Hirdetés

Mayer Gábor: A kerítés oldalai

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A kerítésünkről mondtam már, hogy nem megoldás, de lélegzetvételnyi időt ad. Be lehet jutni a legjobban őrzött trezorba, és ki lehet jutni bármilyen biztosítású börtönből. A kerítés tehát valamennyi időre megállít, de nem a végső és biztos megoldást jelenti.

Mára egy vidám kis happeningé fejlődött a kerítésünk ostroma, mert rájöttek az ollóval vágó, létrán mászó, alagutat ásó, kővel dobáló, gázsprével támadó artisták, hogy bajuk nem esik, csak visszakísérik őket a start mezőre. Van, akit kilencedszer vagy többedszerre küldtek vissza, most azt várja, hogy legyen újra elég pénze, amivel próbálkozhat. Azaz, működik a migránsoltatás taxi-vállalata, és a migránsoltatók ingyen (?) pénzt osztó bankhálózatának biznyákja. Tehát a kerítésünk adta lélegzetvételnyi szünetünk végéhez értünk, ma már legalább négy irányból támadják.

Egyik Amerika viselkedése, melyről nem most kell minősítő és elemző értekezést tartanunk, de az biztos, hogy újra és újra gerjesztve löki ránk a migránshordát. Mára a szudáni – etióp – bangladesi szírek helyett szudáni, etióp és bangladesi afgánok jelentkeznek Ahmed névvel, január elsejei születéssel – befogadásra.

A másik a déli és keleti határainkat ostromlók egyre népesebb serege, és nincs messze az idő, amikor tömegnyomással döntik le a kerítést, vagy gázolják le a határainkat őrzőket. Tűzparancsot éles lőszerrel nem adhatunk, kézitusával pedig nem sokáig bírjuk. Tűzparancsot azért nem adhatunk ki, mert alig várják Brüsszelben és Washingtonban, hogy végre nekünk ugorva rághassák le rólunk a húst. Lépjünk ki! – mondják erre a nyakukat megrándítók, de mindenhonnét nem lehet kilépni: az Unióból, ENSZ-ből, NATO-ból, nemzetközi pénz és kereskedelmi piacokból – márpedig ennél még több felől uszulnának ránk, ha lövetnénk. A muszlim világ kihirdetné a bosszúhadjáratot – Afganisztántól az összes -isztán országon át, Törökországon keresztül az arab világ és Afrika muszlim népeiig. Mert az ő vérüket ontottuk.

A harmadik irány maga az EU (és annak hazai hangjai), ahonnét szüntelen nyomás nehezedik ránk, hogy fogadjuk el már a kvótát. A negyedik a másik sóhivatal, az ENSZ, mellyel szintén úgy jártunk, mint a többi szent nagy nekifohászkodással, hogy vagy már első akaratból, vagy kihasználásból csupa szemét gyűlik oda össze. S ahonnét példának okáért a megfelelő bizottságok kártérítésre szólítják fel Svédországot, mert a legmagasabb bírói fórumon se látták jogosnak egy „van másik” sorozatindokkal operáló iraki nő befogadását. Az ENSZ megfelelő bizottságai éppen azon dolgoznak, hogy kötelező legyen elfogadni a szabad élethely választásának jogát, amivel először elárasztanák Európát, majd az emberiséget (talán Kína kivételével) visszalöknék Madách eszkimó színjébe. Mert az ENSZ ma már leginkább a skót szoknyára hasonlít, mely férfit takar nem nőt – ha egyáltalán lehet még férfiről és nőről beszélni ebben a zűrzavarban. Márpedig, és valamiképp mégis lehet – még akkor is, ha nyílt szexuális zaklatásért feljelenthető vagyok az USA-ban, ha nőnek átadom a helyem, előre engedem vagy kinyitom előtte az ajtót. El is ítélnének még akkor is, ha közben állandóan a női kvótákon nyűglődnek – most az egyik legnagyobb probléma, hány nő miniszter lesz az új tálib kormányban? Érthető és tudható: zűrzavar kell, anarchia majd káosz, hogy bárkit elfogadjunk, aki rendcsinálást ígér. No, de milyen rendet lehet csinálni egy fenekestül felfordított Európában például? A mi történelmünk bővelkedik olyan égő áldozatokban, melyet az az erő osztott ránk, amelyik most kavarja fel újra az egész világot.

Mi persze még mindig „A kő” című darabot mutatjuk be a Pesti Színházban, pedig Amerikában már rég átléptek rajta, ott most a fehér bőrű zsidókból nácik lettek, fasiszták és rasszisták, tehát szabadon lehet a kiirtásukról beszélni. Húsz év telt el. Húsz év azóta, hogy Amerika gyűrött arcú, majomtekintetű elnöke bejelentette: aki vitatni meri az ikertornyok összedöntésének hivatalos verzióját, az olyan bűnt követ el, mint a holokauszt tagadásával. Húsz év után pedig a BLM fontosabb minden holokausztnál, de nekünk marad a kő körüli lelkiismeret-furdalás – annál is inkább, mert a nálunk tomboló vészkorszakkal szembe kell néznünk, amit még mindig, 75 -77 év teltével sem tettünk meg. Mi sem bizonyítja jobban, minthogy nem engedünk be vidáman gyilkolászó muszlimokat. Azaz, nyílt bizonyítékát adjuk, hogy nem néztünk szembe magunkkal a tükörterembe kiírt kötelező kiránduláson.

S míg kitartunk, és reménykedünk, hogy ez is elmúlik egyszer (legalább úgy, mint a bukj el szoknya a maga idejének fülledt erotikájával) – addig pusztulnak határ menti magyar falvaink, mert akik megmenekültek Tito rendcsinálásától, most a szüntelen életveszély és anyagi romlás elől bujdokolnak más vidékre. Az ő menekült státuszuk pedig egy huncut petákot se ér az Unióba, az ENSZ-be és az amerikai kormány és csatolt részeibe összefújt szemét szemében.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Facebook hozzászólások

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás