Levédia krónikása: Miért éppen most támad Putyin? (18+)

„- Jó lenne tudni, TE mit szólsz ehhez? Mi lett most hirtelen ennyire sürgős? Hogy már nem lehet kivárni ezt a pár napot sem, tud-e, akar-e intézni valamit a Trump, a totális világháború elkerülése érdekében.”

 (…)

– (Ha meg engem kérdezne Putyin, akkor már jobb lett volna rögtön az elején ezzel kezdeni. És rég túllenne az egészen mindenki, a temérdek halott, meg a mindenütt romhalmaz, csőd nélkül… Nem?)

 

Levédia krónikása:

Putyin mindeddig olyannyira igyekezett elkerülni a háborút, hogy egyre csak taktikázott. Jó párszor éreztem én magam is úgy, hogy ezzel újra és újra melléfogott.

2014-ben például négyszer éltem át lelki válságot. Mindannyiszor, amikor azt láttam, hogy – ellentétben a Krímmel – nem avatkozik be a Donbasszban. Mintegy sorsára hagyva a végveszélyben lévő régiót. 

Nem segített az elűzött, hatalmától erőszakkal megfosztott, Viktor Janukovics törvényes ukrán elnöknek, amikor az 2014. március 1-én hivatalos levélben kérte, hogy Oroszország segítsen helyreállítani a törvényes rendet Ukrajnában.

2014. május 26-án az ukrán légierő terrortámadást intézett Donyeck ellen. Négy nappal később, május 30-án a Donyecki Népköztársaság Népi Tanácsa (parlamentje) hivatalosan Putyinhoz fordult, oltalomért. Oroszország azonban akkor sem lépett közbe.

Többszöri sürgetés, kérés ellenére sem segített a 85 napig hősiesen védekező Szlavjanszkon – így az ellenállás jelképévé vált hős várost július 5-én fel kellett adni. Ezzel ukrán ellenőrzés alá került a Harkovot Rosztovval összekötő fő közlekedési út teljes ukrajnai szakasza, el egészen az orosz határig. Ami tovább nehezítette a Donbassz népi védelmi osztagainak dolgát. Akik 2014 egész nyarán véres, elkeseredett harcokat vívtak a határ ukrán oldalának az ellenőrzéséért. Aminek sikerétől függött, végsősoron, a Donbassz szabadságharcának sikere.

Amikor 2014. május 11-én a Donbassz népe, elsöprő többséggel a szuverenitását még április 6-án kikiáltó Donyecki, illetve Luganszki Népköztársaságnak az Ukrajnából való kiválására, önálló államiságára szavazott, Putyin nem ismerte el a két új államot. Ehelyett egy hűvös, száraz hangú üzenetben NYUGTÁZTA a Donbassz népének akaratát.

(Azt pedig már előzetesen megakadályozta, hogy a Donbassz népszavazása – akárcsak a Krímben – az Oroszországhoz való visszatérésről szóljon.)

Csak utólag – 2022. február 23-án – tudtuk meg, hogy a népköztársaságok elismerése mintegy magával vonta volna a nekik történő katonai segítségnyújtást is. 2014-ben Oroszország erre még nem volt kész. Noha Moszkvában tisztában voltak azzal, hogy A NYUGATTAL VALÓ DÖNTŐ ÖSSZECSAPÁS – a 2014. február 22-én történt puccsal létrehozott “Anti-Oroszország” nyomán ELKERÜLHETETLEN LESZ. És ez az összecsapás óhatatlanul bekövetkezik, ha Oroszország nyíltan a népköztársaságok segítségére siet.

Így is alig győzte kivédeni “a Krím orosz annexiója” miatti támadásokat. Holott:

– A Krím népe harcolta ki az Oroszországhoz történő visszatérésről szóló népszavazást. Putyin csak akkor avatkozott be, amikor egy titokban előzetesen elvégzett közvélemény-kutatás során a megkérdezettek 70 százaléka támogatott egy orosz katonai beavatkozást

– “Az orosz annexiót” népszavazás hagyta jóvá, elsöprő többséggel. (96,77 százalék). Ráadásul az Oroszországhoz történő visszatérés mellett arra is lehetett szavazni, hogy a Krím maradjon Ukrajna része. Ezt a lehetőséget a szavazóknak csupán 3,23 százaléka választotta. (Mondjon nekem valaki egy olyan annexiót, amit a bekebelezett terület népe elsöprő többséggel megszavaz. Mi több, az annexió ellen is lehet(ett) szavazni.)

– Végig fennállt a kijevi rezsim beavatkozásának a veszélye. (A Krasznoarmejszkbe benyomuló ukrán csapatok géppisztoly-sorozatokkal kergették szét a szavazásra gyülekező embereket. Kramatorszkban pedig az ukrán sortűznek halálos áldozata is volt.

 

Én is úgy éreztem – érzem még most is -, hogy a kezdetek kezdetén lett volna mód nem katonai eszközökkel is gátolni, megakadályozni a törvénytelen, oroszellenes amerikai bábrezsim berendezkedését, megszilárdulását.

