KÖNYVVEL KÖNNYEBB – Kedvcsináló „A legkisebb királyfi népe” című könyvből

Tisztelt Olvasó!

Végéhez közeledik Magyarország legfontosabb könyvsorozata: A sárember kora. Ha minden a tervek szerint alakul, 2021 tavaszán – remélhetőleg Húsvétra – megjelenik az utolsó könyv is ebből a trilógiából, az Emlékcsinálók második kötete. Már készen áll a következő sorozat is, melynek címe: A mutatványos bódé.

A könyvsorozatokról minden információ megtalálható a weboldalon:

www.saremberkora.hu

Könyveimmel két fontos célt tűztem ki magam elé. Tükröt tartani a magyar társadalom elé, és gondolkodásra késztetni az embert. Ha nehéznek és lassúnak is tűnik ez a folyamat, az olvasói visszajelzésekből tudom, hogy egyáltalán nem lehetetlen, sőt, nagyon is reményteljes, hiszen újra olvasnak az emberek!

Addig is, amíg napvilágot lát egy új kötet, hoztam egy kis ízelítőt a legújabb könyvből, melyen most dolgozom, a címe: „A legkisebb királyfi népe”.

Egy rövid kis szösszenet, amolyan röpke gondolatmenetecske arról, hogyan tekint az államra az ún. „jogkövető magatartást tanúsító” polgár. Mit jelent, mi fán terem a jogkövetés, ebben a mi kis furcsán, a többiektől – vagyis mindenki mástól – oly eltérően működő országunkban.

Jó olvasást kívánok!

Szabó László – 1 öntudatos pécsi polgár


Társalgások, eszmecserék, hitviták, de olykor még a napi szintű történések megvitatásakor is gyakorta halljuk a „jogkövető magatartást tanúsító állampolgár” szófordulatot. Ez leginkább a rendszerhez való tökéletes és feltétlen idomulásunk általánosan használt retorikai kifejeződése napjainkban. Ha elsőre nem is tűnik fel, de másodikra, harmadikra, sokadikra talán már észrevesszük, hogy itt bizony a félelem az eredő.

Kicsit olyan ez, mint az államhatalom által központilag előírt maszkviselés egy olyan járvány idején, amely a halálozási adatok tekintetében a gondolkodó emberben igen erőteljes kételyeket ébreszt, hogy valóban járványról van-e szó, vagy csak egy amolyan csinált „valóságról”, ahol a tudatipar (közvetítő hatalom), összefogva a politikai osztály által képviselt államhatalommal egész pályás letámadás által teljes ellenőrzést akar minden és mindenki felett.

Azok, akiknek a környezetében – a tomboló „járvány” ellenére – érdekes módon egyetlen egy, a „járvány” által megfertőződött ember sincs, nem azért tartják be a vírus ellen egyáltalán nem hatásos védelmet nyújtó maszk központilag elrendelt viselését, mert azt elfogadhatónak, mi több, jónak vagy hatásosnak tartanák. Nem! Hanem azért – és itt jön be a képbe ismét a félelem (amikor nincs EGÉSZség, a teremtés egy részét elvették, kivették a rendszerből, ezért lesz rendszertelenség, de még inkább rendetlenség) – mert attól tartanak, hogy a csekélyke gyarmati bérezéshez (havi 3-400 euró) viszonyítva aránytalanul magas bírság az úgymond „jogkövetés” elmulasztásáért (elfelejtetted felvenni a maszkot) elképesztő, egyúttal ésszerűtlen pazarlásnak tűnik. Egy olyan országban, ahol a háztartások jelentős részének nincs annyi megtakarítása, hogy szembe tudjon nézni egy 50 000 forintos[1] váratlan kiadással járó helyzettel, mindenképp ez a helyzet.

Operett-Magyarország mindent térkövező és betonba öntő, hatásmechanizmusát tekintve pedig reklámdemokráciát működtető politikai osztálya, amelyik munkaalapú gazdaságot hirdetve a Henry Ford nevével fémjelzett összeszerelő-szalag tematikát járatja csúcsra a tudás alapú gazdaság helyett, az alacsony, európai szinten, a jóléti államokhoz mérve pedig mindenképpen gyarmatinak nevezhető javadalmazási rendszerével elérte azt, hogy – most már egyes volt szocialista országokhoz képest is – mesterségesen (értsd: tudatosan) alacsonyan tartott bérekkel félelemben tudja tartani a lakosság nagy részét.

