KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Magyaródy Szabolcs: Háború lesz? – Si vis pacem para bellum

A német kancellár, Herrrrrrrr Olaf Scholz, jól megvigasztalta népét és persze egész Európát, ha nem az egész Világot. ’Aszontahogy’ meg kell szoknunk a gondolatot, hogy háború lesz. A hozzánk hasonló emberkék akár tréfának is vehetnék, de még néhányan élünk, akik végig élték (vegetálták) a Világháború második felvonását.

Jó Anyám háromszor volt kénytelen az óvóhelyen meghúzódni. 1919-ben Szolnokon, amikor a román banditák, francia tüzérséggel ostromolták a várost, Budapest ostroma idején, majd 56-ban Budán, a Körtér közelében. A első ostrom tanulságait figyelembe véve, 1944 kora őszén, alaposan „bespájzolt” Másfél literes csatos üvegekbe, zsírt, babot, borsót, lencsét, lisztet, tejport, cukrot kávét, sót sőt még pálinkát is elástak a szénpor alá a pincében.

Az ostrom alatt A konyhában fűtöttek nappal , este az egyik szobában. Nagyon beosztották az élelmet. Olyannyira, amikor nagy nehezen haza vergődtem 45 augusztusában, még volt kávé és pálinka is a szénpor alatt.

Ha lelkünk mélyén rendületlenül hiszünk a békében, gyanakodhatunk a háborúra is. Nem kerül egy ökör árába, ha egy kicsit felkészülünk a legrosszabbra is. Az Édesanyám által begyűjtött élelmiszerek mellett kötszer, fájdalomcsillapító, szokott gyógyszerek, antibiotikum is befér egy nagy befőttes üvegbe.

Ami a pénzt illeti, az is gond lehet.

1945-ben olyan elképzelhetetlen infláció kezdődött, hogy még ma is világrekordnak számít. Már ki sem tudtuk mondani azt a sok zérót ami a bankjegyen látható volt, A piacon az árat kérdezted, „ha ad egy pirosat, két zöldet adok vissza” Délig el kellett költeni a pénzt mert délután már a felét sem érte.

A háború előtti ezüst Pengőért viszont mindent lehetett kapni a régi áron. Valamikor 46 tavaszán a Körúton talpaltam, amikor sort láttam egy trafik előtt. Ráérvén beálltam a sorba Olyan hosszú volt a sor, hogy mire beértem, hirtelen azt mondtam, kérek egy doboz Extrát, amit már két éve nem lehetett kapni. A kiszolgáló benyúlt a pult alá és elében tette, amit kértem. Mondta: „Egy Pengő” Alaposan meglepett, de mivel mindig volt nálam néhány ezüst Pengő, a markába nyomtam. Egyet. Ez még itt is sorra kerülhet. Így nem árt, ha az érem üzletben vásárolunk pár száz dollárért, 1967 előtti ezüst 25 centest…

Ez is érdekelheti:  Tisztelt Zelenszkij úr! Szívből szorítunk az ukrán népnek – de önnek többé már nem!

Csak dugd el jó helyre, ne vedd elő, amíg nem szükséges. Ékszer nem jó befektetés. Vészhelyzetben csak az aranyat veszik meg, a köveket nem, hacsak nem egy 1 karátos gyémánt van a közepén. Azt is fillérekért.

Legalább ötven liter desztillált ivóvizet is jó tartalékolni. A vészhelyzet beálltakor a kádat is fel lehet tölteni. Mosdani is spongyával kell. Esetleg esővizet is lehet gyűjteni erre a célra, de egy ostrom helyzetben a mosdás luxus lesz.

Áramszünet békebeli nagy vihar esetén is előfordul. Ha egy napnál tovább tart, a jégszekrényben tárolt romlandó élelmiszert, húsfélét is meg lehet menteni néhány napig, ha a húsfélét alaposan besózzuk és a pincében termál dobozban tároljuk. Sok disznó zsírban, megsütött hús több hónapig is ehető marad.

Ha van egy 12 voltos solar panelünk azzal állandóan feltöltve tarthatjuk a gépkocsiból kiszerelt akkumulátort, egy házba vezető drótra szerelve több, néhány autóból kiszerelt lámpával több helyiséget is világíthatunk.

Remélem, ezekre a tanácsokra soha sem lesz szükség, de a német hadügyminiszter sokkal tájékozottabb, mint mi…

Magyaródy Szabolcs

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!