KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Még az eddigieknél is több guruló dollár érkezett a baloldalhoz

A választás óta eltelt egy év eseményeit összefoglalva az a kép rajzolódik ki, hogy még a négymilliárd forintnyinál is több dollár gurulhatott azóta a dollárbaloldalnak, a dollármédiának és a dollárcivileknek 

− hívta fel a figyelmet az Origó.

Mint ismert, a dollárbaloldal bukott miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter Mindenki Magyarországa Mozgalma (MMM) és a baloldal kampányában részt vevő egyes szervezetek összességében négymilliárd forintot kaptak külföldről a tavaly áprilisi választások előtt. Sőt, Márki-Zay arról beszélt, hogy a pénz egy része már a választás után érkezett hozzájuk.

A Nemzeti Információs Központ jelentése szerint

2022. március 22. és 2022. július 14-e között nyolc tranzakció során 1,8 milliárd forint érkezett csak az MMM-hez.

Mint arról lapunk is beszámolt, idén március végén Márki-Zay ismét elszólta magát, és beismerte, hogy a külföldi pénzeket kampányra költötték.  Mint mondta: „az MMM működése mellett támogattuk tüntetések szervezését, egy szeptemberi szabadegyetemet, a civil nemzeti konzultációt, kisebb összeggel pedig a kirúgott tanárokat, a jászberényi választást vagy a választások idején végzett tevékenységükért meghurcolt aktivistáink jogi védelmét is. Hasonló költségekkel idén is számolunk, amikor az összeg minden bizonnyal teljesen elfogy.”

Az Origó felhívta a figyelmet arra, hogy

az MMM mellett a dollárbaloldal, a hozzájuk köthető civilnek mondott mozgalmak és a dollármédia több milliárd forintot kapott az elmúlt egy évben.

Az egyik legnagyobb tétel, amelyet a 2022-es országgyűlési választások után jelentettek be, a Telex által Amerikából kapott több száz millió forint támogatás. Az Origó részletezi: tavaly év végén derült ki, hogy a Biden-adminisztrációhoz ezer szállal kötődő DRL (Bureau of Democracy, Human Rights, and Labor) nevű szervezet két évre 740 ezer dollárral, azaz mintegy háromszázmillió forinttal támogatja a Telex oktatóközpontját.

Ennél is nagyobb, nagyjából négyszázmillió forintos forrás jutott − ahogy az Origó fogalmaz − Soros blogjához, a 444-hez Brüsszelből. Mint írják, a pénzt egy „tényellenőrző” és képzéseket szervező projektre kapták partnereikkel együtt. Az „EDMO Hungarian hub against disinformation” (EDMO: European Digital Media Observatory) nevű projekt a Political Capital koordinálásában valósulhat meg − érdekesség, hogy velük hajtja végre háborúpárti kampányát Biden embere, David Pressman −, méghozzá Lakmusz néven, a szintén Soros által finanszírozott Mérték Médiaelemző Műhely, valamint az Idea Alapítvány és az AFP részvételével.

Ez is érdekelheti:  Felmentették az orosz szárazföldi erők főparancsnokát

Brüsszelből érkezett pénz, csaknem hatvanmillió forint Gyurcsány volt államtitkárának, Horn Gábornak Republikonjához is egy Európa jövőjéről szóló projektre, amely leplezetlenül választási ügy: fő célja a 2024-es EP-választásra való felkészülés, arra szeretnék ösztönözni az embereket, hogy minél többen szavazzanak. Milliárdokat kapott még több, baloldalhoz köthető civil szervezet is, az Autonómia Alapítvány, a Kárpátok Alapítvány Magyarország és a Közösségfejlesztők Egyesülete pedig a források szétosztásáról dönt. Így például a Soroshoz is közel álló Menedék-Migránsokat Segítő Egyesület 86 059 eurót, körülbelül 33 millió forintot kapott az Európai Bizottságtól egy 2023. április 1-jén induló programra. Hivatalosan a pályázat célja a migránsok integrációja, az antirasszista politika, a diszkrimináció megszüntetése. Az Origó hozzátette: nem meglepő, hogy ezekhez a civil szervezetekhez csatlakoznak, hiszen az évek során az amerikai külügyminisztérium több alkalommal is támogatta őket.

A teljes cikket az Origó honlapján érhetik el.  (MN)

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Még az eddigieknél is több guruló dollár érkezett a baloldalhoz

Itt várjuk hozzászólását!