KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Már 1998-ban is volt konkrét javaslat az alaptörvényre – Dr. Stampa László tervezete

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Már a „rendszerváltás” pillanatában szükségszerű lett volna a korábbi, sztálinista alkotmány megszüntetése és a kor szellemének megfelelő, az egyetemes magyarság, a magyar nemzet érdekét és létét, jövőjét biztosító új alaptörvény megalkotása.

Mint tudjuk, az 1990-ben hatalomra került pártok ezt a szükséges, és nélkülözhetetlen feladatot nem hajtották végre – bár lehet, hogy jobb is. Hatályban maradt tehát a rákosista-sztálinista 1949-es XX. törvény, amely nem nevezhető alkotmánynak. Az 1990 utáni parlamenti pártoknak hatalmas bűnük, hogy Alkotmányozó Nemzetgyűlést nem hívtak össze, csupán a korábbi törvényt módosítgatták úgy, ahogyan az éppen pillanatnyi érdekeiket szolgálta. 1944 március 19-i német megszállással megszűnt az ország függetlensége, mellyel együtt megszűnt valódi Nemzeti Alkotmányunk hatálya is. A német megszállást az orosz követte, majd 1990 óta a cionista megszállás folyamatát éljük meg. Vajon ilyen körülmények között milyen alkotmányt kíván létrehozni Orbán Viktor és köre?

1998-ban a Magyarok Vasárnapja című hetilap Karácsonyi Mellékletében jelent meg Dr. Stampa László jogász végzettségű, Kanadába emigrált honfitársunk által összeállított alkotmányi törvényjavaslat/tervezet. Tekintettel az aktualitásokra ezt most közreadjuk.









Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük