KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Merényletet terveztek a Russia Today főszerkesztője és kollégája ellen

Az orosz bűnüldöző szervek meghiúsították az RT főszerkesztője, Margarita Szimonyan és Kszenyija Szobcsak újságíró elleni merényleteket, amelyet az ukrán hírszerzés készített elő – jelentette be a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB). Az őrizetbe vetteket pénteken Moszkvában és a Rjazanyi területen fogták el.

Az ügynökség szombati közleményében azt írta, hogy a belügyminisztériummal és az országos nyomozóbizottsággal közösen letartóztatott egy meg nem határozott számú,

„a Paragraf 88 csoporthoz tartozó neonácit, akik Szimonyan és Szobcsak munkahelyi és otthoni címeiről gyűjtöttek információkat”.

Az akció során a bűnüldöző szervek munkatársai lefoglaltak egy Kalasnyikov támadófegyvert és 90 töltényt, gumitömlőket, késeket, bokszereket és bilincseket – közölte az FSZB. A tisztviselők hozzátették, hogy „bűncselekmény szándékát igazoló információkat tartalmazó számítógépeket” is találtak.

Hozzátették, hogy az ügynökök olyan tárgyakat, kiegészítőket is lefoglaltak, melyek náci szimbólumokat, valamint náci kiadványokat tartalmaztak. A lefoglalt kommunikációs és számítástechnikai eszközökön pedig olyan információkat találtak, melyek igazolják az elkövetési szándékot.

„A fogvatartottak megerősítették, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat utasítására gyilkosságokat készítettek elő, amelyekért egyenként 1,5 millió rubel (16 600 dollár) fejpénzt kaptak”

– áll a közleményben.

Simonyan az RT 2005-ös alapítása óta az RT főszerkesztője. A déli Krasznodar városában született és nőtt fel, házas, három gyermeke van.

Szobcsak ismert híresség Oroszországban, aki korábban még elnökjelölt is volt. Egy volt szentpétervári polgármester lánya, Vlagyimir Putyin elnököt gyermekkora óta ismeri. A liberálisnak tartott Szobcsak jelenleg egy népszerű YouTube-csatorna házigazdája. Házas, egy gyermeke van.

Kszenyija Szobcsak

Áprilisban jelentették, hogy a betiltott terrorista csoport, a Nemzeti Szocializmus / Fehér Hatalom hat állítólagos tagját letartóztatták azzal a gyanúval, hogy merényletet készítettek elő Vlagyimir Szolovjov neves orosz újságíró ellen. A nyomozás azt állította, hogy az SBU megbízásából is cselekedtek.

Ez is érdekelheti:  Orosz kormányfőhelyettes: folytatódik az olajszállítás Magyarországra és Szlovákiába

Ugyanebben a hónapban Maxim Fomin (Vladen Tatarsky) orosz katonai bloggert meggyilkolták egy szentpétervári bombatámadásban. Egy helyi aktivistát, Darja Trepovát letartóztatták a bűncselekmény miatt, aki azt vallotta, hogy egy, az ukrán hírszerzéshez köthető férfi szervezte be.

Tavaly egy másik orosz újságírót, Darja Duginát is meggyilkolták egy autóbombával Moszkva külvárosában. Az FSZB azt állította, hogy a gyilkosság mögött az ukrán különleges szolgálatok álltak. A The New York Times arról számolt be, hogy amerikai kormányzati tisztviselők is úgy gondolják, hogy Kijev volt a felelős a merényletekért.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)Kiemelt képen: Margarita Simonyan, az RT főszerkesztője / Fotó: Russia Today

Kapcsolódó cikkek

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Merényletet terveztek a Russia Today főszerkesztője és kollégája ellen

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük