatási bázisa (laborja), a tanári állomány felkészültsége, illetve kapacitása lehetővé teszi  a magas szintű (korszerű) oktatást. A 150 millió „ablakon át kidobott pénz”, amely 5 évre elegendő lenne a HM szeszesital fogyasztásának kielégítésére(!)…És mindezek csak a „jéghegy” csúcsának számítanak!

3/ AJÁNDÉK RENDFOKOZATOK ÉS KITŰNTETÉSEK

A rendszerváltozást követően sajátos ajándékozás dömpinget indítottak el a honvédelmi miniszterek és a köztársasági elnökök.  Vélt vagy valós(?) érdemek alapján két kézzel szórták a  katonai rendfokozatokat vagy kitűntetéseket, degradálva azok erkölcsi vagy  eszmei értékét és presztízsét”.

A lavinát Göncz Árpád indította el azzal, hogy (meleg szavak kíséretében) magas állami kitűntetést nyújtott át annak a Kárpáti (Kurely) Ferenc ex honvédelmi miniszternek, aki a Néphadsereg „fő-komisszárjaként” „tűzzel-vassal” biztosította a személyi állomány marxista-leninista-sztalinista képzését (agymosását), jelentősen megkurtítva a szakmai képzés (elméleti és gyakorlati) időtartamát, majd leváltásának pillanatáig görcsösen ragaszkodott ahhoz, hogy a seregben megmaradjanak az MSZP  alapszervezetei.

Göncz Árpád léptette elő Király Béla vezérőrnagyot vezérezredessé, akit Farkas Mihály „tuszkolt be”, a tábornoki kasztba, mert a koncepciós perek során hamis vádakat szórt tábornok-társaira, és elvállalta (a felkérést elutasító) Sólyom László altábornagy helyett, hogy az 1950-es katonai díszszemlén a honvédelmi miniszteren kívül a szovjet katonai főtanácsadónak is kész jelentést beadni.

Az már Für Lajosra, és Pick Róbertre (a köztársasági elnök „hadsegédjére”) tartozik, hogy elfelejtették tájékoztatni a honvédség főparancsnokát arról, hogy  Király Béla háromszoros dezertőr volt, és  ötvenhatos „hőstetteinek”, valamint tevékenységeinek  mindegyike  tömény hazugságokat tartalmazott!

A bohóckodás kategóriájába tartozik, hogy az elmúlt húsz évben mintegy száz dandártábornoki kinevezés történt, bár egyetlenegy teljesen feltöltött dandárunk sem volt!

Szabó János hadügyér azon a címen léptette elő Szalay Róbertet ,hajdani politikai tisztet és pufajkást alezredessé, hogy (saját és senkivel sem bizonyított állítása szerint) ott volt a Sztalin szobor ledöntésénél, viszont nem léptette elő azt a 75-80 ezer embert, akik valóban ott voltak a csizmás generalisszimusz szobrának lebontásánál.

A fentiekben arról a Szabó Jánosról van szó, aki szó szerint megismételte  Raffay  megnyugtató mondatát a „tisztogatások” elmaradásáról, és aki semmilyen nyomot nem hagyott maga után a közvélemény emlékezetében, pedig még a köztársasági elnöki funkció betöltésére is alkalmasnak találta magát.

Az már Szabó tudatlanságát fémjelzi, hogy a korábban előléptetett Bánkuty Gézát (Lányi Zsolt javaslatára) másodszor is előléptette a vonatkozó törvények megsértésével. Bánkuty szintén kitalált ’56-os hőstetteivel  férkőzött sokak bizalmába, és  bizonyos idő kellett annak a tisztázására, hogy az ’56-os forradalom alatt semmit sem  tett (hacsak azt nem könyvelték el érdemének, hogy  kicsempészett nemzetőr igazolványt adott ÁVH-s barátjának), majd  pufajkába  bújt, később pedig  Bécsben Szabó Miklós BM-es rezidens  bizalmas munkatársa volt.

Szabó Miklós buktatott le számos forradalmárt és juttatott Kádár bitójára. Nem régiben azt nyilatkozta a Magyar Hírlapban, hogy nem érzi magát felelősnek pl. a fiatal forradalmár, Renner Péter halálában, és most is úgy érez, mint annak idején Bécsben!

Az már csak hab a tortán, hogy a rendszerváltozást követően Szabó Miklós egy Társadalmi Unió elnöke lett, kb. ötven méterre a Honvédelmi Minisztériumtól és a Nemzetbiztonsági Hivataltól, szép tágas irodában dolgozik, és negyvenhárom tagszervezettel rendelkezik. Állítása szerint mintegy 700 000 (azaz: hétszázezer) regisztrált tagságuk van. Főként fogyasztóvédelmi ügyekkel foglalkoznak, de a fogyasztók erről mit sem érzékelnek…

Kádár meghálálta a forradalmárok elleni tevékenységét, és a szocialista kormányok is jelentős pályázati pénzeket pumpáltak a Társadalmi Unióba.

Ezt a „kitérőnek” tűnő témát azért kellett megemlíteni, mert a szovjetek háborús terveit meghiúsító (és hazánkat, sőt Európát fenyegető veszélyt elhárító) Belovai István rehabilitálási ügyével sem Göncz Árpád, sem utódjai, de Dávid Ibolya vagy  Hende Csaba sem foglalkozott!  Hende Csaba azt a kérésemet is elutasította, hogy egy jogászokból, történészekből, politikusokból és katonákból álló bizottság vizsgálja meg Belovai István ügyét,  aki nem kapott pályázati pénzeket, sőt még nyugdíjat sem! Az USA-ban halt meg 2009. november 6-án. A karrierjét, a szabadságát és a házasságát áldozta fel a hazájáért! Neki nem járt sem kitűntetés, sem előléptetés!  Bajnai Gordon viszont Király Béla ravatalánál megható nekrológban méltatta a magyar történelem – egyik – legnagyobb, legügyesebb, legszerencsésebb  és legaljasabb szélhámosát, hazugját, árulóját, dezertőrét és besúgóját!

Lányi Zsolt dandártábornoki rendfokozatra terjesztette fel Homola Csaba ezredest, a Honvédelmi Bizottság titkárságának vezetőjét, aki életében nem látott dandárt, de Lányi biztosan akceptálta, hogy a Néphadseregben függetlenített párttitkárként „eredményes” munkát végzett…

Példa nélkülinek mondható Stefán Géza altábornagy vezérezredessé történt előléptetése, mert korábban vezérezredesi rendfokozatot senki sem kapott ebben a beosztásban (KBH: Katonai Biztonsági Hivatal), de talán bekalkulálták nála, hogy anno dacumál már a III/III-as „cégnél” is vezető beosztásban volt…

A logikátlan, törvénytelen és indokolatlan rendfokozati előléptetések és kitűntetések  akarva-akaratlanul lejáratták a  Magyar Honvédséget és  azt a személyt is, aki „ajándékba” kapott rendfokozato(ka)t vagy plecsni(ke)t, még akkor is, ha az IQ-jának az értéke nem elegendő ennek a felismerésére.

Hasonló esetek tömege fordult elő a polgári szférában is, talán Demszky Gáborral  (Budapest  tönkretevőjével, a leghazugabb és akut amnéziában szenvedő főpolgármesterével) igazolható ez az állítás, amikor egyszerre két kitűntetést tűzött a felvonuló  tömeget szétverető Gergényi druszája zakójára, miközben a szellemi fogyatékosokra jellemző  mosolyt erőltetve magára, fogadta a megilletődött   főrendőr köszönetét.

Meggondolandó  – a brit kormány gyakorlati eljárásának átvétele -, miszerint attól a személytől, akiről kiderült, hogy érdemtelenül kapott kitűntetést, utólag (sőt halála után is) visszavették (vagy törölték az adományozottak jegyzékéből),-  ezt tették a Románia conducătorával (Ceauşescuval) is.

Jogászoknak  való „csemege” kérdés, hogy vajon az elhunyt Király Bélától  vissza lehet-e venni Horthytól, Hitlertől, Mussolinitól, SzálasitólRákositól, Farkastól, Nagy Imrétől, GöncztőlHorntól, Keletitől, Mádlitól, Medgyessytől, Gyurcsánytól, a Yad Washemtől, valamit Indiában, Japánban, Új-Zélandban, USA-ban, Vietnamban, Tajvanon, Kanadában, Argentínában  kapott kitüntetéseit, okleveleit, díszpolgári címeit (?), hiszen ezek többségét  azért kapta, mert az orránál fogva vezette a fél világot,  és hazugságaival elkápráztatta a  hiszékeny  vagy elfogult embereket!

4/ KÁROLYI MIHÁLYRÓL

Forgó Irén  közvetítésével kaptam meg (e-mail-en) azt az   Interneten megjelentetett   felszólítást, hogy Károlyi Mihály szobrát  helyezzék  a szoborparkba, vagy adják oda a szoborhoz ragaszkodó Lendvai Ildikónak, talán akkor megnyugszik és nem  sóvárog Károlyi után.

Kétségtelen, hogy  Lendvai hasznára válna, ha leköltözne Békéscsabára, Károlyi Mihály ugyanis  Békéscsaba  díszpolgára, és ez a tény (talán) nyugtatólag hatna rá, bár meg kell említeni, hogy Károlyinak annyi köze volt  Békéscsabához, mint Lajosmizséhez  vagy Bukaresthez…

„Áthidaló” megoldásnak javasoljuk, hogy az egész szoborparkot vigyék a szeméttelepre vagy a fémgyűjtőbe, mert sokba kerül az adófizetőknek a fenntartása.

Nem árt tudni, hogy egykoron Zsigmond Attila ötlete volt a szoborpark létrehozása, és potom 60 (azaz hatvan) milliót költöttek rá.  Arról a Zsigmond Attiláról van szó, aki  1985-ben kvázi-kékcédulás módszerrel lett országgyűlési képviselő, mert a  munkásőröket tömegével szállították át a Budapesti II. kerület  egyik  választókörzeteiből a másikba, így biztosítva a jelöléséhez szükséges  többlet szavazatokat és kiejtve a többi jelölteket. Az egyik ”derék munkásőr” még ki is „kiabálta” a jelölőgyűlésen, hogy: „Most jöttünk a másik szavazókörzetből, ott is Zsigmond elvtárs mellett álltunk ki”.

5/ SIMOR ANDRÁS ÉS AZ IMF

Minden ellenkező véleménnyel szemben, igazat kell adnunk az IMF-nek, hogy karakán módon kiállt Simor András mellett és ellenzi, hogy csökkentsék a Magyar Nemzeti Bank elnökének a fizetését. A havi 10 000 000 (azaz tíz millió) feletti jövedelemből ugyanis Magyarországon még (úgy-ahogy) el lehet éldegélni, de 2 000 000 (azaz két millióból) már nem futja  a méregdrága libamájra, lazacra kaviárra, teknősbéka levesre, bálnahúsra, francia pezsgőre és konyakra, nem beszélve más luxus dolgokról.

Az IMF nem engedheti meg, hogy egy ultra-szuper képességekkel megáldott bankelnök krajcároskodjon és kerékpárral vagy villamossal közlekedjen, illetve az aluljárókban nyújtogassa a kezét néhány forintocskáért, mert alacsonyabb fizetés esetében a kisebb fizetésűek vagy hajléktalanok helyzetét megnehezíti azzal, hogy   közéjük keveredik és  csökkenti az egy főre eső alamizsnák mennyiségét.  Így gondoskodik az IMF az elesettekről is, tehát akceptálni (és érteni) kell a kardoskodását.

Simor urat is meg kell érteni: szociális érzékenysége, extra igénye és vastag arcbőre nem teszi lehetővé, hogy lemondjon arról, amit az adófizetők biztosítanak számára.

6/ PINTÉR SÁNDORRÓL

A kormány összetételének egyik legnagyobb meglepetését Pintér  belügyminiszterré való kinevezése jelentette. Közismert (Pintér nyilatkozatából  is), hogy  az új belügyér  Gergényi  cimborája és  az egykori „főrendőr”  népellenes tettét ma is pozitívan értékeli.

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy Pintér nem lehet (vagy nem lesz) jó belügyminiszter, de a rendőrség néhány utóbbi fellépése (akciója) semmiben sem különbözik a kormányváltás előtti „csapatétól”, oda vezénylik őket nagy számban, ahol semmi tennivalójuk nincsen, és pontosan úgy viselkednek, mint a gyurcsányi diktatúra idejében.

Pintér mélyen hallgatott az előző években végbement rendőrségi atrocitások során is,  ami (átvitt értelemben) cinkosságot jelenthet annak a részéről, aki már jól ismeri (és ismerte) ezt a szakterületet. Ha elemzésünkben tévednénk, akkor felszólítás nélkül megkövetjük mind a belügyminisztert, mind a testületet és őszintén kívánjuk, hogy ne legyen igazunk.

7/ ELLENZÉKRŐL ÉS KRITIZÁLÓKRÓL

Előre kell bocsátanunk, hogy senkit sem akarunk megsérteni  vagy  elmarasztalni,  teljes mértékben elismerjük, hogy mindenkinek joga van véleményt nyilvánítani, még akkor is ha azzal nem értünk egyet.

Ugyanakkor azt tapasztaljuk, hogy egyes „hangadó” ellenzéki személyek már-már permanensen és gusztustalanul kritizálják a kormányt a megalakulásának pillanatától kezdve.

Mindezek viszont csak azoktól fogadhatók el, akik az országot csődbe vivő Kádár érában, valamint Horn, Medgyessy, Gyurcsány vagy Bajnai „éhező proletárvezetők” uralkodása alatt is meg mertek szólalni.

Mesterházy elvtárs például „sunyított” (lapított) a „félnótás” Gyurcsány sorozatos hazugságai és népellenes fellépései korszakában, most pedig veri az asztalt azért, amit nyolc évig „elqrtak” elvtársaival egyetemben, és az EU államok sereghajtójává züllesztették hazánkat. Hordóra pattanva kifogásol mindent, szinte megrészegül a saját hangjától.

