Stoffán György: Csak úgy gondolkodom…
A politikusi és egyéb kis csoportocskák, de a nagyobbak is képtelenek kilátni a saját bűvkörükből. Elég nekik néhány tapsoló, lelkendező, és máris a miniszterelnöki székben képzelik magukat. A kormány és a parlamenti pártok is ebben a súlyos kórban szenvednek. A pénz és a hatalom együtt, elvakítja az embereket, majd e vakok kialakítanak maguknak egy társadalmilag elkülönült kasztot, ahol a milliók és a milliárdok döntik el, ki kerülhet magasabb pozícióba, kinek milyen miniszteri vagy végrehajtói hivatal dukál, ki, milyen családtagot akar elhelyezni egy-egy jól fizető állásba. Mert ez ma már csak így megy. Erkölcsi határok nélkül…
A „proletárdiktatúra” és a „szocialistaerkölcs” kifejezések mára rendszert váltottak és „proletárerkölcsként” élnek a köztudatban. És a proletár ebben az esetben (is) fosztóképző! Köztudat? Hiszen a szellemi és erkölcsi leépülés magával hozta az egyén méltóságának, azaz, az emberi méltóságnak a teljes megszüntetését is, ami azt jelenti, hogy a méltóság, az emberi tartás, az egymás iránti tisztelet és a jog, az igazságszolgáltatás szavak értelme is elveszett a „demokrácia” kénsavas üvegkádjában.
A politikai identitást ma nem a hagyományok, az emberi tisztesség, a haza iránti elkötelezettség határozzák meg, hanem a pénz, a hatalomvágy, és a kapzsiság. A proli mentalitás pedig, abban is megnyilvánul, hogy buta, hozzá nem értő emberek ebből a milliárdos körből, fehér asztal melletti egyezkedés alapján vezetőkké avanzsálnak és tovább rombolják az országot, a társadalmat, megszüntetve a túlélés, a jövő lehetőségét. Ezen a ponton lépett színre a másik erkölcstelenségi szegmens, a Magyar Péter féle, nem magyar érdeket szolgáló, idegen hatalom által felépített és a jelenlegi parlamenti struktúrát mindenben támadó, ezért a társadalomnak szimpatikus politikai irány, amely azonban saját programmal nem rendelkezik, csupán – hasonlóan a többihez – parancsot teljesít, akárcsak az ukrán „színész”.
A jelenlegi helyzetben és a rossz kormánykommunikációnak tudhatóan egyre távolabb kerülünk a békés megoldásoktól, mert a társadalom zavart, bizonytalan, és nem tudja, hogy a sok hazudozó párt, szervezet és Magyar Péter közül kinek higgyen, ki mond igazat és melyik állításnak van elfogadható alapja. Tehát, valakik remekül kialakították ezt a belpolitikai válsághelyzetet. Megoldás a mai politikai és társadalmi szereplőkkel aligha lehetséges. Más meg nincs! Egyik politikai oldal sem kínál értelmes megoldást erre a vészhelyzetre. Mert a magát új arisztokratának nevező társaság, gazdagsága zöldhályogán át nem látja azokat a bajokat, amelyek az egész országot és a tizennégy év alatt elért eredményeket, azaz, a teljes magyar közéletet és társadalmat veszélyeztetik és felszámolják – velük együtt. A megoldás most is Orbán Viktor tisztánlátása volna egy olyan tanácsadói csapattal, vagy néhány olyan emberrel, mint amilyen Szentmihályi Szabó Péter volt… azaz, olyanokkal, akik nem megélni akarnak a hazából, hanem éltetni akarják a hazát.
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…