KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Megvan a kormánypártok államfőjelöltje

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Kocsis Máté tette közzé a jelölt nevét a kihelyezett frakcióülésen.

Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság elnökét jelöli a Fidesz-KDNP a kegyelmi botrány után lemondó Novák Katalin köztársasági elnök helyére – jelentette be Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője Balatonalmádiban tartott sajtótájékoztatóján.

Amennyiben a parlament kétharmados többséggel támogatja a kormánypárt jelöltjét, úgy a jelenleg az Alkotmánybíróság elnöki posztját ellátó jogász költözhet a Sándor-palotába.

Megüresedett a hely

Novák Katalin február 10-én jelentette be lemondását a köztársasági elnöki posztról, miután hatalmas közfelháborodást váltott ki azzal a döntésével, hogy kegyelmet adott egy pedofilügyben érintett elítéltnek. A leköszönő köztársasági elnök elismerte, hogy hibázott, és bocsánatot kért. A köztársasági elnök döntését az akkori igazságügyi miniszter, Varga Judit ellenjegyezte, így ő is bejelentette lemondását parlamenti mandátumáról, és egyúttal leszögezte, hogy visszavonul a közélettől.

„A 2024-es év nem is kezdődhetett volna rosszabbul” – ezt már Orbán Viktor mondta évértékelő beszédében.

A miniszterelnök szerint Novák kegyelmi döntését a magyarok elsöprő többsége nem fogadta el, és elutasította. Az elnök legfontosabb feladata a nemzeti egység fenntartása. Ha ez megbillen bármilyen módon, akkor le kell mondania szerinte. A lemondás indoklásából tudjuk, hogy a nemzeti egységet az ő döntése bontotta meg. Így helyreállítani csak a lemondásával tudta. „Az történt, aminek ebben a helyzetben történnie kellett” – jelentette ki a miniszterelnök, aki Varga Judit távozásáról kijelentette: az is szükséges, de igazságtalan volt.

Mandiner

Kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt

Ez is érdekelheti:  Együttműködési megállapodást írt alá a kínai Huawei és a magyar 4iG

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Megvan a kormánypártok államfőjelöltje

  1. Ez igen lásd.Na eztán aztán nem lesz kegyelem a a kormány imádottja ,tüzzel vassal védelmezettje a végrehajtói maffia által utcára rugdosott Magyarok sokaságának.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük