Hirdetés

Mayer Gábor: Ezek meg azok

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Én ezeknek öt percet se dolgozok többé – fakadtak ki egyre többen a nem létező, de roppant fájdalmas szocializmus harmadik útját választók. Akkoriban az a mondás járta, hogy egyik út az alkoholizmus, a másik járhatatlan. A dobbantás volt a harmadik.

Szöktek a kádári szürke porból szabadságra vágyó ifjak (bár nincs egzakt meghatározás, mert a szabadság mindenkor és mindenhol mást és mást jelent és tartalmaz), az értelmetlen, de gerinctörő katonaság elől, téesz melléküzemágak vezetői a bírósági tárgyalások elől.

Mentek tehetősek, kiknek úgy álltak a százforintosok az ingzsebükben, mintha téglát toltak volna oda, s mentek nyomorgók némi kenyeret remélve. A mindenütt jelen lévő szaglászok ellenére dörzsölődtek le IBUSZ utakról, sikeres és sikertelen sportolók a csapatukról, úsztak és kúsztak át határon, utaztak vagonok tetőterébe, autók titkos rekeszébe bújva. Elment a négy-öt nagy vérveszteségünk utáni maradék maradéka, mely ugyancsak hiányzik genetikai öröklés-állományunkból, de mentek, mert ezek a rohadékok teljesen leszedték az ország munkateljesítményének zsírját, azok a rohadékok viszont akkor még hagytak annyit, hogy innen oda ácsingózzunk a modern, jó élet reményében.

Mikorra összedőlt volna a „legnagyobb érték az (akár agyonvert) ember” rendszere, távoli szalonok mesteri rendezői behúzatták a színre a rendszerváltozás című betétdalt. Az addig egyre hangosodó, de hát mégiscsak lefojtott morgásból iszonyú hangzavar lett, mindenki egyszerre ordította a maga igazságait és szabadságvágyát. A távoli szalonok mesteri rendezői egekig fokozták ezt a hangulatot. Könnyen, mert a szólás, véleményszabadság és média-pluralitás legnagyobb dicsőségére csak nekik lehetett hallani a hangjukat, csak nekik lehetett köztérben megjelenő véleményük. Így aztán nagyon könnyen és gyorsan utáltatták meg az emberekkel hőn áhított szabadságukat, ami amúgy csupa megkötöttséggel járó vigyorgó kifosztást hozott, s már sokkal rosszabb volt itt élni, mint mikor a szürke por elől szöktünk volna.

Bevált a recept, – legyen már végre valami rend! – hívta vissza a nép tegnapi (bocsánat: nyakán maradt) zsarnokait. Akik alaposan kitakaróztak új kereteik között, így alakult ki az „ezeknek aztán többé nem” harmadik csoportja. Na, nem ilyen plasztikus rajzolattal, mert a Debreczeni József félék mindenüvé eltarackoltak, és nem létezik olyan ellenség – barát felismerő rendszer, mely ki tudná mutatni, kivel is állunk éppen szemben.

Az ezeknek én többé jegyében jött a 98-tól 2002-ig tartó kurzus, ami valami egészen más volt, így az erős országépítés vége felé megfogalmazódhatott: „hölgyeim és uraim, a jövő elkezdődött”. Ami nagyon nem tetszett a távoli szalonok sorsalakító mestereinek, kik nagyon nem szerették és nem szeretik az ilyen viselkedést, ezért állandó, tartós és minden apró területre kiterjedő szőnyegbombázást rendeltek el – sűrű bombaráccsal. A visszafordítás legnagyobb indoka a jó – jó, de Rogán arogán volt. Az ezeknek többé nem közé becsúszott az ezeknek nem, mert ezek lopnak. Lop – stop. Máig anélkül, hogy bárki is meg tudná vagy akarná válaszolni, tőle ki és mit lopott el a polgári kormányzások idején? Pedig így nem lehet a kapott javak mellé visszakövetelni az ellopott javakat is!

Majd jött a visszafordítás után egy olyan nyolc év, mely alatt ezerszer bizonyították, hogy a szüntelen lerablás után is lehet még kivenni, kivinni. Kibírtuk a mindent letaroló háború után nyakunkba kapott sztálini őrületet. Az 56 tépte sebeket úgy-ahogy lefedtük. A hadisarcok tetejére pakolt impexes kihordásokat kitermeltük. A kádári álmosan aljas tehetetlenkedést fogcsikorgatva vészeltük át. A „na és?” időknek kiajánlásait is túléltük, pedig ami „az állam a legrosszabb gazda” idején történt, az maga volt a kardélre hányás, fölperzselés, kiirtás, kipusztítás. Az erre a hihetetlen pusztításra ránk települő döbbenet háromszoros kétharmadot szavaztatott, s lám: újjá, erősebbé építettük az országot, mint Trianon óta valamikor is volt, s ezzel együtt nincs, mert nem lehet többé ezek. Mostantól ezek vannak és azok. Ezek, akik az ellenük zajló állandó össztűz robajában is higgadt fejjel építenek. És azok a külső erők, akik deviza adósággal, közép és felsőfokú iskolák tanárainak bujtogatásával űzik ki állampolgárainkat.

Elpárált az ezeknek én többé…, mert tetszik vagy nem, de ezek mellett az élet, azoknál pedig a megsemmisítő pusztulás. Egzisztenciális, lelki, identitásbeli, történelmi halál. Mert lopnak ezek – mondják azok, akik mindig pusztító irtóháborúkkal törnek ránk. Ezek lopnak és diktatúráznak – mondják azok, akik mindig mindenünket elvitték, generációk közös munkáját égették semmivé, és rendőrcsizmákkal tapostatták ki belőlünk a szuszt. Lopnak-e vajon? Nem tudom, mert van annyim, hogy nem kell tőlem lopniuk, hiszen szívesen adok belőle, hogy el tudják tartani tőlem azokat – de nem kell adnom. Sőt, még kapok tőlük újra. Ezek és azok. Ma már könnyű a választás. Nincs többé ugrálás egyik ezektől a másikhoz, mert (amint a Békement ismét mutatta) megismertük, kiismertük, s most már felismerjük azokat.

Aki még most is ezekezik, annak bizony önvizsgálatot kell tartania.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kapcsolódó:

Murányi László: EZEK…

Facebook hozzászólások

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás