Méltatta a keresztény felekezetek társadalmi szerepét az orosz elnök
Méltatta az ortodox egyház és más keresztény felekezetek társadalmi szerepét Vlagyimir Putyin orosz elnök az ortodox húsvét alkalmából vasárnap a Kreml honlapján közzétett üdvözlőtáviratában.
„Fontos kiemelni az orosz ortodox egyház és más keresztény felekezetek kreatív és gyümölcsöző munkáját, amelynek célja gazdag történelmi, kulturális és szellemi örökségünk megőrzése, a család intézményének megerősítése, a fiatalok nevelése, valamint az olyan maradandó értékek és erkölcsi irányelvek megerősítése a társadalomban, mint a felebaráti szeretet, az irgalom és az együttérzés. A lelkipásztorok mindig is együtt voltak az emberekkel. És ma, a súlyos kihívások közepette a keresztény vallási szervezetek hatékony, önzetlen segítséget nyújtanak azoknak, akiknek támogatásra és odafigyelésre van szükségük”
– állt az államfői az üdvözletben.
„Ma külön imádkozunk orosz országunkért, amely nehéz, talán bizonyos értelemben sorsdöntő megpróbáltatásokon megy keresztül. Kérjük az Urat, hogy védje meg országunk szent határait”
– mondta Kirill, Moszkva és egész Oroszország pátriárkája a Megváltó Krisztus székesegyházban megtartott húsvét éjszakai liturgia utáni prédikációjában.
A pátriárka azt is hangoztatta, hogy ma a híveknek imádkozniuk kell „a hatóságokért és a hadseregért” is, valamint azokért, akik ma, a sokak számára békés időszakban „nemcsak az egészségüket, hanem az életüket is elveszítik a haza védelmében”.
Kirill reményét fejezte ki, hogy az Úr megállítja az Oroszország és Ukrajna közötti „testvérháborút”, és hogy a jelenlegi nehéz megpróbáltatások által tovább erősödik az emberek hite és Istenbe vetett reménye.
Az éjjeli liturgián az államfő is jelen volt, Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester társaságában.
Kiemelt képen: Vlagyimir Putyin orosz elnök és Kirill, Moszkva és egész Oroszország pátriárkája / archív fotó
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…