KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kormányválság: mi történt Szlovákiában az elmúlt napokban?

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Szlovákiában tavaly december óta már több miniszter is távozott a kormányból. Legutóbb a külügyminiszter és az ügyvezető kormányfő is felmentését kérte.

Zuzana Caputová köztársasági elnök bejelentette, hivatalnokkormányt bíz meg az ország irányításával, s friss döntése értelmében Ódor Lajos, a Szlovák Nemzeti Bank alelnöke lesz a kormány feje. A ma7.sk információi szerint az államfő kormány többi tagjának nevét a napokban jelenti be.

Mi történt Szlovákiában az elmúlt napokban?

Tavaly december óta már több miniszter is távozott a kormányból. Eduard Heger kormányától tavaly decemberben vonta meg a bizalmat a parlament, az államfő ideiglenes megbízást adott a kabinetnek az előrehozott választásig.

Azóta pedig már távozott a kormányból Vladimír Lengvarský (OĽaNO-jelölt) egészségügyi miniszter és Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter is. Jelenleg mindkét tárcát a kormányfő felügyeli. Őket követte Samuel Vlčan földművelési miniszter, aki szintén visszahívását kérte a tárcája éléről.

Ezután felmentését kérte a külügyminiszter is

Legutóbb pedig – csupán alig két napja – Rastislav Káčer kérte felmentését a külügyminiszteri posztról Čaputovától.

Rastislav Káčer megbízott külügyminiszter ma hivatalos külföldi útjáról elküldte Zuzana Čaputová államfőnek annak a levélnek a fénymásolatát, amelyben felmentését kéri a külügyminiszteri posztról” – tájékoztatott akkor a szóvivő.

Korábban a szlovák külügyminiszter vállalhatatlan magyarellenes kijelentéseket tett.

Húzzatok a f*szba!” – üzente például egy alkalommal Orbán Viktornak.

A sorozatos távozások miatt a felvidéki magyar pártszövetség egyre hangosabban követelte, hogy alakuljon egy teljesen új szlovák kormány. Platformjaikon hangoztatták: hivatalnokkormányra van szükség.

Majd az ügyvezető kormányfő is felmentését kérte

A legfrissebb hírek szerint pedig teljesen összeomlott minden, hiszen május 7-én felmentését kérte Čaputovától Eduard Heger ügyvezető szlovák kormányfő is.

Heger a döntését azzal indokolta, hogy az államfő nem fogadta el javaslatait, amelyek – mint fogalmazott – biztosabb megoldást jelentettek volna, mint egy szakértői kormány kinevezése.

Ez is érdekelheti:  Feljelentés lett a Magyar Péter féle tüntetésből

Az ügyvezető szlovák miniszterelnök azután jelentette be döntését, hogy csütörtökön és pénteken kabinetjének két minisztere is jelezte távozási szándékát.

Emlékezetes, hogy még januárban az előrehozott választások időpontja körüli purparléban az OĽaNO nevű kormánypárt elnöke, Igor Matovič volt kormányfő közölte: óvakodni kell ellenfelei győzelmétől, éppen azért, mert azok választási reformokat akarnak; és ez azt jelentené, hogy „az idei lesz az utolsó szabad választás az ország történelmében, és ezután Szlovákia elindulna Magyarország útján, ahol ugyan vannak választások, de azt mindig egy párt nyeri”.

 Matovič áprilisban még messzebb ment a „magyarveszéllyel” való riogatásban:

Képzeljük el, hogy a magyarok el akarnák venni a mi Dél-Szlovákiánkat

– kezdte magyarázni azokra a kérdésekre reagálva, amelyek az Ukrajnának küldött fegyverszállítmányokat firtatták.

Mandiner

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük