„Azt lehet mondani, hogy az ukránok felkészítettek egy majdnem-hadtestnyi erőt az ellentámadásra, közel ötvenezer főt vontak össze. Ebben van közel 240 harckocsi, amiből 85 modern Leopard, illetve 600-700 gyalogsági harcjármű, és kétszáz tüzérségi eszköz”
– mondta Resperger István az Ultrahang csatorna csütörtöki adásában.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanszékvezetője azt is hozzátette, hogy az ukránok délen, három irányból kezdeményeznek, míg az oroszok északon akarnak támadni. Az ezredes szerint a harkivi orosz támadás egy tehermentesítő támadás, azt a célt szolgálja, hogy minél több tartalékot vonjanak el délről az ukránok.
Resperger elmondta: az ukrán katonák nyilatkozataiból az derül ki, hogy komolyan kiépített védelmi vonallal kell szmebenézniük a déli ellentámadás megindításakor, továbbá rengeteg aknamező nehezíti az ukránok előrehaladását.
Emellett jelenleg nagyon jók a látási viszonyok a harctéren, akár 4-5 kilométerre is el lehet látni, ami szintén a védekező oroszok számára előnyös.
Az emberi erőforrásokra vonatkozó kérdésre az ezredes úgy felelt: Ukrajna 2022 februárjában 30 dandárral kezdte meg a háborút, ezen dandárok személyi állományának a 80 százaléka lecserélődött: meghalt, megsebesült, vagy fogságba esett. A kieső katonákat egyre idősebb korosztályokkal pótolták, illetve rendőröket is behívtak. Resperger elmondta: minél tovább tart a háború, demográfiailag annál nehezebb helyzetbe kerül Ukrajna.
Ami az oroszokat illeti: az ezredes szerint itt is egy vegyes összetételű sereg állt fel, a besorozott kiskatonák mellett különleges erők, a csecsenek, illetve június végéig a Wagner-csoport is Ukrajnában harcolt. A hatalmas veszteségeket azonban könnyebben tudják pótolni az oroszok.
Kérdésre Resperger úgy felelt: jelenleg az oroszok jobban állnak, mint Ukrajna. „Még ki kell védeniük egy támadást, és utána lehet arról egyezkedni, hogy hol mennyi orosz és ukrán lakik” – mondta Resperger, aki arra is utalt, hogy Nyugaton is egyre növekedhet a hajlandóság a tárgyalásokra, ahogy jönnek a választások ezekben az országokban.
Mandiner
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!