Május csodái… „ezer nép híven zengi ma…”

Igaz, most kissé megtréfáltak a fagyosszentek, lehűtötték a levegőt, de cserébe hoztak egy kis aranyat érő esőt… bár itt-ott nagyobb viharokat is szabadjára engedtek. Ám, akkor is május van. Mozart is megénekelte: „Szép május jöjj, hogy ébreszd a fáknak ágait, oly régen várlak téged, hogy minden nyíljon itt…” És jött. Az orgonaillat betölti a kertet, a tulipánok ezernyi színben pompáznak, s minden kis növény mosolyogva, nyújtózkodik, nagyot sóhajt, új életre kelve és gyönyörködtetve a világot, az embert… az embert, aki mostanság alig akarja észrevenni a körülötte megújuló csodát, a természetet. Mert elmerül az emberi ostobaság mélységeiben; a politikában, a változó világ erkölcstelenségeiben, a mindennapi problémákban, a gyűlölködés botor világában, a természet és a teremtés elleni vonaglásban, a hitetlenség szabadságnak gondolt mételyében, a pápaválasztási totózásban és a háborútól való félelemben. Pedig, a világ nem rossz, nem gonosz, nem aljas. Csak vannak, akik azok. És nem kellene azokra koncentrálni, mert az a legszentebb életű szerzetest is lehúzza abba a gondolatkáoszba, amelyben az emberiség ma úgy fetreng, mint a varacskos disznó a pocsolyában.

A világítón sárgálló repce illata és látványa, a kalászba forduló gabona és fészekből kikandikáló kis gólyák, a cikázón vadászó fecskék olyan örömet, élményt adnak, amelyekért, ha ember irányítaná mindezt, akkor hatalmas összeget kéne fizetni azért, hogy lássuk és megtapasztaljuk, mint a színházi előadást, a koncertet vagy a festményeket kiállító múzeumokat. De, lám, mindezt ingyen kapjuk a májustól, a Természettől és annak Teremtőjétől… eredetiben… hiszen a művészet, amelyért fizetünk, a természet utánzása csupán, ahogyan ezt Seneca megfogalmazta: „Omnis ars imitatio est naturae.”

Észrevesszük-e ebben a csodálatos újjászületésben a Teremtőt, az Istent? Nem! Vagy csak nagyon kevesen! Boldogok tudunk-e lenni egy gyönyörű naplemente láttán ilyenkor, amikor hosszabbodnak a napok, és lassan, mélázva bukik le a fényt adó bolygónk, azért, hogy mi emberek tovább töltekezhessünk a széppel, s tovább gondozhassuk a kertet, és tovább játszhassunk a gyermekkel, az unokával az udvaron, a játszótéren… Milyen sok örömöt és szépséget kapunk ingyen, minden májusban!

Tudjuk-e még, hogy eleink milyen örömmel indultak a templomba esténként, amikor a májusi litánia felcsendült a vén kántor keze alatt, s együtt énekelte a nép:

„Néked ajánljuk, Szűzanyánk,

A legszebb hónap alkonyát.

Ezer nép híven zengi ma:

Ó, üdvözlégy, Mária!…

Öregek és fiatalok, készültek erre a hónapra lélekben is, mert a természet varázslatos szépsége, a lélek szépség utáni vágyát is életre keltette, s az anyai szeretet volt az, amely tökéletessé tette e hónap csodáját. Ezt az anyai szeretetet kapta meg mindenki, aki elment esténként az Égi Anya köszöntésére, ünneplésére május hónapban. Az is boldog volt, aki az édesanyjával ment gyermekként kézen fogva, s az is, aki ezeken a szép litániákon édesanyja szeretetét érezte a mennyből, estéről estére.

Ma már nincs, vagy csak kevés helyen van ilyen, estéről-estére ismétlődő, lelket nyugtató litánia, nincs készülődés a május fogadására, s alig van természetfeletti öröm a lelkekben, s a természet is hiába erőlködik, nem vesszük észre az istenadta szépségeket… Pedig, az esti litániákhoz még papra sincsen szükség…

Május eleje van! Próbáljunk hát a hátrelévő hetekben szétnézni és boldognak lenni, értékelni amit  évről évre kapunk ebben a hónapban, hogy mi is képesek legyünk észre venni és mindazért hálával ünnepelni Máriát az Ő országban, az Ő hónapjában, hittel, reménnyel és szeretettel, ahogy eleink tették… akik évszázadokon keresztül, sokkal több és nagyobb szenvedések közepette is várták a májust…

Stoffán György

Nemzeti Napló – Nemzeti InternetFigyelő (NIF)