Ha elmulasztasz valamit időre befizetni, kettőt sem pislantasz, és a szolgáltató máris jelzálogot tettet az egy élet árán összespórolt, vagy sok esetben még ki sem fizetett panellakásodra. Ha pedig megbírságolnak – ugyancsak váratlan kiadás! – ahogy mifelénk mondani szokás: szintén zenész. Egy olyan társadalomban, ahol a javadalmazás havi rendszeressége ellenére sem teszi lehetővé az emberek jó részének az érezhető gyarapodást, nagy valószínűség szerint nem járunk messze az igazságtól, amikor kimondjuk: legtöbben félelemből, a félelemtől vezérelve tanúsítanak jogkövető magatartást. Nem azért, mert megbüntetik őket, hanem azért, mert sok esetben (a legtöbb esetben?) a büntetés által rájuk rótt anyagi megterhelés aránytalanul magas.

A dolog még érdekesebb, amint képbe kerül az „Amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek!” című nézőpont. Mert mi történik akkor, ha feltesszük az e tekintetben mindenképpen helytálló, ám annál kényesebb kérdést, amely az érem másik oldalának viselkedéskultúráját feszegeti – ha élhetek ezzel a halmozott képzavarral?

A kérdés tehát így hangzik: Mi történik, ha maga az állam nem tanúsít jogkövető magatartást? Mi történik akkor, ha a jogkövetés elmulasztásának tekintetében annyira elvetik a sulykot, hogy a messzire rúgott pöttyös labdát a végletekig túltolt biciklivel sem találják meg?

Jómagam nem vagyok jogvégzett ember. Ahogyan azt már a kedves Olvasó megszokhatta, a józan paraszti ész segítségével próbálok eligazodni a nagyvilág ügyes-bajos dolgait illetően. Most is ezt teszem, most is így teszek.

Egy országban – vegyük például a Magyarország nevű földrajzi lokalitást – az állam az Emberek, az állampolgárok legmagasabb szintű jogi, politikai képviselete. A legnagyobb jóindulattal sem feltételezné az ember, a jogkövető magatartást tanúsító állampolgár meg aztán végképp nem, hogy az emberek által létrehozott, a szavazópolgárok által pedig ún. demokratikus választások útján „szentesített” állam(hatalom) azok ellen fordulna, akik létrehozták, vagyis a saját állam- és szavazópolgárai ellen, de ahogyan azt a történelemből tudhatjuk, néha bizony előfordul az ilyesmi.

Aztán itt van egy másik nagyon fontos kérdés! Az állam polgárai elismerik-e magát az államot, az Emberek, az állampolgárok legmagasabb szintű jogi, politikai képviseletének? Egy olyan országban – vegyük például a Magyarország nevű földrajzi lokalitást – ahol a joghoz értők közül számosan vannak, akik szerint a Magyarország nevű földrajzi lokalitás egy olyan ország, ahol egy gazdasági és politikai érdekközösség alkotmányozás címén (senki által fel nem hatalmazva) gyakorlatilag megpuccsolta a magyar államot, nos, egy ilyen országban ezt a kérdést okvetlenül fel kell tennünk! Magunknak is, és másoknak is!

A dolog persze nem ilyen könnyű, nem ilyen egyszerű, és nem ilyen egyértelmű. Az Élet minden területét leszabályozták különböző jogszabályokkal. Még ha mi magunk különböző módokon ki is tudjuk kerülni a számunkra nem kívánatos hatásokat, példának okáért a családtagjainkra ez már egyáltalán nem biztos, hogy igaz. Ezért sok esetben (erőteljes) kompromisszumokra kényszerülünk.

Ráadásul az államhatalom által kezdeményezett folyamatok jogszabályokba foglalt törvényi megtestesülései azt mutatják, hogy a teljes ellenőrzés (értsd: totális kontroll) felé haladunk. A csomagolás természetesen ezúttal is több mint tökéletes, a gazdaság kifehérítése, az adócsalás elleni küzdelem stb.

Amikor e sorokat írom, már meghozták a rendelkezést, minden számlát – a magánszemélyek számára kiállított számlákat is – be kell küldeni az adóhivatalhoz. Mindenről és mindenkiről tudni akarnak mindent. Ennyi adatot természetesen nem tudnak feldolgozni, de erre nincs is szükség. Elég, ha tárolni tudják, és amikor szükség van a megfelelő adatokra, elő tudják venni, és ellenőrizni szokat.

Még soha nem volt ilyen kor, mint amiben most élünk. A világon bárhol, bármikor, valós időben történő azonnali oda-vissza áramló adat- és információközlést tesz lehetővé a mai kor modern technológiája. Mint már annyiszor, most is kevés kivételezett kezében összpontosul ez a fajta sajátos, az eddigiektől merőben eltérő más, új módon működő és működtetett hatalomgyakorlás. Még soha nem volt ennyire könnyű az adott kor kevésszámú kivételezettjének, hogy rabszolgaságba hajtsa az emberiséget. A jó pásztor egykori valódi világából, a ma már csak off-line, vagy analóg névvel illetett világból, villanypásztor módjára hathatós ösztökéléssel tereli át ez a kevésszámú kivételezett most az emberiséget egy, a valóságtól különböző, látszat-igazságaival sok esetben az Életet is meghazudtoló virtuális világba, egy amolyan csinált „valóságba”.

Ennek a mostani kornak az információtechnikán alapuló hatalomgyakorlása tud valami olyant, amit eddig egyetlen kornak a hatalomgyakorlása sem tudott.

EZ PEDIG A SZEMÉLYI, DE MÉG INKÁBB SZEMÉLYES HATALOMGYAKORLÁS!

És itt most nem arra gondolok, hogy van egy személy, aki egymaga, tehát személyében gyakorolja a hatalmat, mint például az uralkodó, tehát a király, a fejedelem, vagy a császár, hiszen a történelem során erre már számos példát láthattunk.

Arra gondolok, hogy a modern információs technológiának és az emberiség teljes nyilvántartásának virtuális térbe való erőltetett ütemű áthelyezésének köszönhetően, még egyetlen korban sem állt rendelkezésére az éppen aktuális (állam)hatalom számára ennyire könnyű, egyszerű és gyors módszer arra nézvést, hogy mindent tudjon az alattvalóiról, azaz magáról az egyes emberről, az egyénről, és hogy ennyire könnyen, gyorsan és egyszerűen elérje őt. Vagyis mindig mindent tudjon, tudhasson róla! A szokásairól, az életviteléről, a tartózkodási helyéről, mozgásáról, kapcsolatairól, egyszóval mindenről, ami tulajdonképpen ő maga!

Azaz:

  • Eljárhasson vele szemben!
  • Elszedhesse tőle (akár) az összes pénzét!
  • Kényszeríthesse (gyakorlatilag bármire)!
  • Hiteltelenné tehesse!
  • Mindent tudhasson róla!
  • Valós időben mindig tudhassa, hol tartózkodik éppen!

Talán ezért van minden eddiginél, minden más eddigi, ezt megelőző koroknál is nagyobb jelentősége a kis szeretetközösségeknek!

Ezek akkor is működnek, ha éppen nincs áram, vagy lekapcsolták az internetet, hiszen – ahogyan a polcról azonnal levehető tudás: a könyv is – eszköz- és hálózat-függetlenek!

A barátaid, a tényleges barátaid – nem pedig azok, akikkel a világhálón „ismerkedtél meg” és esetleg az Életben még egyszer sem találkoztál – szóval ők azok, akiket mindig tudod, hogy hol találsz meg, mindig számíthatsz rájuk, tudod, hol élnek, és el is tudsz menni hozzájuk.

Egy olyan világban, ahol az isteni (vagy ateisták kedvéért, a természeti) törvények megváltoztathatatlan alapigazságai helyett csupán az ember által kreált írott jog betűi az uralkodók, ne csodálkozzunk azon, hogy semmire nincs garancia. Hogyan is lehetne, amikor maguk az ember által kreált írott jog betűi is többféleképpen értelmezhetők? Megmondom: sehogy!

Garancia ugyan semmire sincs, lehetőségünk viszont annál több, gyakorlatilag mindenre.

Nagyon gyakran teszik fel azt a kérdést is, főként kilátástalannak tűnő helyzetekben, hogy „és akkor most mi lesz?”. Ilyenkor mindig kérdezz vissza:

MI LEGYEN?

Mert az lesz, amit te magad kigondolsz, hogy legyen! Annak érdekében fogsz cselekedni aztán.

Egy azonban bizonyos! Minél önállóbb valaki – gondolj például az önellátásra – annál nagyobb valószínűséggel állja meg a helyét, történjék bármi is.

De térjünk vissza az eredeti csapásirányhoz, a joghoz, a jog követéséhez.

Ahogyan azt már az elején hangsúlyoztam, magam nem vagyok jogvégzett ember, ezért könnyen előfordulhat, hogy egyszerű földi halandó – s ily forma vónék magam is – némiképp másként tekint a jogra, mint azok, akik értenek, hozzá, vagy tanulták.