Egy folyamatosan „röhögő” vagy vigyorgó kórus (Gyurcsány és Lendvai vezetésével) látható a parlamentben a frakcióvezető mellett és mögött (a kamerák jóvoltából), csak az nem érthető, hogy mitől olyan vidámak, és miért tartják olyan viccesnek Mesterházy jól artikulált, de semmitmondó, „marosáni”  stílusú  felszólalásait.

Emlékeztetőként (Mesterházynak is): „A kommunizmus megbukott mindenféle értelemben. De a kommunistáktól nehéz lesz megszabadulni, mert senki sem olyan konok és veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az eszmét védi, hanem mezítelen életét és a zsákmányt.” (Márai Sándor)

Vona Gábor azt képzeli magáról, hogy ebben az országban csak neki van (és lehet) igaza. Talán az a legnagyobb hibája, hogy azt sem tudja, hogy mit kellene tudnia. Tapasztalatlanságát és a politikai életben való járatlanságát pökhendiséggel, „bunkó” viselkedéssel és látványos „kiszólásaival” szeretné (vagy akarja) kompenzálni, ami sok szimpatizánsának nagyon tetszik, de még többekben visszatetszést gerjeszt.

Számos jó gondolatait és programpontjait hatékonyabban érvényesíthetné nagyobb szerénységgel és kompromisszum készséggel.  Sajnos kezdi elsajátítani azokat az allűröket, amelyek a gyorsan népszerűvé vált személyekre jellemzők, lekezelő stílusba „ment át” és ex chatedra kijelentései nem  minden esetben  vannak köszönő viszonyban a  az igazsággal, a lehetőségekkel, a megvalósíthatósággal vagy a többségi akarattal (támogatással).  Nagy kár lenne ezen az úton haladni, mert történelmi figurák sokaságával igazolható, hogy ezek csak átmeneti  (felületes) sikereket eredményeznek.

Gaudi-Nagy Tamás redundáns hozzászólásaival (nyilatkozataival) és közszereplésének növelésével kívánja népszerűségét fokozni vagy igazát bizonyítani.  Megítélésem szerint, a kívánt cél jobban elérhető tömör, világos és rövid (jól kidolgozott) gondolatok tolmácsolásával.  Emlékeztetni szeretném arra, amikor egy volt politikai tiszt, pufajkás és köztörvényes alperes  védelmét vállalta el, és a másodfokú tárgyaláson nyolc (!) oldalnyi anyagban fejtegette védence ártatlanságát.  Feleslegesen dolgozott, mert a másik védő néhány konkrétumokat tartalmazó mondattal „padlóztatta” az elsőfokú bíróság által is elmarasztalt alperest.

Tehát: nem a mennyiségre, hanem a minőségre kell(ene) koncentrálni,  az eredmény sokkal jobb, meggyőzőbb és elfogadhatóbb lesz, mint a „bő lére eresztett”  mondat-zuhatagok.

SCHIFFER ANDRÁSRÓL csupán annyit lehet megjegyezni, hogy frázisok puffogtatásán és kiizzadt kötözködésen kívül semmit sem tudott eddig produkálni.  Ennek ellenére öntelt  pózt vett fel,  és úgy tesz, mintha az LMP lenne a  legnagyobb létszámú frakció a parlamentben.  No comment!

ÖSSZESSÉGÉBEN: a nyári „uborka szezonban”  – kikapcsolódásként -,  nem árt áttekinteni azokat a társadalmi problémákat, megoldásuk  lehetőségét és egyes személyek hozzáállását, amelyek a közvéleményt foglalkoztatják.

Célszerű lenne határozottabban és gyorsabb ütemben foglalkozni az alábbi kérdésekkel :

-a felelősségre vonásokkal (ne „röhögjenek”  már annyira és annyian Gyurcsány  hívei);

-az ’56-os kárpótlás  kérdésével;

-a Szabadság téri szovjet emlékmű  eltávolításával;

-a Szanyi Tibor elvtárs csalással szerzett OGY képviselőségével;

-a Kuncze-féle BM szennyes ügyeivel;

-Belovai István posztumusz rehabilitálásával;

-Király Béla életútjával;

-a Biszku-féle főguruk nyugdíjának  minimum értékre való leszállításával;

-a Budapestet tönkretett Demszky Gábor felelősségre vonásával;

-az „Apró” klán lakásfoglalási  kérdésével;

-egy hadapród vagy kadet jellegű iskolalánc kialakításával;

-egyetemek és főiskolák kötelező biztonságpolitikai és honvédelmi kérdések c.   (elméleti és gyakorlati témaköröket tartalmazó) tananyag felvételével;

-tartalékos tiszt és tiszthelyettes képzések beindításával;

-a közszolgálati médiák igazságos (a politikai erőviszonyokhoz igazodó) átalakításával (felosztásával);

-a Bíróságok és a Büntető Törvénykönyv korszerűsítésével;

-a magyarságot (történelmünket) becsmérlő (sértegető, gúnyoló,) személyek (pl.: Esterházy Péter, Kertész Imre, Biszku Béla, Havas Szófia,  Spiró György, stb.,) felelősségre vonásával.

Köszönettel veszünk minden  javító szándékú  észrevételt vagy kiegészítést, készen állunk arra is, hogy – önzetlen – segítséget nyújtsunk a felvetett kérdések vagy problémák további tisztázására vagy  megoldására.

Tisztelettel:

Prof. Dr. Bokor Imre
az MJB elnöke

Nemzeti InternetFigyelő

Facebook hozzászólások


2 thoughts on “Mintegy hat évtizede „tabunak” számít az Alkotmány (Az MJB postaládája)

  1. Youtube – Pálos Trend: Magyar Jézus
    Horváth István keszthelyi plébános 1827-ben kelt levele Villax zirci apáthoz
    Horváth István keszthelyi plébános 1827-ben Villax zirci apáthoz írt levelében azt a kijelentést tette, hogy „Arra a soha nem képzelt meggyőződésre jutottam, hogy a Mindenható az első emberben magyart alkotott, de ne gondold, hogy megháborodtam, mert hála Istennek, eszem még ép és szigorú kritika szerint ítél.”
    Horváth István akkor már híres történész volt és minden kijelentésére felfigyeltek és – bár ezt csak bizalmas magánlevélben írta – az Apát úr úgy látszik, minden rossz szándék nélkül megbeszélte barátaival. Aztán már semmi sem állíthatta meg a gúnyolodó és rosszindulatú pletykát, hogy: „Horváth mindenütt magyart lát és szerinte az Isten még Ádámmal is magyarul beszélt.”
    Habár Horváth nem ezt mondta, feltehetjük a kérdést: mennyiben lett volna igaza, ha ezt mondta volna? Mivel pap volt, a Bibliát behatóan tanulmányozta, mégpedig nemcsak szó szerint, hanem értelem szerint is. Nem volt neki nehéz megállapítani, hogy a bibliai „Teremtéstörténet” elsőkönyvének első tizenegy fejezetében (Mózes L Könyve l -I1. rész) csak egy népről van szó, mégpedig Ádám nevében, a madai Mada nemzetről. Ádám nevét a Genezis írói az általuk legrégibbnek ismert MADA nép nevének visszafelé olvasásával képezték.
    Ebben van a felelet Magyar Adorján történészünk részére, amikor azt, írja: „Nehéz lenne megállapítani, hogy mi indította Horváthot ennek az annyit hánytorgatott mondatának a megírására.”
    Jekuda rabbi azonban a Talmud Sanhedrin 38. b. lapján Horváth Istvánnak és Sir Bowringnak ad igazat, mondván, hogy: „Az első ember arameus nyelven beszélt.” Az arameus nyelv pedig a suméri szittya nyelvnek egyik nyelvjárása, tájnyelve volt, amelyet a Názáreti Jézus is beszélt, mint anyanyelvét.
    Az ótestamentumi Genezis (Mózes 1. Könyve 11. rész, 1. verse) szerint Nimród idejében még „Mind az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde vala.” Tehát – ha a Bibliát szó szerint vesszük – Ádámmal az Isten csakis ezen az egy nyelven, vagyis a bibliai területen a „bábeli nyelvzavarig” egyedül létezett madai nyelven beszélhetett. Ábrahám, a zsidó nép ősapja még jóval ezután született (Mózes I. könyve, 11. rész, 26 vers) – habár őt is csak kölcsön vették az átírók. Mondhatná valaki – és mondják is -, hogy mindez csak mítosz, legenda, tehát nem kell szó szerint venni. Ez igaz. De a történészek és régészek szerint a mítoszokat és legendákat komolyan kell tanulmányozni, mert mindegyiknek van valami történelmi háttere. A nagy régészeti leletek csaknem mind a mítoszok és legendák adatai alapján lettek felfedezve. Nagyon sok éppen a Biblia adatai alapján, mely szerint Európa, Dél-Szibéria (Turán), Elő-Ázsia és Észak-Afrika őslakói mind Ádám és unokája, Noé gyermekeinek leszármazottai, akiket hívhattak sokféle néven, de származásuk azonos, vagyis méd, mada, mert az ótestamentumi írók Ádám nevét az általuk akkor legrégebbinek ismert mada nép nevének visszafelé olvasásával alakították.
    A mada nép etnikuma, nyelve pedig azonos volt a Hórita- Arámi- Suméri szittya nyelvvel, amelynek országonként lehetett más és más nyelvjárása, de az anyanyelv, a gyökér azonos. Ma már a legvaskalaposabb „szentírásolvasó” is tudja, hogy a bibliai Genézis nem teremtéstörténet, hanem az emberiség történelmének csak egy kis része, amely a szkíta- madai népnévből mitologizált Ádámmal kezdődik és Noén és fiain, valamint unokáján, Nimródon keresztül a „bábeli nyelvzavarig” egy magyar őstörténelem. Ugyanis a „Vízözön” is, akár a bibliai Noéra, akár a Krámer professzor szerinti Ziusudra soméri királyra, akár a Berossos káldeai történész által említett Ardatas király fiára, Xsisustrosra nézünk, mindegyik a mi kushita és sumér szkíta népünkkel kapcsolatos. Történelmi tény, de ellenkezik a krisztiánizmus alapjának, az Ótestamentumnak nevezett zsidó mitológia tendenciájával, az Úr „Ábrahámnak tett igéretével”, miszerint a zsidóknak adja egész Elő-Ázsiát a Nílustól az Eufráteszig, és Kánaánt a Hitteusokkal és a Jebuzeusokkal együtt. (Móz. I. könyve, 15. rész, 18-21. vers.)
    A szentírót az nem zavarta, hogy Isten már párezer évvel előbb szövetséget kötött Noéval, mielőtt a bárkába küldte őt, de nem ígért neki semmit, hiszen minden az övé volt – csak életben maradást.
    Ha egyszer az egész Bibliát a történelmi valóságnak megfelelően átírnák, az egy magyar őstörténelemkönyv lenne, amely a magyar nemzeti vallás alapja, Ótestamentuma lenne, és alapjaiból forgatná ki az egész „Judeo-Christiánizmust”. Ezért nem akarják az illetékesek és illetéktelenek megreformálni a Bibliát.
    Még más nyomós okuk is van a misztifikációra, történelmi, nemzeti tudatunk elnyomására, nemzeti származástudatunknak kizárólagosan a „finnugorizmusnak” nevezett hipotézisbe való bezárására. Ez pedig az, hogy ne menjen át a köztudatba az a történelmi tény, hogy „utolsó honfoglalásunk” törzsszövetségének egy része, közöttük éppen az „Árpádi törzs” a Kaukázustól délre eső területeiről származott, mely terület Arméniát és Szíriát is magába foglalta, közepén Adiabene tartománnyal és a Van-tó központú tartománnyal. IV. Béla királyunk felesége: Laskarish Mária ide küldte Ottó frátert három társával, hogy keresse fel az ő itt élő rokonait. Ottó fráter a maradvány-magyarokat 1233-ban még itt találta és vélük magyarul beszélt. De misszióját nem teljesíthette, mert a tatárok betörése elől menekülnie kellett. (Dr. Fehér M. Jenő: Exodus Fratrum 97-101. oldal)
    Ft. Lukácsy Kristóf 1870-ben kiadott „A magyarok őselei, hajdankori nevei és lakhelyei” című könyvében, örmény kútfők alapján, szintén a magyarok ittlétéről ír.
    Dr. Fehér Mátyás: Magyar történelmi szemle: II. évfolyam 2. számában írja, hogy Örményországban és Kurdisztánban még a tizenhetedik században is voltak jelentős létszámmal magyarok. Egyik királyuknak, Patatuának sírját itt, a Kaukázustól délre, az Urmia tótól nem messze tárták fel a régészek, a Kr. e. hetedik századból. (Dr. Déry Zoltán: A magyarok elnevezés és azonosítása.)
    Dr. Georges Rouw, francia történész: „Ancient Íraq” című könyvében a 382. oldalon azt írja, hogy az Arsacida uralkodók tehetséges arisztokratákkal kormányozták ezt a területet, megengedve vazallus királyságok kialakulását, mint például Osrhoene, Adiabene és Characene, és hogy az „Arszákok és vazallusaik gazdagok voltak, mert ellenőrzésük alatt tartották Ázsia és a görög-római világ közötti kereskedelmi utakat. Az AR-SAC név azonos a Saca-Szkíta népnévvel. Ez a terület a Kaukázustól délre tele van magyar helységnevekkel. Ami minket mai tárgyunk szempontjából leginkább érdekel, az az Adiabene királyság és kapcsolt részei: Arpadu, Emese, Hunor, Karsa (Kars), Van-tó, Arpachia és Nimrud városokkal. Erről a területről húzódtak fel az „Árpádi magyarok” a Kr. u. ezredközepén a Kaukázus északi oldalára, ahol a VIII. században már törzsszövetségben éltek a kazárokkal.
    Dienes István A honfoglaló magyarok című finnugorista és szlávofil szellemben megírt könyvében (Corvina Kiadó; Budapest, 1972) közölt térképén, a „Honfoglalás” előtti időből még kénytelen kimutatni a szavárd magyarokat, de ő úgy állítja be, mintha azok a Kaukázus-hegység középső, legmagasabb részén keresztül húzódtak volna le délre. Pedig ennek éppen az ellenkezője igaz.
    Az egyébként szépen illusztrált könyvnek értékét lerontja a 70. oldalon közölt térképével, amelyen „arab, normann és magyar kalandozások a IX-XI. században” címmel az ezer évvel későbbi „trianoni Csonka-Magyarországot” mutatja. Tápot adva ezzel az oláhok, szerbek, szlovákok és németek területrabló ösztönének.
    Honszervező Árpád apánkban és családjában még élénken élhetett őseiknek szavárd múltja, mert Bulcsú és Tamás Árpád házi hercegek bizánci látogatásukkor a császár előtt „Szabartói Aszfaloi”-nak mondták magukat, ami körülbelül „Szavárdi Lovag” jelentésű. („Szabír-tói ősföldi” is lehet.)
    A Bécsi Képes Krónika, a Thuróczy Krónika és más eredetmondáink szerint is Árpád ősei (csak a jelesebbeket felsorolva) a következők voltak: Álmos, Előd, Ögyeg, Ed, Csaba, Atilla, Bendegúz, Torda, Szemeny, Ethei, Opos, Kadocsa, Berend, Zultán, majd Bulcsu, és akikről még Noéig meg kell emlékeznünk: Badli (Budli)… Kattar… Hunor… Nimród, Kush, Jáfet és Noé, és tovább a Biblia szerint Lámekh, Mathusalem, és így tovább, még hat nemzetségen át, egészen Ádámig. A Biblia és krónikáink az itt fel nem soroltakkal együtt ötvenkét személyt mutatnak ki, melyeknek jelentős része nemzetségnév is, illetve dinasztia alapítói név. Tehát az Árpádi családfa gyökerei több ezer évre nyúlnak vissza.
    Árpád, népével a Kárpát-medencébe érkezve kijelentette, hogy az ő ősének, Atilla királynak hagyatékaként, örökség jogán vette birtokba a Pannon-Avar-Hun-Magyarok ősi földjét.
    Iskoláinkban, amikor még magyar történelmet is tanítottak, azt mondták tanítóink, tanáraink, hogy Atilla származási helye nem ismeretes. Pedig ha ő Nimródi leszármazott, akkor legokosabb, ha Nimród földjén, Sineárban, Sumérban keressük szülőföldjét. Kálti Márk Képes Krónikája erről a következőket írja: „Atilla, Isten kegyelméből Bendegúz, fia, a nagy Magor unokája, ki ENGADI-ban nevelkedett, a hunok, médek, gótok, dákok királya”, stb. A Kézai Krónika pedig azt írja, hogy Atilla és népe a médek módján ruházkodott. Tehát akár nevelkedési helyét, akár viseletét tekintjük, mindkettő az Árpádi nép ősi lakhelyére, a Kaukázustól és a Káspi-tengertől délre eső területre, Nimród birodalmára mutat.
    Ft. Szelényi Imre a Pannon nép eredetéről írt értekezésében szintén azt írja, hogy Árpád törzse az Orontes és Eufrates felső folyása közötti Arpaduból jött. Ettől délnyugatra volt Emese (Ma Homs?) városa. Árpád nagyanyjának neve szintén Emese volt. Az csak természetes, hogy az Árpádi nép északra húzódása nem egyszerre történt, hanem kisebb-nagyobb csoportokban, és évszázadokat vehetett igénybe.
    Itt most vissza kell térnem a központi fekvésű Adiabene kiskirályságra. Miért? Azért, mert nemcsak Árpád családjának vannak adiabenei vonatkozásai, hanem a Nimródiak másik nagy egyéniségének, az „Isten Fiának” a Názáreti Jézusnak is.
    Mariell Wehrlyv Frey Jesat Nassar, Genannt Jesus Christus című, 1966-ban írt művében bőven kitér Jézus származására is. Frey tulajdonképpen a Mamrejov testvérek apjuktól örökölt kutatási
    eredményeit – miután azokat Dr. O. Z. A. Hanish zend főpap átnézte, véleményezte és angolra fordította – dolgozta fel. Mamrejov atya, aki a pravoszláv egyház megbízásából végzett vallástörténelmi kutatásokat és éveken át gyűjtötte az anyagot Szíriában, Palesztinában és Egyiptomban, végül feleségével együtt a Szentföldön telepedett le és gyermekei is ott születtek. Kompetenciája tehát úgy őneki, mint Dr. Hanishnak – aki a teheráni orosz nagykövet fia és főrangú zarathustrián pap volt – kétségtelen.
    A hatalmas, kétkötetes műből minket most csak Jézus származása érdekel, miszerint Jézus anyja Mária: Nakeb adiabanei királyi herceg és Grapte charaxi hercegnő leánya volt, kikről az apokrif iratok Joaquim és Anna néven emlékeznek meg. Azonban mindketten Pártos birodalmi hercegek voltak, erős zsidó kapcsolatokkal és szoros összeköttetésben Nagy Heródessel, aki szintén
    nem volt zsidó, hanem a rómaiak által Júdea királyának kinevezett prozelita, idumeai hórita. A Smith’s Bible Dictionary szerint Charax azonos a Jeruzsálemtől nyugatra eső Charasim nevű völgy által uralt területtel. Így tehát Jézus anyjának, Máriának ott örökölt érdekeltsége, birtoka volt.
    Az Evangéliumok és egyéb kutatási eredmények szerint Jézus Mária fia volt. Az a kérdés, hogy apja a „Szentlélek”, vagy Jusef Pandan, vagy a nagy Heródes egyik fia, akit már Mária állapotos korában kivégeztek, most nem tárgya értekezésünknek.
    Jézus a keresztrefeszítés után, felgyógyulva Galileába ment, bizonyára édesanyjához. De itt sem érezhette magát biztonságban, és elindult észak felé. Pál apostol már Damaszkuszban érte utol, ahol ő Jézus híve lett. De mit keresett Jézus északon? Bizonyára adiabenei királyi rokonait. És, hogy oda el is érkezett, azt bizonyítja Dr. E H. Hassnain; a srinagari egyetem történész-professzora, három japán egyetemnek díszdoktora, és a chicagói Anthropológiai Kutató Konferencia tagja, aki szerint Jézus a keresztrefeszítést túlélve és sebeiből felgyógyulva, a kashmíri fehér hunok földjére, Srinagarba, Indiába vándorolt. De először egy nagy kitérővel felment Arméniába, a professzor térképvázlata szerint először Nusaybinba, ami megfelel Adiabenének, majd onnan még északabbra, körülbelül a mai Jereván környékére és mindenütt elkezdett prédikálni. De milyen nyelven? – kérdezheti valaki. Arméniában természetesen arameus nyelven, ami származása révén neki anyanyelve volt. De itt sem maradhatott, mert prédikációit a hatalmasok lázításnak vették. Innen tehát elvándorolt Srinagarba. Útjára elkísérte őt Tamás apostol és egy Mária nevű asszony, aki útközben Ravalpindiben meghalt. A továbbiakra most nincs helyünk kitérni.
    Vessük fel inkább a kérdést, hogy milyen nyelven beszélt a magyar történelem másik nagy alakja: Árpád és az Árpádi törzs?
    Egyes történészek azt mondják, hogy bizonyára valami türk nyelven. Van, aki azt mondja, hogy hun nyelven. Csak éppen azt nem akarják mondani, hogy arameus nyelven. Jézus anyanyelvén. Pedig ez volna evidens, hiszen Árpád nagyanyja, Emese egy adiabenei hercegnő volt.
    Amikor Anonymus: Gesta Hungarorumában azt írja, hogy „Anno Dominice in carnationis DCCXVIIII-o Ugek … longo post tempore de genere Magog regis erat quidam nobilissimus dux Scithie, qui duxit sibi uxorem in Dentumoger, filiam Eunedubeliani ducis nomine Emesu, de qua genuit filium, qui agnominatus est Almus… „ A fordítók nem tudják értelmét adni az
    „Eunedubeliani” szónak, mert azt személynévnek veszik, holott az egy hibásan írt helyhatározó és jelentése: „adiabene-beli”. A mondat helyes értelme tehát a következő: „Urunk megtestesülésének 819. esztendejében Ügyek, Szhkítiának … Magóg király nemzetségéből való igen nemes vezére, Dentu Magyariában feleségül vette az Abiabene-beli vezérnek Emese nevű leányát. Ettől fia született, aki Álmusnak neveztetett…”
    Mindezekből az is következik, hogy az „Árpád-ház” és az adiabenei királyi „ház” között közvetlen rokonság állt fenn, és így a két királyfi, Jézus és Árpád vérrokonok voltak és mindketten az arameus nyelvet, „Az Ige nyelvét” beszélték, amelyen Isten is beszélt Ádámmal.
    Mindezek után, érthető, hogy miért kellett az Árpádok családfájának „utolsó aranyágacskáját” is letörni. Az akkori hatalmasak nem bírták volna elviselni azt az igazságot, hogy Jézus királyfi és Árpád király ugyanazon családfának „aranyágacskái” voltak.
    VAJON A MAI HATALMASOK ELBIRJÁK-E
    ?? :! :k:
    Főként akkor ha hamarosan megtudják majd, hogy JÉZUS SZÍRIUSZI VÉRVONALA még mindig ÉLŐ VÉRVONAL:! :§

  2. Alsóörs-Bázel, drogdíler-konzulnő, hírzárlatok-öngyilkosságok
    2010. szeptember 21. 15:31
    Axel Koch
    Nem egy nagy rejtély, de idő kell az igazság eltüntetéséhez. Ki lesz a következő? A nagy hírzárlatok és a további találgatások mellett, vissza kell tekernem a témát, a kiindulási ponthoz, ha tetszik, ha nem. A sok éves, rutin szerű, nyomozó taktika ebben az esetben csak azért nem hozott még eredményt, mert alulról felfelé építkeznek és nem ellenkezőleg, felülről lefelé bontanak, kizárásos alapon. Elkezdik egy csatára beöltözött rambóval, aki szerelmi konfliktus miatt, lesorozza a buzi rendőr barátját. Most ott tartunk – legalábbis, média szinten – hogy maffiakapcsolat áll a háttérben.
    Olvasónktól – Elmondom, mind a kettő teória téves, annak ellenére, hogy természetesen szerepet kap a szervezett bűnözés is, de ez egy másik oldal. Nem kellene gondolkodni, ilyen filmbe illő fordulatokon. Inkább egyszerűbben megközelíteni az eseményeket. Ha azt a verziót választaná a nyomozó ügyészség, amikor egy felső pontról indulna lefele, akkor az Úr Isten sem állítaná meg az igazságig. Szabad esésben tarolna mint az alpesi lavina. De ha alulról felfele manőverezik, akkor garantáltan soha nem ér a csúcsra. Valamelyik szinten, a nagy emelkedés közepette, légörvénybe kerülnek és lecsapódnak a mínusz 290 centire, aztán egy előléptetéssel, majd egy hősi halott elismeréssel, ejtik az ügyet.
    A konzulnő és a drogdíler egy zseniális kiinduló pont. Mára már nyilvánvaló, hogy a szerelmes diplomatanő, csak egy eszköz volt a bűnözés verandáján. Egy kulcs a belépéshez, valami korlátlan lehetőségek világába. Így ketté kell osztani a szerepet. A diplomáciai skandál, csak egy csúcs, amiről meg lehet kezdeni az ereszkedést. Most tegyük egy kicsit félre, ezt a neutrál csatakancát, annál is inkább, mert már Magyarország is és Svájc is félretette a nevezett hölgyeményt, akit indián nyelven egyszerűen csak nevezzünk úgy, hogy Villám Lik. Továbbra is összpontosítsunk, a vibrátor helyettesítőre, a dílerre. Valahogy mint ha mindenki ennek a figurának az ártatlanságát akarná érvényesíteni. Úgy a nyomozó hatóság azzal, hogy nincs adatuk, arra vonatkozóan, H. Szebasztián, szerepet játszott az alsóörsi ütközetben. Nos ha aktívan nem is, de kulcsfontosságú a személye.
    Miért kerülik a témát? A válasz nagyon egyszerű. A hatóságok részéről, súlyos mulasztások és figyelmetlenségek történtek a dílerrel kapcsolatban. Most már világos, hogy szándékosan. Fokról fokra ütközünk olyan személyekbe, akik kapcsolatban álltak, vagy csak kapcsolatba kerültek a bódító farkú dílerrel, mert ugye a makkján is kokainpúder pergett, a vele szemben hajlongók szájába. Nem beszélve a főrendőr szerepéről, aki rendelkezésére bocsátotta a hamis azonosító jelvényt, hogy rendőrnek adhassa ki magát a mi ártatlan angyalkánk, aki a szárnyai csapkodásával, olyan kokszfelhőt okoz, hogy össze sem kell tekerni a húsz-ezrest ahhoz, hogy felszippantsuk.
    A globális felmelegedés, bizonyíthatóan Magyarországon kezdődött el, mert úgy a konzumladynek, mint a játékszerének, elkezdett égni a talaj a lába alatt. Annál is inkább, mert az első, ezzel foglalkozó, leleplező levelem, 2007 végén került nyilvánosságra. Hamarosan mind kettő elhagyja, az édenkertet, ahol még a sperma is patakban folyik. A díler vállalva a mezei huszáros bokabilincset Svájcban, amit szinte alibinek használ fel az ártatlanságához. De ki értesíti a szerelmeseket, hogy fennforgás van, ami kellemetlen lehet, ha nyilvánosságra kerül. Sem a díler, sem a konzulnő nem mélyed annyira bele az internetbe, hogy kiböngésszen leleplező irományokat. Mivel mindenre kapható ember, így ebben az esetben is szóba jöhetne egy pár. De maradjunk csak egy személynél.
    Most kapaszkodj, mert zuhanunk. H. Szebasztián jogi képviselője Magyarországon, Savanya Norbert.
    Kiemelkedő múlttal rendelkezik a sport világában, de kiemelkedő a privát élete is, mert nem igazán makulátlan az előélete. Mint jogász veszi pártfogásába a mi ártatlan szereplőnket.
    Ha a linket megnyitod, láthatod, hogy Savanya úrnak elég széles körű tevékenysége van, amik nem minden esetben takarják a tisztességes munkát. Ezekhez az üzletekhez, nem jön rosszul egy svájci terepet jól ismerő, minden lében kanál, ártatlan csaló, díler, bűnöző.
    Azonos karakternek, egy azonos karakterű védő. Savanya úr mindenről tájékoztatja a hétpróbás védencét, mert neki is érdeke, hogy ne kerüljenek felszínre bizonyos közös dolgok.
    Furcsa, hogy a mi galamblelkű dílerünk, olyan gyenge jellemeket kattint magához, akik a munkájuk elvégzése után, véget vetnek a saját életüknek is.
    Nézzük az időpontokat, a dátumokat, s ha eléggé belemerülünk, akkor érzékelünk némi összefüggéseket. Mi nyomhatta Savanya úr lelkét annyira, hogy már 2007-ben is megkisérelt kiszállni?
    Ő ezt mondta:
    “Csak a siker érdekelt, szinte mindent elértem, amit egy sportoló valaha is elérhet. Elhittem magamról, nincs más lehetőségem az életben, mint hogy nyerjek. Az élet azonban egészen másról szól. Itt, a hétköznapokban nincs teljesítménykényszer, ez az élet nem arról szól, hogy mindig minden egyes pillanatban, adott helyzetben nyerni kell. Én ezt nem tudtam feldolgozni. Az orvosaim szerint is tipikus élsportolói betegségben szenvedtem, hisz rettentően depressziós voltam. Szeretnék létrehozni egy alapítványt, amely azon hasonló sportolókkal foglalkozik, akik nem tudják kezelni és elfogadni az új helyzetüket” – mondta Savanya Norbert.
    Nem lepne meg ha a sikerei esetleg a védence miatt szűntek volna meg, vagy a közös piszkos ügyletek miatt. A dílerrel, Savanya úr már előtte kapcsolatba került.
    De haladjunk szép sorjában lefele. Váltsunk országot, majd terpeszkedjünk egy kicsit svájci területen, ezen belül is Bázelban.
    Egy csodálatosan szép város, ami két részben oszlik meg az őt kettészelő Rajna folyó partján.
    Északról határos két országgal is. Németországgal és Franciaországgal. Amiről tudomásunk van kikötő, ahol a Balaton parti ámokfutó dolgozott, az ez az a háromszög.
    A legutolsó statisztika szerint, egy felmérés kb. 2200 magyart számlált a városban. Ebből, kétharmad rész elrejti magát, s egy olyan 5-600 fő, aki nyíltan vállalja a magyarságát. Persze azt hozzá kell tegyem, hogy bármennyire is tiltakoznak a mostani kijelentésemtől, de egy olyan magyar nincs akinek ne lenne valami sara. Ez készteti arra az embereket, hogy, vagy beolvadjon, elrejtve magát, vagy klikkekbe tömörüljön, ahol minden információt megtartanak. Ezért sem hiszek abban, hogy a bázeli ügyészség valami érdemlegeset fog felszínre hozni. Ha egy száz tagú modern kommandó nem tud egy hét alatt elfogni egy ratyi nyugdíjas, fegyveres szédelgőt, akkor a dörzsölt magyar kolóniától, semmi érdemlegesre nem számíthat ebben az ügyben. Ezzel H. Szebasztián is tisztában van. Az a mindent tudó réteg, aki megfelelő tapasztalatokkal is rendelkezik Bázelre nézve, az nem fog segíteni a rendőrségnek, mert tudniillik ez egy kis nyugdíjas maffia. Mit takar ez? A kilencvenes évek előtt disszidált szélhámosokról van szó, akik úgy károsítják Svájcot, hogy megmanipulálva az egészségi állapotuk, mind leszázalékoltatta magát. Persze, egytől-egyig, majd ki csattan az egészségtől, feltéve ha józan, de behúzták a svájciakat, akiknek halvány fingjuk nincs, hogy egy magyar mire képes. Ez egy 10-12 főt számláló kemény mag. Ebbe a csoportba tartozik H. Szebasztián apja is, H. Róbert. A fiatalabbak, vagy fekete munkából, vagy drogból, vagy prostitúcióból élnek, így talán senkitől nem várható megbízható információ. Akiket sehova nem soroltam, azok nem is tudnak semmit és talán nem is akarnak létezni, csak pénzt keresni, hogy túl éljék és enyhítsék a Magyarország adta szenvedést.
    A magyar klub, ahol H. Szebasztián is feltűnt, amit a videón is említ, egy alkoholfészek, amiben a magyar kártya a közös téma, feltéve ha nem bérgyilkosi megbízásokról esik szó. Mint most Szőcs-Haraszti esetében. Svájcban ezek az emberek, csak kisstílű szélhámosok. A szervezett bűnözés attól a pillanattól lép életbe, ahogy beléptek Magyarország határán. Amíg itt csak szerencsétlen kis csoportok gyűlnek össze, addig veszélyt nem jelentenek. De ezzel ellentétben, már Magyarországon, igenis veszélyes bűnözőkké növik ki magukat, mert ott csapódik hozzájuk a valódi bűn, a hazaiak személyében.
    Nem meglepő, ha kapcsolata van itt bárkinek is a magyar alvilággal. Mondtam, mindenkinek van sara. Így Szőcsnek, Gamaufnak, Harasztinak, sőt nekem is. Aztán így elérkezünk lejjebb és lejjebb.
    Amíg a nevezettek azon munkálkodnak, hogy minél sötétebb dolgokba keveredjenek, addig nekem a saram, hogy én információkat gyűjtök ezekről. Az én gennyem nem ütközik törvényekbe, de mégis büntetendő. Ha alvilági érdekeket sért, akkor egyértelmű, hogy egyszer kimondják rám is az ítéletet. Ha fel-világi érdekeket sért, akkor a két világ összefogva, megteszi a lépéseket a dolgok elsimítására. Elérkeztünk a valódi megvilágításba, félretéve csempészést, drogot, maffiát. Kifinomult képességeim vannak arra, hogyan lehet bármely világot, villám gyorsan felbőszíteni.
    Keresni kell egy pontot, ahol az alvilág össze kapcsolható a fel-világgal. Megtaláltam. Ez a konzulnő-drogdíler álomszerű romantikája. Megérintve mindenkit, alulról a tetejéig.
    Tehát röviden összefoglalva így forrt ki a nem szerencsés találkozása a buzi rendőrnek egy még szerencsétlenebb, gyenge jellemű vitézzel a balatoni éjszakában.
    Amikor el kezd keringeni a levél az interneten, Savanya úr azonnal tájékoztatja Harasztit. Ezt meg is beszéli a magyarországi kapcsolataival, valamint a fasztarisznyával, amin diplomata rendszám van. Lelépnek, de a magyarok még Harasztit megbízzák egy kis külön munkával. Vagyis, beépítik, hogy információt nyerjenek a drogszállítmányok útjairól, valamint a terjesztőkről. Ezért nem terelnek rá semminemű gyanút, mert besúgója lett az magyar titkosszolgáknak. Svájcban, a konzulnő közbenjárására, enyhítenek a sok felhalmozódott cselekményein, s egyben, egy kulturáltabb terület is, ha esetleg börtönbe kerül. Kérdés, hogy a svájciak tudják-e a különmegbízást.
    Ezzel párhuzamosan, a már kiiktatott szerelem, rágja a fülét, hogy tegyen valamit annak érdekében, ne kerülhessen nyilvánosságra a volt kapcsolatuk. Nem tenne jót, a már új munkájára és az új környezetére nézve. Harasztinak keresnie kell valakit, akivel megoszthatja a titkát, majd egyben meg is bízhatja egy kis jelentéktelen dologgal. Szőcs a legalkalmasabb erre a feladatra. Elég hülye, elég gyenge és elég jól is lő. Na és fegyvere is van, valamint svájci rendszámú autója. Haraszti elmondja kiről van szó, de egy hatalmas hibába esik. Túlzottan nagy biztonságban érzi magát ezzel a háttérrel. Ha valaki ismerné ezt a személyt úgy mint én, akkor tudná, hogy a díler is, alapból egy hülye gyerek.
    Teljesen meg kell cáfolni azt az állítást, hogy a magyar Tell Wili ismerte a rendőrt. A zsaru csak Szőcs sikertelen vállalkozásának a végállomása volt. Különösebb ok nélkül. A gyilkos gyengesége miatt kellett meghalnia. Egyszerűen amikor elindult, belebotlott az igazoltató rendőrbe. Lőtt és feladott mindent. Nincs maffia, nincs csempészet, nincs kábítószer, csak idegösszeomlás. Haraszti engem akart eltetetni láb alól és nem csak azért mert nyilvánosságra akarom hozni a kapcsolatot, hanem azért is, mert tudja felszínre kerül, hogy azt a nőt, aki kockáztatta miatta a becsületét, befogadta az ágyába, autót vett neki, ő egy retek cigány, drogos kurvával csalta meg a háta mögött. Megalázva a nő pozícióját és diplomata státuszát azzal, hogy egyenrangúnak tekintette egy koszos roma csajjal. Az egésznek szemtanúja voltam, amit jól tud Haraszti, ha ez el jut a konzulnő tudatáig, akkor Haraszti kibukott nála, mint a kínai vonatból, a csempész bolgár szatyor. A nő becsukatja egy örök életre és a plasztik lakat ráoxidálódik. Aztán ugye, ki tudja még hányszor szopta le a konzulnő a dílert, az események után? Annyira egy nő sem modern, hogy egy nála alacsonyabb kasztban élőt elfogadjon mint vetélytársat. A többit gondoljuk, ugye?
    Ilyen látszatra jelentéktelen dolgokból indulnak ki halálos ítéletek. Amikor elkezdődött ez az alsóörsi banzáj, én magam is féltem, főleg amikor megtudtam én lettem volna a célpont. Ez elég nyomós ok, egy bérgyilkost szabadjára engedni. Mára már csak óvatosabb vagyok. Nincs az az erő, aki eltántorítana a célomtól. Most, hogy tudom azt is, a kicsi díler még besúgó is, így esélye sincs még egyszer Magyarországon ártatlan embereket becsapni és az utolsó pénzüket elvenni röhögve. Bárkinek kiadom eme patyolat léleknek a tartózkodási helyét, hogy kapjon végre egy kis tisztességes nevelést, ha már a gengszter apja ezt elfelejtette. Sőt még ajándék fegyvert is beszerzek, hogy fejbe lője ezt a jóravaló családot. Igaz magam is megtehetném, de sajnos nekem sokkal nemesebb céljaim vannak, amit el kell érjek. De soha nincs semmi kizárva.
    Ahogyan az ügyészség végzi a munkáját, úgy tárnak fel bűncselekményeket és egyéb törvénytelen dolgokat ezen a vonalon. Kérdés, mit fognak nyilvánosságra hozni? Ki ezért hal meg, ki azért. De a valós okát csak én tudom. Vártam a magyar nyomozó ügyészséget, hogy megjelenik Bázelban, de akkora magasságban lepkéznek, hogy szinte az igazság nem is érdekli őket, csak találjanak valamit és nehogy a kudarcuk kerüljön nyilvánosságra.
    A sajtó találgat és becsületeket, kegyeleteket sért. A Blikk közzé tesz olyan hamis írásokat, aminek semmi alapja nincs. Ideje ha ezért és hasonló dolgokért vissza költöztetik Svájcba a tulajdonoshoz.
    Annak is itt van nagyon az ideje, hogy csaló korrupt, zsidó bírók, ügyészek, ügyvédek harapjanak fűbe, mert Savanya úr környezetéből, a kamarából sokan érintettek. Aki a bűnt védi, az alapból nem alkalmas a jog gyakorlására. Elintéznek egy másod perc alatt dolgokat egymás között. Tehetséges, becsületes emberek vesznek el miattuk, mert a hatalommal élnek vissza és nem együtt élnek a törvénnyel. Felületességük és cinizmusuk ártatlan embereket bélyegeznek meg, de a valódi bűnösök tovább szennyezik a levegőt.
    A titkosszolgálatokban sem árt már egy kis egyesellés. Ha korrekten végezték volna a munkájuk, akkor, nem fajulnak el eddig a dolgok. Forradalmat nem szavazó fülkékben kell csinálni, hanem az életben, de úgy hogy életmódot váltunk, kiszűrjük a szemetjét és engedjük élni azokat akik régóta élni akarnak. Nem eladni az embereket, svájci bankok prédájának.
    Várom a hivatalos verziót, amiben megcáfolják ezt az írást. Ha ilyen nem fog létezni, akkor ezzel le is zárhatnánk, hogy egy új témát nyithassak. Az elkövető meg halt. A kapcsolat meg halt. Ártatlan emberek meghaltak. A szóban forgó díler beépült, amivel kizárták a gyanúsítottak listájáról. Tehát semmi akadálya egy nyilatkozatnak a nyilvánosság felé.
    Vagy még maradt valaki aki útban van? Ok. Megvárjuk.

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
Miért, Viktor?
VAGYONMAXIMÁLÁS és CSALÁD ÓRA
Érdekes javaslat a személyi jövedelemadó-rendszerre
Close