Magyarországon egyedi jelölést és elkülönítést kapnak a rovarfehérjéket tartalmazó termékek
Az agrárminiszter szerint a magyar emberek nem akarnak rovarokat enni, de az EB döntése miatt veszélybe kerülhetnek a hagyományos táplálkozási szokások.
A vásárlók pontos tájékoztatása érdekében módosítja az élelmiszerek jelölési rendeletét az Agrárminisztérium (AM), hogy a rovarfehérjéket tartalmazó termékek jól megkülönböztethetők és elkülöníthetők legyenek a boltok polcain – jelentette be szerdai közleményében Nagy István tárcavezető.
A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy veszélybe kerülhetnek a hagyományos táplálkozási szokások, Brüsszel ugyanis egyre több rovarfaj esetében ad engedélyt az étkezési céllal történő árusításra. Az Európai Bizottság döntése alapján a házi tücsökkel már négy olyan rovarfajta van, amely a kereskedelmi forgalomban élelmiszerként, és élelmiszer-összetevőként jelenhet meg az Európai Unióban. Nagy István arra emlékeztetett, hogy hazánk egyedüli tagállamként nem támogatta az EU-s döntést, ugyanis sem élelmiszer sem pedig fehérjehiánytól nem kell tartani az unióban.
Külön jelölés, külön polcok a rovarfehérjéket tartalmazó termékeknek
A tárcavezető kitért arra is, hogy a fogyasztók hiteles és pontos tájékoztatása érdekében az Agrárminisztérium módosítja az élelmiszerek jelölési rendeletét. Így a rovarfehérjéket tartalmazó termékek jól megkülönböztethetők és elkülöníthetők lesznek a boltok polcain. A szigorítás értelmében az összetevőket a csomagoláson jól látható helyen kell majd feltüntetni. Ezeket a termékeket pedig elkülönítve, külön polcon kell majd elhelyezni az üzletekben.
Nagy István hangsúlyozta, a közvélemény-kutatások is azt bizonyítják, hogy a magyar emberek nem akarnak rovarokat enni.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felmérése szerint a fogyasztók kevesebb, mint 5 százaléka fogyasztana szívesen rovarokból készült ételt, több mint 70 százalékuk pedig határozottan elzárkózik a lehetőségtől.
Nagy István szerint a magyar gazdák szorgalmának és kitartásának köszönhetően rengeteg kiváló minőségű alapanyaggal, friss, egészséges és jó minőségű élelmiszerrel rendelkezik hazánk, ezért nem szorulunk rá a kukacevésre.
„Fontos, hogy gasztronómiai hagyományainkat megőrizzük, és ne hagyjuk, hogy megváltoztassák étkezési szokásainkat”
– tette hozzá a miniszter.
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…