Már a NAV-nál van Karácsony rejtélyes félmilliárdjának ügye
Költségvetési csalás gyanúja miatt tett feljelentést a Karácsony Gergely fémjelezte 99 Mozgalom homályos finanszírozása ügyében egy magánszemély – tudta meg a Magyar Nemzet. Egy titkosszolgálati jelentés szerint a mozgalom számlájára a főpolgármester egyik párttársa, Perjés Gábor fizetett be több részletben félmilliárd forintot, ám a pénz eredetéről semmit nem tudni.
A feljelentő ezúttal is Tényi István volt.
Ismert: múlt hét elején robbant a hír, hogy Karácsony Gergely párbeszédes párttársa, Perjés Gábor 2021 augusztusa és 2022 szeptembere között tizenkilenc alkalommal összesen 506 millió forintot fizetett be az általa vezetett, a főpolgármester által alapított 99 Mozgalom számlájára. Öt tranzakció egyébként az ötvenmillió forintot is meghaladta. A befizetések nagyobb része, nagyjából négyötöde valutában történt.
Mindez a titkosítás alól feloldott nemzetbiztonsági jelentésből derült ki, amely szerint „összesen 917 695 euró és 3900 angol font készpénzbefizetés valósult meg a számlán a vizsgált időszakban”. Ez azért is bír jelentőséggel, mert a 99 Mozgalom finanszírozta Karácsony előválasztási kampányát, amely végül kudarccal zárult, hiszen Márki-Zay Péter lett a közös miniszterelnök-jelölt.
A baloldal és Karácsonyék most is a jól bevált „mikroadományokból gyűlt össze a pénz” felütésű érvvel védekeztek.