Migráns Medve: Megpróbálom elmondani, mi történik a szankcióktól haldokló, diktatórikus Moszkvában!
Moszkvába kerültem, ami a jelenlegi körülmények között nehéz volt, tekintettel arra, hogy nincsenek közvetlen járatok, plusz vannak kisállataim. Valaki boldog lehet: Olyan emberként, aki a legközvetlenebb kapcsolatban áll az ukrajnai történésekkel, mivel nyilvánvalóan a gyakorlatban én személyesen is én döntöttem a katonai műveletekről, hétvégenként pedig hobbiból géppuskával kúszom Harkov közelében, a járatok szankciós felfüggesztése miatt kellemetlenségeket éltem át.
Szép munka! Közvetlenül azoknak megmutatták az izmokat, akiknek kell. Kimegyek hát az utcára Putyint megdönteni? Nem. Tehát igazán hatásos megoldást választottak.
Röviden: Bár a Facebook már szinte senkinek nem mutatja meg a bejegyzéseimet, megpróbálom elmondani, mi történik a szankcióktól haldokló, diktatórikus Moszkvában. Egy darabig itt leszek még, úgyhogy van lesz mesélni, azt hiszem. Spoiler: Az eddigi néhány nap alatt az utolsó dolog, amit a városban látok, az az, hogy szankciók sújtják. Nincs kevesebb Maybach, minden van a boltokban, úgy tűnt, sokkal több az orosz gyártmányú termék, ugyanakkor a külföldi termékek nem mentek sehova és a hazai termelés növekedése inkább látványos plusz, a bevásárlóközpontok nem üresedtek ki a távozó márkától. Mindeközben továbbra is használják az áramot és senki nem spórol a légkondicionáláson, a városban nem kapcsolják le a villanyt, és az emberek az egész testüket megmossák, nem csak a fontos helyeket, Putyin elmozdításának érdekében. Egyszóval eddig nem vettem észre semmilyen változást a felszínen. A MasterCardot és a VISA-t itt nem fogadják el, ez az EU-ból érkezve kényelmetlen. Csináltatok magamnak egy MIR-t (ez az orosz kártyakibocsájtó), amit már nem csak az Orosz Föderációban fogadnak el, hanem egy csomó országban és ez a lista bővül, így nem csak a moszkvai kirándulásokhoz fog jól jönni, hanem például Törökországban vagy Vietnámban is. Az Instagram és a Facebook csak VPN-en keresztül érem el, mert bár ők nem távoztak maguktól, de az orosz hatóságok így döntöttek. Azt hittem, hogy bosszantó és teljesen kényelmetlen lesz, de az egyébként is egy évre előre kifizetett VPN-nel csak megszokni kell. Nos, ha az árakat forintra fordítjuk, akkor bizonyos áruk és szolgáltatások meglehetősen drágának bizonyulnak és ez annak köszönhető, hogy a rubel árfolyama minden erőfeszítés és előrejelzés ellenére az elmúlt hónapokban nagyon sokat nőtt, és úgy tűnik, nem fog visszaesni. Igazán átgondolt szankciók ezek: Amikor az euró a dollár alá esik és a rubel lesz a legerősebb növekedésű valuta a világon. A brüsszeliek mehetnek a Csillag Születikbe, de még az előválogatóba, hogy röhöghessünk rajtuk.
Megérkezés után egy helyi SIM-kártyát vettem. Ezért elmondom, hogy van ez és mennyibe kerül Moszkvában. A magyarommal vagyok itt és vettünk is két SIM kártyát. Az első SIM havonta 10 euróba kerül. Tartalmaz 40 gigabájt internetet, valamint korlátlan Tik-Tokot, WhatsAppot és Telegramot, néhány közösségi oldalt, stb. Oroszországon belül 800 perc beszélgetési idő jár, hálózaton belül korlátlanul lehet telefonálni. A második havi 13 euróba kerül. 60 gigabájt internetet, 1200 percet, havi 5 euróért otthoni optikai internetkapcsolatot tartalmaz, korlátlan YouTube, plusz azonnali üzenetküldők állnak rendelkezésre külföldre utazva is, hogy az ember kapcsolatban maradhasson. Ez egy nagyon emberséges szolgáltatás. Mindkét tarifánál perceket válthatunk internetre és vissza, megoszthatjuk ismerőseinkkel a szolgáltató ügyfelei között, a hó végén fennmaradt percet és az internetet is használhatjuk kávé, mozijegy vásárlására, kedvezményre új telefonra, stb. Ugyanakkor az így el nem költött többi perc és gigabájt nem ég el, hanem átkerül a következő hónapba. Így néz ki a verseny és az ügyfélközpontúság. Tudom, hogy ez Észak-Korea és itt a nap sem jön fel, csak gondoltam szólok, hogy itt a szolgáltatók egymással versenyeznek. Egyszóval csak dicsérni tudom a helyi szolgáltatókat ötleteikért, szolgáltatásaikért és áraikért.
A szankcióktól elszegényedett moszkvai élet – második rész
Mint írtam, az Orosz Föderációban nem lehet külföldi Visa és Mastercard kártyákat használni, ezért, hogy ne menjek készpénzzel, nyitottam egy számlát egy itteni nem szankcionált bankban és elmondom, mit láttam és tanultam az itteni bankrendszerről.
Olyan VISA-kártyákat bocsátanak ki, amelyek biztosan inkább csak az Orosz Föderáción belül működnek és az orosz MIR fizetési rendszer kártyáit, amelyeket tuti nemcsak Oroszországban, hanem például Törökországban is elfogadnak. Magamnak a MIR-t választottam. A kártyát az igénylés napján kaptam meg, mivel két lehetőségük van a MIR-nél: Névvel és név nélkül. A különbség csak a gyártási időben van, névvel a MIR több munkanapot vesz igénybe, anélkül azonnal kiadják. Remek megoldás szerintem. Nem akartam várni, de nincs különbség. Rögtön ott, két kattintással az alkalmazásban nyitottam egy eurószámlát úgy, mint mint mondjuk a Revolutnál. 20 percet szántam minderre, ugyanakkor megjegyzem, hogy a kártya kiállítása és számla teljesen ingyenes. Ha jól értem, ez most mindenhol az Orosz Föderációban így van, senki sem fizet a számlavezetésért és ez nagyon-nagyon régóta így van.
Minden kártya rendelkezik pénzvisszatérítéssel (cashback), ami nagyon népszerű Oroszországban. És szinte mindenkinek van hitelkártyája. Ez a nagyon kedvező feltételeknek köszönhető. Például, mindig lesz (mai árfolyamon) 500 ezer forint hitelpénz a kártyádon, ha az egészet vagy egy részét elköltöd, akkor legalább 100 napod, valahol mind a 365 napod (bankfüggő), hogy ezt a pénzt kamat nélkül visszaadd. Ugyanakkor az ilyen kártyákat teljesen problémamentesen adják, nincs előzetes felmérés vagy ügyfélvizsgálat. Például az új kártyámmal lehetőségem van az alkalmazásban néhány kattintással egy 700 ezer forintos hitelszámlát nyitni, 120 napos kamatmentes törlesztéssel.
És visszatérve a MIR kártyához, biztosítottak róla, hogy külföldi nyithat itt bankszámlát, csak az útlevél fordítására van szüksége (bármelyikre, erre nincs monopólium itt, mint Magyarországon az OFFI-nál), plusz egy orosz telefonszámra. Mivel a bank nincs szankció alatt, a magyar számlájáról átutalhat pénzt a saját itteni számlájára. Sajnos van egy szlovák bankom, és náluk ezt nem tudtam megtenni. Vagyis hivatalosan nincs probléma, de egy privát beszélgetés során a bank képviselője elmondta, hogy úgy döntöttek, megszüntetik az Oroszországba történő pénzküldési lehetőséget. Ismétlem, hogy nincsenek ilyen szankciók és nem is beszélnek róla nyíltan, inkább biztosítják az ügyfél arról, hogy minden rendben van. Nincs itt semmi diszkrimináció vagy látnivaló, minden rendben van. Végül is pont ugyanezt tették a hétköznapi amerikaiakkal, amikor egy másik országot bombáztak. Vagy nem?
Röviden, egyelőre ennyit tudok mondani ezekről és igen, szeretem ezt a hozzáállást, a szolgáltatásokat és az orosz bankok feltételeit. A mobilkommunikációhoz hasonlóan itt is az ügyfélközpontúságot és a versenyt látom.
Minden esetre megismétlem, bár akiknek az ismétlésem szól, az még 63-szor sem fogja megérteni: Nem vagyok felelős azért, ha valakinek nem tetszik az, amit írok, pontosan azt elmondom, amit látok. Kérem, hogy az, akit ez triggerel, oda fáradjon el és olvassa el a Moszkváról szóló híreket ott, ahol mindig azt írják, amit szeretne látni. És igen, nem hasonlítok össze semmit, csak írok, mint most.
Akkor írok majd arról, hogy a szankciók hogyan érintik a hétköznapi embereket, amikor többekkel beszéltem már. Eddig csak annyit mondtam, hogy Moszkva külsőre egyáltalán nem tűnik szankciók alatt álló városnak. Igen, persze, befolyásolják az itteni életet, amit én annyiban tapasztaltam, hogy milyen nehéz volt kijönni Magyarországról. A különbség Európa és Oroszország között, hogy Oroszországnak amikor rossz, akkor azért rossz a szankcióktól, mert ellene vezették be, ez pedig normális. De az, hogy rosszat tesz azoknak, akik bevezették őket, az mindenképpen a hozzá nem értők kudarca.
És végül pár videó Moszkvából: