KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Lemondott Palkovics László technológiai és ipari miniszter

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Lemondott Palkovics László technológiai és ipari miniszter – számol be az Index. A lap úgy tudja, hogy a tárcavezető távozásának hátterében az energiaügyi kérdések állnak. 

Palkovics László 2014 óta volt az Orbán-kormány tagja. A Széchenyi-díjas gépészmérnök 2014-től az Emberi Erőforrások Minisztériuma felsőoktatásért felelős államtitkára volt, 2016-tól átvette a közoktatási feladatokat is. A negyedik Orbán-kormányban az újonnan létrejött Innovációs és Technológiai Minisztériumot vezette.

2021 januárjában a sajtóban már felvetődött, hogy Palkovics László távozik. Akkor azt rebesgették, hogy még 2020 végén kérte a kormányfőtől a felmentését, akkor azt azonban Orbán Viktor nem fogadta el, és közölte a miniszterrel: továbbra is számít a munkájára.

Kiemelt kép: Mátrai Dávid / Mandiner

Ez is érdekelheti:  139-re emelkedett a moszkvai terrortámadás halálos áldozatainak a száma

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük