Magas rangú orosz forrás: megkezdődhetnek a béketárgyalások Ukrajnával
Több cikkben is a lehetséges orosz-ukrán béketárgyalások megkezdésével foglalkozik az orosz Izvesztyija, a lapnak egy magas rangú forrás azt mondta, Oroszország készen áll az egyeztetésekre Ukrajnával, akár valamelyik nyugati ország területén is – számolt be a Mandiner.
A beszámolók emlékeztetnek: korábban a magyar kormány felajánlotta, hogy Budapest szívesen otthont adna a béketárgyalásoknak, ezt az oroszok nem is felejtették el.
Ám az orosz külügyminisztérium hangsúlyozta, egyelőre úgy látja, Ukrajna és nyugati szövetségesei nem hajlandók tárgyalóasztalhoz ülni – írták.
„Nem fogunk senki után futni” – jelentette ki a forrás az orosz lapnak, míg az orosz külügyi tárcától Rodion Mirosnyik azt mondta, nagyra értékelik Magyarország szándékát, hogy segítene megállítani a vérontást, de a közvetítés csak egy dolog, a békéhez szükség lenne arra is, hogy a nyugati országok ne követeljék továbbra is a harcok folytatását Ukrajnától.
Kiemelt képen: Vlagyimir Putyin Szentpéterváron, a SPIEF’23 rendezvényen
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…