KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Mi is az oka az orvosbér emelésének?

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Egyre több orvos és kutató szólal meg a világban az ügyben, hogy a COVID-19 egy eltúlzott politikai döntéssorozat következtében lesz egyre károsabb, mind az egészségügyre, mind a gazdaságra.

Sajnos mi is így látjuk ezt Magyarországon és éppen ez okból gondolkodtam el azon, hogy vaj’ az eddig nagyon alulfizetett egészségügyi dolgozók bérét, miért éppen most emelik, amikor pedig hatalmas gazdasági válság fenyeget bennünket?

Okos megfontolásnak tartom ugyan, hogy ezt a helyzetet próbálja kihasználni a kormány arra, hogy az ún. hálapénz rendszerét felszámolja, ám nem hiszem, hogy lehetséges lesz ez komoly törvényi garanciák nélkül. Ugyanis eddig nem beszélt egyetlen politikus sem arról, hogy milyen szankciókkal néz szembe az az orvos, aki mégis elfogadja a borítékot. (A borítékhasználat egyébként is nagyon káros még a választókörökben is!) Ám megkérdezhetem, hogy miért nem a szankciók ismertetése az első ebben a komoly társadalompolitikai kérdésben?

Álláspontom szerint sokkal inkább az orvostársadalom „kártalanítása” most ennek a célja, mert éppen az Orvosok a Tisztánlátásért csoport, illetve az MVSZ székházában megrendezett COVID-19 konferencia is sok eddig a tudatipar által megfertőzött orvos számára megkérdőjelezte az intézkedések szigorúságának az ilyetén való erőltetését. (Talán attól félnek, hogy sokan fognak megszólalni, és a felesleges médiariogatást, immungyöngítő félelmi-stressznek fogják minősíteni?)

Gondolom sokan meg fogják kérdezni azt, hogy miért írok „kártalanítást”?

Mivel a műtétek zöme elmaradt, így a legtöbb sebész nagyon erősen hiányolja a paraszolvenciát, hiszen az teljesen igaz, hogy a fizetések – főleg a nyugati országok orvosbéreihez viszonyítva – valóban nagyon alacsonyak hazánkban!

A kérdésem tehát az, hogy miért nem történt ez a fizetésemelés már évekkel ezelőtt, amikor a politikum ráébredhetett arra, hogy a legjobb középkorú orvosaink elmennek nyugatra? Mert az „agyelszívás” rendszere nem most kezdődött, hanem már nagyon régen!

Ez is érdekelheti:  Nyílt levél Magyar Péternek

Én tehát nem vádként fogalmazom meg, hogy bekövetkezett ez a „kártalanítás”, csak arra kérném a pártpolitikai vezetést, hogy rendezzék a többi fizetést is! Vagyis vizsgálják meg, hogy miképpen lehetne a multikat rávenni arra, hogy fizessék már meg úgy a dolgozóikat, ahogy ez pl. Ausztriában történik!

Vírus-realistaként pedig ajánlom, hogy olvassa el minden pártvezető és szakpolitikus az alábbiakat, s legalább gondolkodjon el e nyilatkozaton!

Dr. Bene Gábor

A szerző közjogász és Nemzetegyesítő segédmunkás

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:

Kik és miért szabadították ránk a Covid-19-et? – összefüggések

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük