London újabb egymilliárd font katonai segélyt nyújt Ukrajnának
Újabb egymilliárd font értékű katonai segélyt nyújt Ukrajnának a brit kormány – közölte csütörtökön a londoni miniszterelnöki hivatal.
A Downing Street tájékoztatása szerint a segélycsomagot Boris Johnson brit miniszterelnök jelentette be a madridi NATO-csúcstalálkozón.
Johnson szóvivője szerint a katonai segítség értékének emelése egyben új szakaszt is nyit a nemzetközi közösség által Ukrajnának nyújtott támogatásban, a segélycsomag ugyanis ezúttal már magasan fejlett légvédelmi rendszereket, pilóta nélküli légi járműveket, elektronikai hadviselésre alkalmas innovatív, új eszközöket, az ukrán katonáknak pedig több ezer alapvető fontosságú személyes felszerelési tárgyat tartalmaz.
A Downing Street szerint az új csomag egyben az első lépés abban az irányban, hogy Ukrajna az orosz invázió elleni eddigi védekező szakasz után képessé váljon támadó hadműveletekre is az orosz szárazföldi erők ellen, szuverenitásának helyreállítása végett.
Nagy-Britannia régóta Ukrajna egyik legnagyobb nyugati fegyverellátója, és a csütörtökön bejelentett újabb támogatással 2,3 milliárd fontra emelkedik az átfogó orosz támadás február végi kezdete óta Ukrajnának nyújtott brit katonai segély értéke.
London eddig is több száz hordozható légvédelmi rakétarendszert, több mint ötezer könnyű páncéltörő fegyvert, nagy hatótávolságú precíziós rakétafegyverzeti rendszereket, páncélozott járműveket, a hadszíntéri utánpótlás eljuttatására szolgáló, nagy teherbírású drónokat, több ezer éjjellátó berendezést, 155 milliméteres önjáró tüzérségi lövegeket és tüzérségi ütegek lokalizálására alkalmas radarrendszereket adott át az ukrán hadseregnek.
Boris Johnson minapi kijevi látogatásán felajánlotta Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek azt is, hogy Nagy-Britannia 120 naponként tízezer ukrán katonának tart kiképzési programokat.
A program során a Downing Street megfogalmazása szerint „a brit hadsereg csatákban is bizonyított szakértelmének” felhasználásával nyújtanának kiképzést és gyakorlati ismereteket az ukrán fegyveres erőknek.
Johnson hivatalának szóvivője szerint ha Ukrajna elfogadja az ajánlatot, a kiképzési program végrehajtásába nemzetközi partnereket is meghívnának.
Nagy-Britannia az Orbital nevű művelet keretében már 2015-től az Ukrajna ellen indított orosz háború kezdetéig is több mint 22 ezer ukrán katonának nyújtott kiképzést.
A Zelenszkijnek felajánlott új program keretében az ukrán katonák háromhetes kiképzési kurzusokon vennének részt, Johnson megfogalmazása szerint „csaták megnyeréséhez szükséges” ismeretekre tennének szert, emellett alapszintű egészségügyi, kiberbiztonsági és robbanószerek hatástalanításhoz szükséges képzésben is részesülnének.
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…