KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Magyarország Lángokban 1956 – Egy nép harca a szabadságért

A film bemutatja a magyar nemzet történetét a honfoglalástól címszavakban 1956-ig, majd az akkori eseményeket részletesen. Segítségkérésnek szánták, de a világ nemzeteinek vezetői szótlanul tűrték a szovjet hadsereg bevonulását. Megannyi fővárosban tömegtüntetések zajlottak a magyar nép mellett, de mint már tudjuk, még 33 évig rajtunk maradt a szovjet rabiga.

Hat forgatócsoport járta a várost. Körülbelül tízezer méter anyagot vettek fel. November 4-én reggel akarták eljuttatni Bécsbe, a Nemzetközi Vöröskereszthez és az Egyesült Nemzetek szervezeteihez „a külföld tárgyilagos informálása, segélyek és gyógyszerek küldése céljából. A hajnali ágyúszó és a rádió tragikus felhívása pánikhangulatában valaki villanyt gyújtott és ezzel megsemmisítette az előhívás alatt lévő anyag egy részét. Pár doboz két fiatal filmfőiskolás hátizsákjában került ki Ausztriába, és később ez a sovány és hiányos anyag képezte gerincét a Magyarország lángokban című Nyugat-Németországban készült dokumentumfilmnek”

Örök emlékül a magyar szabadságharc hőseinek és mártírjainak.

„Készítették hontalanságban élő névtelen magyar filmalkotók, német, osztrák, francia és amerikai munkatársak lelkes segítségével. Céljuk, a film segítségével élménnyé alakítani, felejthetetlenné tenni a magyar nemzet kiolthatatlan szabadságvágyát, példamutató hősi harcát egy nagyhatalom ellen, és felrázni a világ lelkiismeretét: Az nem lehet, hogy annyi szív hiába onta vért. Eljuttatni minden szabad országba, eljuttatni azokhoz, akik a népek sorsát intézik, hogy soha el ne felejtsék: Nincs béke Magyarország szabadsága nélkül…”

Rendező: Erdélyi István

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kapcsolódó cikkek

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük