Magyar Péter bohóc sipkát kapott csúfos kudarca után
Trombitás Kristóf is reagált arra a hírre, hogy Magyar Péter pártja, a Tisza Párt mégsem ad le a Választási Irodákhoz megyei listákat.
Magyar Péter az indulástól való elállást azzal magyarázta, hogy olyan emberek kerültek fel a Tisza Párt listájára, akik „álcivil kormánypárti és ellenzéki pártokhoz köthető trójai falovak”. Azonban elképzelhető, hogy ezt csak a korábban is felszínre törő üldözési mániája mondatja vele. Ahogy azt sem lehet kizárni, hogy ezzel csak takargatni szeretné azt, hogy vidéken nincs annyi támogatója, mint amennyit remélt és nem gyűlt össze a kellő mennyiségű aláírás.
Trombitás Kristóf a közösségi oldalán is felidézte a történteket:
„Magyar Péter ma jelentette be, hogy képtelenek voltak elegendő ajánlást szerezni vidéken, ezért nem állítanak megyei listákat.”
Persze kamuzott, hogy ez miért is alakult így, de a lényeg ennyi: az arc nagy, csak támogatottság nincs vidéken.
– írta. Majd feltette Magyar Péternek a kérdést:
„Vonultok azért majd nagyobb városokban továbbra is?”
Magyar Nemzet Kiemelt kép: Magyar Péter, a Tisza párt európai parlamenti listavezetője, a párt alelnöke beszédet mond a debreceni Református Nagytemplom előtt tartott anyák napi nagygyűlésen 2024. május 5-én. / MTI/Koszticsák Szilárd
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…