Lánchíd botrány – Budai Gyula: Karácsonynak reagálnia kellene a felújítási ügyre
A fideszes Budai Gyula szerint Karácsony Gergely főpolgármesternek reagálnia kellene a Lánchíd felújításával kapcsolatos ügyre.
A kormánypárti politikus a Facebookra hétfőn feltöltött videóban arról beszélt: egy, a részére megküldött levél információi szerint a „Lánchíd-felújítási botrány főszereplője”, Vig Mór a Mammut bevásárlóközpontban található biztonsági céghez, az Árgus Security-hez „járt elszámolni”, az így átadott készpénz pedig „közvetítők útján jutott el a Városházára”.
Budai Gyula elmondta: a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) jelentése megállapította, hogy az A-híd Zrt. többször, több mint másfél milliárd forintot utalt Vig Mór cégének, amit ő tovább utalt a magánszámlájára, illetve ügyvédi letéti számlájára, és 900 millió forintot készpénzben vett fel.
Hozzátette: a Kehi jelentése szerint egy másik ügyvéd, Hegedűs Dániel letéti számlájára is utaltak 500 millió forintot, amit szintén készpénzben vettek fel. Budai Gyula szerint ez juthatott el a Városházára közvetítők útján.
A fideszes politikus felhívta a figyelmet arra, hogy az Árgus Security Kft. tulajdonosa Apáthy Zoltán, a Lánchíd felújítását végző A-híd Zrt. tulajdonosának a fia.
Emlékeztetett: az ügyben egy hete büntetőfeljelentést tett hivatali vesztegetés miatt, azonban azóta sem az Árgus Security, sem az A-híd Zrt., sem Karácsony Gergely nem reagált az ügyre,
„Főpolgármester úr, most valamit mondani kéne”!
– fogalmazott.
Kiemelt képen: Budai Gyula
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…