Menczer: megdöbbentő és elfogadhatatlan az olajvezetékre tett ukrán kijelentés
Megdöbbentőnek és elfogadhatatlannak tartja a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára az ukrán energetikai miniszter tanácsadójának az olajvezetékre tett minapi kijelentését.
Menczer Tamás a közösségi oldalára pénteken feltett videóban elmondta, megbeszélést folytatott Ljubov Nepoppal, Ukrajna budapesti nagykövetével, akinek elmondta, hogy Magyarország minden bajban lévőnek segít, de a magyar energiabiztonságot támadó nyilatkozatok megdöbbentőek és elfogadhatatlanok.
Közölte a nagykövettel, hogy nagy megdöbbenéssel olvasta tegnap az ukrán energetikai miniszter tanácsadójának nyilatkozatát, aki arról beszélt, hogy „jó lenne, ha történne valami azzal a vezetékkel, ami az olajat szállítja Ukrajnán keresztül Magyarországra”.
Ez egy megdöbbentő és elfogadhatatlan nyilatkozat, nem segíti a partnerséget – jelentette ki Menczer Tamás.
Hozzátette: a magyar kormány álláspontja világos, az ország energiaellátása biztosított, a magyar családokat és a rezsicsökkentést megvédték és meg is fogják védeni.
„Nem engedjük, hogy a háború árát a magyar emberekkel fizettessék meg”
– nyomatékosította az államtitkár.
Az államtitkár azt is elmondta, hogy Magyarország történetének legnagyobb humanitárius akcióját hajtja végre, eddig 720 ezer menekült érkezett Magyarországra, mindenkinek szállást és ellátást biztosítanak, segítik a gyerekek iskoláztatását és a szülők munkához jutását is.
Az Ukrajnába juttatott segélyszállítmányok mennyisége megközelíti a kétezer tonnát – tette hozzá.
Menczer Tamás beszámolt arról, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter a varsói donorkonferencián egy ötpontos segélyjavaslatot ajánlott fel. „Ezek szerint készek vagyunk kórházak és iskolák újjáépítésére, mobilotthonok szállítására is. Ösztöndíjakat ajánlottunk fel ukrán diákoknak, ukrán katonák magyarországi egészségügyi ellátására és 130 ukrán gyerek speciális gyógykezelésére is készen állunk” – sorolta az államtitkár.
Kapcsolódó:
https://internetfigyelo.com/szazadveg-az-ukran-politikusok-a-baratsag-koolajvezeteket-fenyegetve-akarjak-ravenni-magyarorszagot-az-orosz-olajembargora/
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…