Lemondott Eduard Hellvig, a Román Hírszerző Szolgálat vezetője
Lemondott a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) igazgatói tisztségéről Eduard Hellvig, aki 2015 óta állt a belföldi hírszerzés élén.
Hellvig rövid sajtónyilatkozatban hétfőn jelentette be távozását, arra hivatkozva, hogy teljesültek a szolgálat átszervezésével, korszerűsítésével kapcsolatos célkitűzései, szerinte nyolcéves mandátuma idején az SRI egy hatékony, a kommunista Securitate örökségével végleg szakító, regionálisan átszervezett, nemzetközi partnereivel kiválóan együttműködő szolgálattá alakult.
Felidézte, hogy mandátuma idején az SRI átadta az összes, a kommunista titkosszolgálattól örökölt iratot a román átvilágítási testület, a Securitate Irattárát Tanulmányozó Országos Tanácsnak (CNSAS). Megjegyezte: azt remélte, hogy más állami szervek is követni fogják példáját.
A távozó SRI-igazgató szerint „hibás gyakorlat”, hogy Romániában a tisztségben lévők többsége a végsőkig ragaszkodik a hatalomhoz, és adott esetben csak kényszer hatására mond le róla. Úgy vélekedett: a demokrácia szempontjából is „egészségesebb”, ha az SRI-igazgató megbízatása, akinél „jelentős mennyiségű kényes információ gyűlik fel”, záros időtartamú.
Eduard Hellviget, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) volt alelnökét és európai parlamenti képviselőjét az akkor – a PNL éléről – frissen államfővé választott Klaus Iohannis államfő javaslatára 2015 februárjában választotta meg az SRI igazgatójává a kétkamarás román parlament.
Az elnök hétfőn közleményben tudatta, hogy „tudomásul vette” az igazgató lemondását, ugyanakkor elismeréssel írt arról, hogy Hellvig irányítása alatt a román hírszerzés „visszanyerte hitelét” és a hatalmi ágak szétválasztásának demokratikus elvét, valamint az alkotmányos korlátokat tiszteletben tartó, korszerű nemzetbiztonsági intézménnyé vált.
Klaus Iohannis államfő a Románia Csillaga érdemrend parancsnoki fokozatával tüntette ki Eduard Hellviget. Az erről szóló – a szociáldemokrata Marcel Ciolacu miniszterelnök által ellenjegyzett – elnöki rendelet hétfőn jelent meg a hivatalos közlönyben.
Kiemelt képen: Eduard Hellvig, a Román Hírszerző Szolgálat vezetője / Fotó: sorinamatei.ro