Megerősödött az RMDSZ, a bejutási küszöb felett van a romániai magyar párt
Tovább emelkedett a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által beterjesztett európai parlamenti jelöltlista támogatottsága az INSCOP közvélemény-kutató legfrissebb, kedden ismertetett felmérése szerint, miután áprilisban ugyanez a cég először jósolt az ötszázalékos választási küszöböt meghaladó eredményt a magyar érdekképviseletnek.
A News.ro hírportál által megrendelt, május 20-25. között telefonos módszerrel végzett felmérés szerint a pártpreferenciájukat megjelölő válaszadók 6 százaléka jelezte azt, hogy a – két kisebb magyar párt jelöltjeivel kiegészült – „magyar összefogás” listájára adná voksát az EP-választáson. Arányukat áprilisban 5,1, márciusban pedig 3,9 százalékon mérte az INSCOP.
A romániai EP-választásokon a különböző EP-frakciókba készülő két kormánypárt, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a – néppárti tagsággal rendelkező – Nemzeti Liberális Párt (PNL) közös jelöltlistája kaphatja a legtöbb szavazatot, a voksok 43,7 százalékát, a második helyen pedig a többi parlamenti párt által szélsőségesnek tartott Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) végezhet 17,5 százalékkal.
Romániából még a Mentsétek meg Romániát Szövetség, a Népi Mozgalom Párt (PMP) és a Jobboldal Ereje (FD) által decemberben létrehozott ellenzéki Egyesült Jobboldal Szövetség (ADU) esélyes EP-mandátumra a voksok 14,1 százalékával, de viszonylag közel áll a bejutási küszöbhöz a parlamenti botrányairól elhíresült, AUR-ból kizárt Diana Sosoaca független szenátor SOS Romania nevű pártja, amelyet az INSCOP májusban 4,4 százalékon mért.
A felmérés szerint részvételi rekordra lehet számítani Romániában az EP-választáson: a mostani mérésnél már 62,9 százalékra emelkedett azok aránya akik biztosra ígérték részvételüket az áprilisi 59,2 százalékhoz képest. Eddig az öt éve, 2019-ben rendezett EP-választáson volt a legmagasabb részvétel Romániában, amikor a jogosultak 51,7 százaléka adta le voksát.
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű




![Kiemelt kép: Izrael a háború kezdete óta több gázai templomot is célba vett, köztük a görög ortodox Szent Porphyrius templomot, amely a világ harmadik legrégebbi temploma. [Getty]](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2025/11/kereszteny-templom-Gazaban.jpg)