Amikor 2014. március 18-án a Kreml György termében ünnepélyesen aláírták a Krím, illetve Szevasztopol Oroszországhoz való visszatéréséről szóló megállapodást, Putyin óriási beszédet mondott. Ebben alaposan leszedte a keresztvizet a Nyugatról, amelyik mindig is becsapta Oroszországot, a nemzetközi jogot, jogrendet pedig fölváltotta a vadnyugati kocsmák ököljogával. Mostantól mi is az amerikaiak játékszabályai szerint játszunk majd.– ígérte akkor az orosz elnök.

A felismerés nagy volt. De aztán semmi… Nyolc évig türelmetlenül, reménykedve vártuk: Oroszország mikor kezd el végre csakugyan az amerikaiak szabályai szerint játszani.

(Merthogy ők ezt megérdemlik A magáról megfeledkezett, ön-, és közveszélyes őrjöngőt – mint amilyen most a kollektív Nyugat – egy jókora pofonnal szokták megfékezni, észre téríteni.)

Úgy tűnik, ez a pofon érlelődik most Ukrajnában. Minél hamarabb lekeverik tehát nekik, annál jobb. Annál hamarabb észhez térnek. Remélhetőleg, még az előtt, hogy ránk gyújtják a világunkat. Ahol élünk. (Zelenszkij, például, olyan, mint ahogy az első világháború előtt a montenegrói fejedelmet jellemezték: “felgyújtaná az egész világot, hogy a lángjainál egy rántottát süthessen”.)

Még ma sem igazán tudom mire vélni, hogy mi volt ez az egész habozás, nyűglődés. Hasonló helyzetben Amerika pillanatok alatt megfojtotta volna Ukrajnát; tönkretette volna szankciókkal, olyan totális blokáddal, amit aztán Ukrajna vezetett be a Donbasszal szemben. (Hogy ezt, például, Moszkva miért nem torolta meg egy Ukrajna elleni totális blokáddal…?)

De ugyanúgy nem értek egy másik dolgot sem. 2014 nyarán Ukrajna azzal állt bosszút a Krímen, hogy lezárta az Észak-Krími Főcsatornát. Amin addig a Dnyeper vizét vezették a száraz éghajlatú Krímbe – ezzel biztosítva a félsziget vízszükségletének 85 százalékát.

Ezzel függ össze az alábbi eset.

Létezik egy olyan szabály, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésére az ülés összehívását kérő állam kívülállókat (például civil szervezeteket) hívhat meg a vitára.

Oroszország kérésére az ENSZ BT napirendre tűzte a Krím elleni ukrán vízblokád ügyét. A vitára Oroszország küldöttséget hívott meg a Krímből.

Amikor azonban a küldöttség szószólója ismertetni akarta a helyzetet, az ülésen elnöklő brit képviselő nem engedte őt a szószékre.

Ezzel kapcsolatban általában is elmondható: miközben a testület következetesen mellőzte ezt a problémát – ugyanakkor az ENSZ Közgyűlés évről évre elítélte és elítéli Oroszországot a krími tatárok jogainak állítólagos megsértése miatt. A határozatok szövege évről évre, szó szerint, megegyezett (!). Mondanom sem kell: azzal az ENSZ sohasem foglalkozott, hogy a Krímmel szomszédos ukrajnai megyékben a kijevi rezsim rendszeresen megsértette az ott élő krími tatárok jogait.)

Moszkvában voltak, akik azt javasolták, hogy, válaszul, az orosz területen eredő Dnyeper vizét a forrásvidéken tereljék el – ezzel kényszerítve az ukrán hatóságokat a vízblokád megszüntetésére. Putyin azonban határozottan elvetette az elképzelést.

Ő tudja, miért. Mi csak találgathatunk.

Bizonyos, hogy ez esetben is körömszakadtáig ragaszkodott jogszerűséghez. Az erkölcsi fölény megőrzéséhez. Tarthatott tőle, hogy egy ilyen erélyes – noha semmiképpen sem katonai jellegű – lépéssel is megingathatja a törékeny nemzetközi egyensúlyt.

Ezt Nyugaton is látták, érzékelték. Stratégiájuk ezért arra irányult, hogy “kiugrasszák az orosz nyulat a bokorból”. Vagyis, még az előtt háborúba rántsák Oroszországot, mielőtt az erre föl tudna készülni. Provokációk sorával igyekeztek és igyekeznek ezt elérni.

Nehéz megítélni: jól tette-e Putyin, hogy folyamatosan beszélt arról: új fegyvertípusok kifejlesztésén dolgoznak.

2021 őszén ezért a Nyugat gyorsan lépett. Októberben Josip Borrel, az Európai Unió nevében, lényegében hadat üzent Oroszországnak (“Oroszországot nem a tárgyalóasztaloknál, hanem a harcmezőn kell LEGYŐZNI “.) Ezzel párhuzamosan pedig régen nem látott hevességű ukrán tüzérségi csapások érték a Donbassz településeit.

A népköztársaságok, és Oroszország titkosszolgálata is arról értesült, hogy 2022 március elejétől Kijev sorsdöntőnek szánt offenzívára készül: KATONAI ÚTON KÍVÁNJA MEGOLDANI A KELET-UKRAJNAI KONFLIKTUST. Abból sem csinált titkot: katonai győzelme esetén milyen sorsot szán a térdre kényszerített Donbassz orosz lakosságának. (Tömeges megtorlások, kivégzések, terror, jogfosztottság, koncentrációs táborok [már voltak olyanok a visszafoglalt települések közelében], etnikai tisztogatás, erőszakos ukránosítás.) Adtak is ebből ízelítőt ott, ahová az ukrán hadsereg visszatérhetett (Herszon, Bucsa)

Ezen a döbbenetes videón oroszbarátsággal megvádolt, az utcán kikötözött embereket láthatunk, akiket bármely, szadista hajlamú arra vetődő járókelő ütlegelhet, kínozhat.

 

 

Bahmut külvárosában ukránok két civil lakost végeznek ki

Herszoniak, kivégzésük előtt. Azon a napon 39 embert lőttek agyon, 74 embert pedig ismeretlen helyre hurcoltak. Őket is az „orosz megszállókkal való együttműködéssel” vádolták.

A sor szélén álló legénykét – aki kétségbeesetten, ukrán nyelven próbálja bizonygatni ártatlanságát – édesanyja szeme láttára hurcolták el otthonából, nem sokkal előbb. Az anya hiába próbálta védeni fiát, a túlerő győzött. A leadott géppisztoly-sorozat így aztán a többiekkel együtt a falhoz állított fiúval is végzett.

 https://vk.com/video-45395769_456242763

 Putyin nagyon nem akarta – és nem akarja még most sem – elveszíteni az ukránok rokonszenvét, akik, szerinte,

“ugyanolyan oroszok, mint mi”.

Ez utóbbi felfogás meglehetősen rossz szolgálatot tett és tesz az egyébként nemes, hazafiúi ügynek. Részint mert ostoba, terméketlen vitákhoz vezet, hogy a Kijevi Rusz az orosz, vagy az ukrán ősállam volt-e. Részben pedig azért, mert érveket ad azok kezébe, akik szerint Oroszország meg akarja szüntetni Ukrajnát, az ukrán népet, kultúrát, nyelvet. Oroszország, e logika szerint területeket hódító agresszor.

 

Putyin tehát ezért állította le A BEINDULT FOLYAMATOT. MEGÁLLT FÉLÚTON.

 

Vagyis az orosz elnök befékezett. Nem akarta, hogy egy újabb terület – a Donbassz – “annektálásával” veszélybe sodorja a Krím “megszerzését” is. Ami, egyébként Oroszországnak is – IS! – LÉTÉRDEKE VOLT. És nemcsak a puszta létükben fenyegetett krímieknek, akik élni akartak önrendelkezési jogukkal.

TÖRTÉNELMI TÉNY: PUTYIN AKKOR DÖNTÖTTE EL, HOGY BEAVATKOZIK A KRÍMBEN, amikor az amerikai lapokban megjelent az USA közbeszerzési hivatalának pályázati kiírása A SZEVASZTOPOLI OROSZ HADITENGERÉSZETI TÁMASZPONTNAK AZ AMERIKAI IGÉNYEK SZERINTI ÁTALAKÍTÁSÁRA. Moszkvában addigra megértették: A KIJEVI PUCCS IGAZI CÉLJA a geostratégiai fontosságú szevasztopoli támaszpont megszerzése volt.

2042-ig érvényes kétoldalú államközi szerződés alapján Oroszország bérelte a támaszpontot Ukrajnától. A szerződés értelmében 25 ezer orosz katona tartózkodhatott a támaszponton. A kérdéses időben számuk 19 ezer volt. Putyin ehhez küldött még egy háromezer fős különleges alakulatot – hogy biztosítsák a krímiek szabad véleménynyilvánítását a tartományi parlament által 2014. március 16-ra kiírt népszavazáson. Ez még mindig csak 22 ezer.

A puccsista Amerika-barát bábrezsimtől Washingtonban eleve azt várták el, hogy a támaszpontot átjátssza majd Amerikának. Amely a támaszpont birtokában a Fekete-tenger ura lehetett volna. Megakadályozandó, hogy az orosz flotta kifuthasson a Földközi-tengerre – veszélyeztetve ott az amerikai hegemóniát. Ez magyarázza az USA szankciós őrjöngését azt követően, hogy Putyin egy ügyes húzással elhappolta a támaszpontot a jenkiktől – amikor pedig az már-már a zsebükben volt. Ezért olyan nagy “ügy” a Krím hovatartozásának kérdése. Ezért “orosz annexió” az, hogy a krímiek 96,77 százaléka az Oroszországhoz történő “HAZATÉRÉSRE” szavazott.

Oroszország ellenben mostanra azt mindenképpen elérte: ma sokkal inkább világos a külvilágnak, hogy valójában ki keveri itt azt a bizonyost. AZ, HOGY A NATO (persze az ukránok kezével) IMMÁR OROSZORSZÁG TERÜLETÉN HARCOL AZ OROSZOK ELLEN, SZABAD KEZET ADOTT PUTYINNAK. Ő, ugyanis borzasztóan ad a jogszerűségre. Ő igazi orosz értelmiségi. Tolsztoj szellemi hatására igen fontos neki AZ ellenféllel szembeni ERKÖLCSI FÖLÉNY – és, persze, cselekedeteinek jogszerűsége.

Mi, ellenben, még abban az illúzióban ringatjuk magunkat, hogy majd Trump békét teremt. FÉSZKES FENÉT teremt! Ez egy igen ravasz, IGEN KÍMÉLETLEN ÜZLETEMBERBŐL LETT POLITIKUS. Akiből aztán az USA elnöke lett.

Akinek üzletemberként is az volt a taktikája, hogy – mielőtt megállapodott volna partnerével – előtte csavart egyet a présen: HÁTHA PARTNERE MEGIJED, ÉS TESZ MÉG EGY (vagy éppen több) ÚJABB ENGEDMÉNYT.

“Make America great again!” (“Tegyük újra naggyá Amerikát!”). Ez ugyanolyan kétértelmű jelszó, mint a Monroe-doktrína (1823, a mi Petőfink születésének éve): “Amerika az amerikaiaké” (Amerika, a kontinens, az amerikaiaké – mármint az Amerikai Egyesült Államok egyes polgáraié).

El logika szerint Amerika – annak megroggyant tekintélyével – akkor “tehető újra naggyá”, ha elnöke békét teremt Ukrajnában. Ha tárgyalóasztalhoz ülteti – akár kényszerrel is – a feleket. Aki, e cél érdekében semmitől sem fog visszariadni.

Zelenszkijjel nem lesz nehéz dolga. Túl azon, hogy az egy jenki báb – aki alól, ha megfosztják az eddigi anyagi, technikai és katonai segítségtől – pillanatok alatt kicsúszik majd a talaj.

Bizonyos múltbeli történések arra engednek azonban következtetni, hogy Zelenszkij, voltaképpen, Trump “felfedezettje”, kreatúrája. Az olcsó, silány – ordenáré – kabarék szerzője, és főszereplője, a kabarébohóc, aki semmi máshoz nem ért. És aki, pont ezért, könnyen irányítható. Akivel Trump alaposan átverte Putyint.

Putyinnal viszont most igen nehéz dolga lesz. Sőt!

Putyin, az orosz vezetés már régen megmondta: “Minszk-3” nem lesz. Az előző kettővel a bolondját járatták velük.

 

A hivatalos Budapest figyelmébe:

Szergej Lavrov külügyminiszter az orosz 1-es közszolgálati tévécsatorna legutóbbi műsorában kijelentette: Oroszország számára A TŰZSZÜNET ELFOGADHATATLAN. Nyugatról a tűzszünetet azért erőltetik, hogy [már megint, újra] rendezni lehessen az ukrán hadsereg sorait, leszállíthassák részére az újabb fegyvereket. Orosz felfogás szerint bármiféle béke-kezdeményezésnek JOGI GARANCIÁKAT KELL TARTALMAZNIA arra vonatkozóan, hogy meg fogják szüntetni a mostani konfliktushoz vezető okokat. Nem is foglalkoznak például, olyan békekezdeményezésekkel, amelyekben nem esik szó az ukrajnai oroszok (jövőbeni) emberi jogairól.

A Nyugat mindkét “Minszkkel” a Donbassz népi önvédelmi erőinek a diadalmas offenzíváját ÁLLÍTOTTA LE – 2014 nyárutóján, illetve 2015 január-februárjában. Mindkétszer megmentve az ukrán hadsereget az összeomlástól. Ha a dolgok a maguk természetes útján haladhattak volna, AZ UKRAJNAI HÁBORÚ MÁR RÉGES RÉGEN BEFEJEZŐDÖTT VOLNA.

Drámaírók tollára való: mi mindent meg nem tett Putyin – csakhogy megőrizze UKRAJNA TERÜLETI EGYSÉGÉT – ezzel pedig A BÉKÉS KIBONTAKOZÁS LEHETŐSÉGÉT. 2014 szeptember elején például megakadályozta, hogy a donyecki erők bevonuljanak Mariupolba. Pedig az ukrán közigazgatás, a hadsereg egységei addigra már elhagyták a várost. Angela Merkel volt az, aki megfenyegette Putyint: ez esetben nem lesz minszki fegyverszünet.

Ugyanaz a Merkel, aki aztán elsőként tárta fel: a minszki fegyverszünetre csak azért volt szükség, hogy megmentsék, talpra állítsák az összeomlás szélére került ukrán hadsereget. Ugyanaz a Merkel, aki leginkább tépte a száját a Krím “orosz annexiója” miatt. Miközben mindmáig nem számolt be annak a népszavazásnak az eredményéről, amelynek alapján az NDK állampolgárai hozzájárultak ahhoz, hogy nyugatnémet nemzettestvéreik keresztbe lenyeljék a hazájukat.

 

(Apropó, tudunk mi ilyen népszavazásról? Mert én mindmáig nem hallottam ilyenről.)

Putyin drákói szigorral tartatta be a Donbassz vezetőivel a mindenkori fegyver- és tűzszüneteket. A Donbassz harcosai még önmaguk védelmében sem lőhettek vissza.

Amikor viszont a donyecki repülőtér betonján álló ukrán üteg kilőtt rakétája egy iskolaudvaron focizó srácok közé csapódott, és három fiatal (két 16, és egy 14 éves) az életét vesztette, Alekszandr Zaharcsenko donyecki vezető erre haragra gerjedt, és parancsot adott a repülőtérnek az ukrán csapatoktól való megtisztítására.

A tűzszünet miatt (mert hogy akkor – akkor is – elvileg tűzszünet volt) tüzérséget azonban nem használhattak. A harc így elhúzódott, aránytalanul nagy véráldozattal járt. A kimerült, kivérzett donyecki erőknek így arra már nem maradt erejük, hogy a repülőtér túlsó oldalán lévő Avgyejevka elővárost is megtisztítsák. Így az ukránok onnan még évekig ágyúzhatták Donyeck északi peremét, a donyecki agglomeráció településeit. Avgyejevkát csak a közelmúltban sikerült felszabadítani – hosszú, véres, pusztító harcok után. Ugyanez történt egyébként Mariupollal is.

Ez példa arra: mihez vezethet, ha félmunkát végzünk – illetve, a körülmények folytán csak ilyen felemás megoldásra van módunk. Ilyen felemás megoldás lenne az is, ha most Oroszország beleegyezne a tűzszünetbe – anélkül, hogy reális perspektíva lenne arra, hogy A MEGKÖTENDŐ BÉKESZERZŐDÉS EREDMÉNYEKÉNT KI LEHET MAJD KÜSZÖBÖLNI A MOSTANI KONFLIKTUS KIROBBANÁSÁHOZ VEZETŐ OKOKAT.

A magyar diplomáciának ezért nem annyira magára a tűzszünetre kellene koncentrálnia, hanem arra, hogy Kijevvel, nyugati partnereinkkel megértesse:

ADDIG NEMHOGY BÉKE, DE MÉG TŰZSZÜNET SEM LESZ, MÍG EL NEM KEZDENEK LEGALÁBB (érdemben) TÁRGYALNI ARRÓL, AMI OROSZORSZÁGOT LEGINKÁBB NYUGTALANÍTJA. Általában véve is: ideje lenne végre a nemzetközi élet legalábbis egyenrangú szereplőjének tekinteni Oroszországot. OLYANNAK, AMI NÉLKÜL – ami ellenében – NINCS EURÓPAI BIZTONSÁG.

(Ezt egyébként a magyar nyilvánosság előtt sem ártana jobban hangsúlyozni – elkerülendő a kétkulacsos politizálásnak még a látszatát is. Ami azok közül is sokakat a mostani kormány ellen hangol, akik egyébként hűséges, odaadó szövetségesek (lennének) a hazánk függetlenségének, szuverenitásának védelmében folyó harcban. Amely kormány hintapolitikájával tovább vágja maga alatt a fát. Most, amikor ilyen vészterhes, sorsdöntő időket élünk. Nyugaton pedig, immár leplezetlenül, a mostani kormány eltávolításán, egy bábkormány létrehozásán dolgoznak – egy Magyar(ellenes) Péter féle ordítozó, féktelenül demagóg fiókdiktátor vezetése alatt.

Mindazt, amiről az előbb szó volt. Nyugaton Oroszország gyengeségének jeleként fogták fel. Gátlástalanul vissza is éltek vele. Ott rúgták, alázták Oroszországot, ahol csak érték.

 

Nemrégiben Putyin interjút adott egy nyugati újságírónőnek. Aki megkérdezte: Oroszország és a Nyugat kapcsolatait tekintve, mit tart az utóbbi másfél évtized legnagyobb hibájának.

A mi legnagyobb hibánk az volt, hogy hittünk maguknak

– felelte önkritikusan Putyin.

A maguké pedig az, hogy ezt a gyengeség jelének vélték.

Úgy tűnik azonban, hogy mostani, begyepesedett, eszement felfogása miatt, a Nyugat erre most csúnyán rá fog fizetni.

Putyin terve, ugyanis, beválik. Időt nyert.

Oroszország Ukrajnában nyerésre áll. Az ukrán-orosz háború eltelt évtizedében minőségileg új típusú fegyverfajtákat sikerült kifejleszteni. Félelmeteseket. Olyanokat, amelyekhez foghatók nincsenek Nyugaton. Az olyan félelmetes, új fegyverek, mint az “Oresnyik”, vagy a “Szarmat” megfelelő, kellő elrettentő erőt jelentenek. Ezek nélkül már régen kitört volna a harmadik – A NUKLEÁRIS – világháború.

Az “Oresnyik” pusztító ereje felér több atombombáéval is – csak sugárfertőzést nem okoz. A “Szarmatból”pedig egy is elég ahhoz, hogy olyan nagyságú országokat is elpusztítson, mint Nagy-Britannia, vagy Franciaország. Bevetésük még nem feltétlenül vezet nukleáris háborúhoz -; hiszen ezek nem nukleáris fegyverek. Ha tehát a Nyugat az utóbbiakkal akar majd válaszcsapást mérni, akkor a nukleáris világháború kirobbantásának ódiuma őrájuk fog szállni.

Az egyik ilyen fegyvertípus: a termobárikus vákuumbomba. Éppen most derült ki: ez egy koreai fejlesztés. A minap egy ilyen bomba pillanatok alatt megsemmisített egy 700 főből álló ukrán menetoszlopot – a hozzájuk való haditechnikával együtt-, amelyik a kurszki atomerőmű megrohamozására indult

Borzasztó, kegyetlen történés. De a háború éppen azért kegyetlen valami, mert kegyetlenek a törvényei: “VAGY ÉN TÉGED – VAGY TE ENGEM”. Több száz ukrán katona szörnyű pusztulása áll szemben azzal:

mi lett volna, ha ez a hadoszlop megérkezik a kurszki atomerőműhöz, megostromolja, elfoglalja azt. És Ukrajna – szokása szerint – zsarolni kezdi nemcsak Oroszországot, de egész Európát is.

Az ember nem tud nem arra gondolni: hány olyan volt e katonák közül, akiket néhány hete, hónapja raboltak, hurcoltak el a frontra – az utcáról, vagy éppen az otthonukból.

Láttam egy megrázó videót: toborzó biztosok, kezénél-lábánál erősen fogva egy embert cipeltek ki a házból. A szerencsétlen kétségbeesetten ordított eközben, mint akit ölni visznek.

Oda is vitték – viszik őket, mind. Amerikai parancsra hovatovább már a 18 éveseket is.

Legfeljebb azt nem értem: ha egyszer őket úgyis a halálra szánták, akkor már mi vesztenivalójuk van? Amikor a fronton a kezükbe nyomják a fegyvert, azt miért nem fordítják a gyilkosaik ellen? A többi hasonló szerencsétlen miért nem áll össze, és indul neki Kijevnek, kisöpörni onnan végre valahára ezt az országrontó, tömeggyilkos bandát?

Putyint mindvégig az vezette és vezeti: 1941 TRAGÉDIÁJA – az, hogy az ellenség támadása Oroszországot készületlenül éri – NEM ISMÉTLŐDHET MEG. Főleg most, a nagy hatótávolságu, tömegpusztító fegyverek korában. Amikor 2024. június 23-án, egy békésnek ígérkező nyári vasárnapon a Fekete-tenger nemzetközi vizeiről kilőtt nagy hatótávolságu ATACMS rakéta által célba juttatott kazettás bombával támadtak rá a mélyen a hátországban lévő Szevasztopol tengerpartján gyanútlanul strandoló emberekre. A támadásban két felnőtt és két gyermek életét vesztette, 153 ember megsebesült.

(Mondjanak nekem egyetlen olyan esetet is, amikor orosz csapatok – gondos előkészületek után, tervszerűen – valami hasonlót követtek volna el ukrán civilekkel szemben.)

A hazug nyugati / ukrán propaganda azt állítja, hogy egy lelőtt drón darabjai potyogtak az emberekre. Nézzék meg ezt a videót, és ítéljék meg maguk: nekem az egész a tenger felől érkező, felülről záporozó lövéseknek tűnik. Ha ugyanis valóban repeszdarabok hullottak volna az égből, akkor a tenger felé távolodva, s nem a tenger felől közeledve kellett volna záporozniuk. (No és, persze, a repeszdarab nem robban.)

Putyin – ösztönösen, vagy éppen tudatosan – arra játszik, hogy az ellenség egyszer majd csak hibázik. Valószínűleg inkább tudatosan tartja magát a keleti harcművészet filozófiájához: a cselvetések, a látszólagos visszavonulások, az ellenség csőbe húzásának a taktikájához. Kutuzov állandó visszavonulásával csalogatta be mélyen az országba az elbizakodott Napoleon seregét, amelyet azután SZÉTZILÁLT.

A KGB jelmondata: “forró szív, hideg fej”

(Putyin esetében ez: JÉGHIDEG FEJ, ÜVEGSZÁLBÓL ÁLLÓ IDEGEKKEL. Ami ahhoz kellett, hogy A NAGY CÉL ÉRDEKÉBEN esetenként igen súlyos – látszólag a haza- és nemzetárulás határát súroló – döntéseket hozzon meg.

Sajnos ez az oroszokra olyannyira jellemző gyermekded – tisztaszívű – naivitással párosul. Hogy mindenki olyan jó, korrekt, becsületes és szavatartó, mint amilyenek ők maguk. Sok fájdalmas csalódás, rúgás, megaláztatás kellett ahhoz, hogy felismerje és ki is mondja: országának nyugati partnereire nem vonatkoztathatók az olyan fogalmak, mint becsület, tisztesség, az adott szó, a megkötött szerződések tiszteletben tartása.

Márpedig ha ezek ilyenek, akkor ugyan mit várhatunk tőlük? Mennyire lesz tartós az a fegyvernyugvás, az a békemegállapodás, amit ezek megkötnek? Hiszen egyebet sem láttunk tőlük 2014 és 2022 között, mint szó- és hitszegést – a banditák, a kalózok, az állami terroristák erkölcsi mélységeit. Azokét a bitang gazemberekét, akikre semmilyen jog, semmilyen törvény nem vonatkozik. (Még az isteni sem.)

Vagy ez az egész csak arra jó, hogy a két államfő leüljön egy valamiféle tárgyalóasztalhoz – miáltal Trump megdicsőülhet?

Nem mindegy, hogy Oroszország immár nem kénytelen nukleáris fegyverek használatát kilátásba helyezni. Oroszország ezzel visszanyeri a maga számára azok támogatását, akiket a fentebb említett eshetőség némileg eltántorított tőle. A Koreai NDK után Kína támogatása is egyértelművé vált. Korea a legjobb elit egységeit küldte a kurszki régióba, ahol esetenként csodákat műveltek – az oroszoknak is bámulatára.

