Mi Hazánk: halasszák el a döntést a NATO-bővítésről!
A NATO-bővítésről szóló jövő heti parlamenti szavazás elhalasztását kezdeményezi a Mi Hazánk Mozgalom.
Novák Előd, a párt alelnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azt közölte: a döntéshozatal előtt nemzeti konzultációt kellene tartani erről a kérdésről, valamint szükség volna arra, hogy a kormányzat hozza nyilvánosságra a külföldi magyar katonai szerepvállalással kapcsolatos adatokat.
Szerinte a bővítés megszavazásával a kormány
„a társadalom akaratával szemben beadná derekát a nemzetközi elvárások szerint, a háborús őrülettel sodródva”.
Novák Előd arról beszélt: pártja azért szorgalmazza – a magyar parlamentben egyetlen politikai erőként – a vétót, mert
„provokáció volna a katonai szövetség bővítése Oroszország határán, míg a semleges zóna nemzetközi érdek”.
Nincs bajunk Finnországgal és Svédországgal, de az ő érdekük is, hogy ne szélesítsük a konfliktust a NATO-hoz való csatlakozásukkal épp most
– jelentette ki a Mi Hazánk politikusa, aki szerint Európa törékeny békéje azzal biztosítható, ha a NATO és Oroszország minél kisebb szakaszon határos.
Súlyos hiba lenne most olajat önteni a háború tüzére – mondta a politikus, aki szerint legfontosabb értékeink közé kellene tartoznia a békének, a semlegességnek és a függetlenségnek.
Kiemelt képen: Novák Előd / fotó: Bruzák Noémi /Forrás: MTI/MTVA
Már azt is cikinek éreztem, hogy parlamenti küldöttség „járt kanosszát” a finneknél és a svédeknél, és nem ők jöttek törleszkedni, kunyerálni hozzánk, mint ahogy a törökökkel tették. Legalább egy fél éve húzzuk-halsztjuk a szavazást, de mi értelme van ennek? Főleg, ha a végén beadjuk a derekunkat. Mondjuk ki kerek perec: nincs különösebb bajunk a csatlakozással, de csak azután, ha megkaptuk az összes nekünk járó uniós pénzt. Ez esetben van értelme a húzódozásnak – és az EU és majd minden tagállama úgyis utál minket. Legalább így lesz valami hasznunk is a dologból
Egyetértek a hozzászólásnak ezzel a részével „nincs különösebb bajunk a csatlakozással, de csak azután, ha megkaptuk az összes nekünk járó uniós pénzt.”