Megvan az első finn halottja az orosz-ukrán harcoknak
Egy Kijev mellett harcoló finn állampolgár halt meg Kelet-Ukrajnában a hétvégén – közölte a harctéren tevékenykedő északi harci orvosok egysége – jelentette hétfőn az YLE finn közszolgálati televízió.
Tina Soini, az egység vezetője azt állítja, hogy a férfi hozzátartozóit értesítették haláláról. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a harcos, akinek nevét nem hozták nyilvánosságra, hivatalosan továbbra is “eltűntnek” számít, mert halálát a holttest alapján nem lehet megerősíteni.
Jussi Tanner, a finn külügyminisztérium vezető konzulja szintén azt mondta az YLE-nek, hogy a tárcája tud a férfi haláláról.
A csatorna megjegyezte, hogy a jelentés az első eset, hogy egy finn állampolgár életét vesztette az Oroszország és Ukrajna közötti konfliktusban.
A Helsingin Sanomat hírportál, amely szintén beszélt Soinival, azt állítja, hogy a harcos a húszas éveiben járt, és részt vett az Artyomovszk, más néven Bakhmut városáért vívott csatában, amelyet az orosz erők a múlt hónapban foglaltak el. A csatorna arról is beszámolt, hogy a férfi az elsők között volt, aki önkéntesként Ukrajnába utazott nem sokkal az ellenségeskedések tavaly februári kitörése után.
Soini azt mondta, reméli, hogy a fiatal finnek alaposan meggondolják, mielőtt Ukrajnába mennek harcolni és inkább otthon maradnak, élni az életüket.
“Nem éri meg. A valóság itt nem olyan, mint a háborús filmekben”
– mondta a HS-nek.