Mindkét ország kész akár százezer katonát is küldeni Oroszország támogatására. Mindkét ország megosztja Oroszországgal legújabb haditechnikai vívmányait.

Hszi Csi-ping nemrégiben figyelmeztetett:

ha a Nyugat nem hagy fel az ukrajnai konfliktus eszkalálásával, akkor Kína katonai úton is be fog avatkozni, Oroszország oldalán.

Egy alkalommal volt is egy elejtett megjegyzés: Kína is mérhet csapást Kijevre.

Ki nem mondottan persze ez azt is jelenti: tekintettel a közöttük való stratégiai partnerségi megállapodásra – Oroszország, a maga részéről, minden bizonnyal Kínát fogja megtámogatni egy Tajvan okán kialakuló konfliktusban. Vagyis, előzetes ígéretével ellentétben,

Trump ezért nem lesz érdekelt az ukrajnai konfliktus mielőbbi lezárásában.

(Mármint: ezért se.) Kár ezért tőle ebben reménykednünk: Trumpnak is csak az eszközei leszünk, annak Oroszország elleni játszmáiban.

Ahogy miniszterelnökünket is válaszút elé állítja majd: vagy az ő barátsága, és ezzel az EU elleni amerikai lépések alóli mentesség – vagy pedig Kína, a “keleti nyitás” politikája.

Pedig nemcsak a jövő békemegállapodásának, de már a fegyverszüneti megállapodásnak is azokon az elveken kell alapulnia, amit Oroszország – saját létfontosságú érdekeinek védelmében – megfogalmazott. És amiket Ukrajna, a 2022 február-márciusi isztambuli fegyverszüneti tárgyalásokon, MÁR EL IS FOGADOTT. Az már más kérdés, hogy Boris Johnson akkori brit miniszterelnök nagy hirtelen Kijevben termett, hogy lebeszélje az ukránokat a megállapodás jóváhagyásáról. ÁLTALÁBAN PEDIG AZ OROSZOKKAL VALÓ FEGYVERSZÜNETRŐL. A BÉKEKÖTÉSRŐL. Megígérve, egyszersmind,.a Nyugat teljes támogatását a háború folytatásához.

 Ennek érdekében pedig megszervezték A VÉRES BUCSAI PROVOKÁCIÓT.

(Amit megelőzően újra csőbe húzták a mindenképpen békét akaró Oroszországot. Elhitették vele, hogy A MEGKÖTENDŐ FEGYVERSZÜNET ÉRDEKÉBEN KI KELL VONNIA CSAPATAIT KIJEV KÖRNYÉKÉRŐL. Így Bucsa városából is. Ahol aztán a visszatérő ukrán hadsereg és titkosszolgálat hajtóvadászatba kezdett “az orosz megszállókkal együttműködők” után, tömegével végezve ki az ezzel gyanúsított embereket. Holttesteiket pedig kitették, közszemlére, a világ Oroszország ellen hangolására. (Ennek a propaganda trükknek pedig Novák Katalin nagyasszonyunk is bedőlt.)

 

Összefoglalásként:

 

● A szovjet vezetés jóvoltából Ukrajna (az ukrán szovjetköztársaság), 1945-ben alapító tagja lehetett az ENSZ-nek.

 

● E minőségében aláírta az ENSZ Alapító Okmányát. Ami tartalmazta a népek önrendelkezési jogát.

 

● Az Alapokmány tartalmazta az egyéni és kollektív önvédelem jogát. Agresszió esetén bárki kérhette más országok segítségét. Aki ilyen felkérést kapott, annak joga van azt teljesíteni.

 

● Az ENSZ Közgyűlés határozata értelmében az országok területi integritása akkor tekinthető nemzetközileg elismertnek, ha az adott kormány az ország egész területét ellenőrzi.

 

● Annak, hogy egy kormány szuverenitását egy adott terület fölött elismerjék, feltétele, hogy az adott kormány tiszteletben tartsa AZ OTT ÉLŐ LAKOSSÁG EMBERI JOGAIT.

 

● Egy ország határai valójában akkor nemzetközileg elismertek, ha kijelölik határaikat, határegyezményeket kötnek, és ezeket, az összes melléklettel együtt letétbe helyezik az ENSZ Titkárságán.

 

● Az 1991-es Budapesti Memorandum (SZÁNDÉKNYILATKOZAT, ígérvény – és nem jogilag kötelező érvényű EGYEZMÉNY!)

 

Cserébe azért, hogy Ukrajna lemondjon a Szovjetuniótól örökölt nukleáris fegyvereiről, és csatlakozzon az atomsorompó szerződéshez, Oroszország, az USA és Nagy-Britannia nyilatkozatot tettek, amiben garanciát kínáltak arra az esetre, ha Ukrajna területi integritását és függetlenségét nukleáris erővel való fenyegetés érné.

 

(Nota bene: Oroszország 2022 előtt soha nem fenyegette Ukrajnát – annak függetlenségét, területi épségét – nukleáris fegyverrel)

 

A memorandum előzményeihez tartozik, hogy – a szuverenitásáról tett nyilatkozatának megfelelően -,Ukrajna alkotmányában rögzítette az ország semlegességi, el nem kötelezettségi státuszát. (Ami egyébként ahhoz is kellett, hogy Oroszország elfogadja a független, szuverén Ukrajnát, annak a Szovjetunió felbomlásakor érvényes belső, közigazgatási határaival.)

 

Ukrajna aztán 2009-ben módosította alkotmányát. Preambulumába bekerült, hogy Ukrajna célja: belépni a NATO-ba és az Európai Unióba.

 

 

● Néhány nappal a Budapesti Memorandum elfogadása után, a belorussziai Belovezs’szkaja Puscsában Oroszország, Ukrajna, illetve Belarusz akkori elnöke kimondta a Szovjetunió megszűnését.

 

Mindhárom új állam vállalta a területükön élő nemzeti kisebbségek jogainak tiszteletben tartását. Ez a kitétel az ukrán alkotmányba is bekerült.

 

● Három hónapi erőszakos, véres zavargások után 2014. február 20-án aláírták a Viktor Janukovics elnök, illetve az utcákon tomboló ellenzéke közötti megállapodást. Ennek része volt a soknemzetiségű Ukrajna államszövetséggé történő átalakítását célzó pont is. Ugyanitt esett legelőször szó a Donbassz “különleges státuszáról” – ami sarokköve volt a 2014/15-ös “minszki” fegyverszüneti megállapodásoknak. Ezeket Ukrajna nem tartotta be.

 

● A Korszun-Sevcsenko-i pogrommal, majd pedig az “Ogyesszai Hatinnyal” az új kijevi rezsim egyszer, s mindenkorra bemutatkozott Ukrajna orosz közösségének. Amely ezért, ahol csak tehette, a lábával szavazott erre az Ukrajnára. Ahová 1922-ben, illetve 1954-ben akaratuk és megkérdezésük nélkül odacsapták őket.

 

● Ukrajna oroszainak önrendelkezési jogára a kijevi rezsim a Kelet-Ukrajna civil lakossága ellen indított, hadüzenet nélküli, NÉPIRTÓ háborúval válaszolt. Egy terrorellenes műveletnek nevezett rendőrségi akcióban – az ukrán alkotmányt is megsértve – A HADSEREGET VETETTE BE – SAJÁT ÁLLAMPOLGÁRAI ELLEN.

 

Miután hírét vették a 2022 március elején megindítani tervezett, mindent eldöntő ukrán offenzívának, a Donyecki és Luganszki Népköztársaság vezetője Moszkvába utazott, kérni Oroszország segítségét.

 

Nyolc év keserű tapasztalatai nyomán, az életveszéllyel fenyegető helyzetben Oroszország számára nem maradt más, mint megtenni azt, amitől 2014 tavasza óta húzódozott: elismerni a Donyecki és a Luganszki Népköztársaságot. EGYSZERSMIND KATONAI SEGÍTSÉGET NYÚJTVA NEKIK EZZEL.

 

A “Különleges Katonai Műveletnek” mindjárt kettős értelme lett.

 

Egyszerre lett ez egy olyan katonai akció, aminek révén emberek százezreit mentették meg a népirtástól, az etnikai tisztogatástól, a hoholnáci terrortól.

 

És, másrészt, lett egy olyan művelet, amelyet másutt úgy neveztek,.mint a béke kikényszerítése. Vagyis katonai erővel kényszerítenek rá valakiket, hogy SZÜNTESSE MEG AZOKAT AZ OKOKAT, amelyek miatt a konfliktus kialakult – továbbá amelyek ÚTJÁBAN ÁLLNAK A BÉKEKÖTÉSNEK.

 

Esetünkben – mert nyolc év tapasztalata is megmutatta, hogy másképpen ez nem megy – Oroszország katonai erővel kényszeríti rá Ukrajnát az általa aláírt megállapodások, AZ ORSZÁG SAJÁT ALKOTMÁNYÁNAK, TÖRVÉNYEINEK A BETARTÁSÁRA, a külső és belső jogrendhez való visszatérésre.

 

Oroszország előtt jó páran hajtottak már végre békekikényszerítő akciót. Ezeket soha, senki nem tekintette sem háborúnak, sem agressziónak. (Olykor még akkor sem, amikor pedig, ezen a címen, tényleg agresszió zajlott.)

 

Tény viszont, hogy a Különleges Katonai Műveletnek elnevezett békekikényszerítő akcióból a Nyugat kezdetben közvetett, majd egyre inkább közvetlen katonai beavatkozása, katonáinak orosz földre lépése csinált tényleges háborút.

 

Az is fejezze hát be, aki elkezdte! Hacsak…

 

Utóirat:

Orosz Telegram csatornán megjelent hír szerint hamarosan nyilvánosságra kerül Putyin 8 pontos terve a béke kikényszerítésére Ukrajnában, illetve a Különleges Katonai Művelet lezárására.

Ukrajnának maradéktalanul eleget kell majd tennie mind a 8 pontnak. Nincs semmilyen kivétel, semmilyen módosítgatás!

A korábbi, előzetes értesülések szerint Putyin ultimátumban, 72 órát ad majd, hogy Kijev átadja Harkovot és Ogyesszát. Egyszersmind egy különleges osztagot vetnek majd be Kijevben, az ukrán vezetés elfogására.

 

Írta: Levédia krónikása

 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

Kiemelt képen: Vlagyimir Putyin / © Szputnyik / Szergej Bobylev