A jog egyfajta praktikus keretrendszer, melyet azért talált ki az ember, hogy társadalmi szinten segítse, egyszerűsítse a mindennapi létezést. Kicsit olyan ez, mint a gyógyszerreklámokban elhangzó szöveg:

„A JAVALLATOKRA VALÓ ALKALMAZÁSA A RÉGÓTA FENNÁLLÓ HASZNÁLATON ALAPUL.”

Magyarán, egy, az adott társadalomban kialakult régóta alkalmazott, bevált, jól működő gyakorlatot, módszert, eljárást, ügymenetet papírra vetették, majd törvényileg „szentesítették”. Ez azt jelenti, hogy onnantól kezdve az adott lokalitásban mindenkire nézve ezt az adott gyakorlatot tették kötelezővé. Ha pedig valaki ettől eltért, azt szankcionálták. Az olyan törvény, melynek megsértése nem von maga után szankciót, nem sokat ér, hiszen arra ösztönzi a társadalmat, hogy ne tartsa be az adott jogszabályt.

A jog gyakorlása során tehát egyfajta kipróbált kölcsönösségről beszélhetünk, amely a jogkövető magatartást tanúsító polgár és az állam között áll fenn. Alapesetben mindkét fél jogkövető magatartást tanúsít, és a „régóta fennálló használaton alapulva” megy minden a maga jól bejáratott útján.

De mi történik akkor, ha a másik fél, jelen esetben maga az állam(hatalom) téveszti szem elől a jogot, és nem követi azt?

2006-ban, a Francisco nevű, miniszterelnöknek látszó tárgy regnálása idején lehettünk tanúi egy ilyen helyzetnek. Voltak, akik egyenesen forradalmi helyzetről beszéltek.

Azok, akik maguk személyesen nem éltek át forradalmakat, csupán iskolai tanulmányaik során a történelemkönyvek lapjain találkoztak efféle helyzetek megképződésével, valószínűleg a kelleténél jóval könnyebben dobálóznak olyan szavakkal, mint „forradalom”, az viszont kétségtelen, hogy a monoton hétköznapok szürkeségéhez viszonyítva egészen rendkívüli helyzet állt elő az őszödi beszéd kiszivárgását követően 2006-ban.

A 2006-os események, de még inkább az imént tárgyalt információs alapokra áthelyezett társadalom is megmutatja a számunkra, ma már egy forradalomnak nevezett szituáció sem úgy zajlana le, mint az ezt megelőző korokban.

Ahogyan azt a televíziós tudósításokból is láthattuk, eleve kiegyenlítetlen, mi több, vesztes helyzetből indultak a tüntetők. Míg az állam részéről kiállított erőszakszervezet tagjai – mondjuk úgy: talpig vasban (droidpáncél, gumilövedékes fegyverek, viperák[2]) – vonultak fel, és akkor a vízágyúról még egy árva szó nem sok, annyit sem ejtettünk, a tüntetők még bukósisakot sem viselhettek, mivel törvényi rendelet, hogy aki tüntetésen vesz részt, annak azonosíthatónak kell lennie, vagyis az egész arcának látszania kell a videó-, vagy fénykép felvételen, melyet a rendőrség készít az eseményen részvevőkről. Merthogy most már kameráznak a rend éber őrei, méghozzá erőteljesen.

Ott tartottunk tehát, hogy mi történik akkor, amikor az állam megsérti a törvényt? Mint példának okáért ezen a láthatóan már eleve egyenlőtlen erőviszonyok között sorra kerülő szerencsétlen kimenetellel végződő összecsapás esetén?

Mondhatjuk azt, hogy gyakorlatilag semmi.

Leestek (az összes?), vagy fel sem tették (egyet sem?) a rendőri azonosítókat. Ilyen van? Vedd már észre, itt csak ilyen van!

Ahogyan a 2006-os események is megmutatták, az esetek 99,9%-ában (a 0,1% az isteni csoda) a fal az erősebb, tehát semmi értelme az utcán nekimenni az államnak, hiszen a fegyveres fellépés monopóliumát birtokló erőszakszervezetei útján az állam gyakorlatilag játszi könnyedséggel – a szó legszorosabb és mindenféle értelmében – fojtja vérbe az összes efféle próbálkozást.

FIGYELEM! KÖZHELYES KATEGÓRIA KÖVETKEZIK! (DE ATTÓL MÉG IGAZ!)

Nem tudom, hogy Gandhi ismerte-e a „Hamar munka ritkán jó.” vagy a „Lassú víz partot mos.” magyar közmondásokat, egy azonban bizonyos. Egy olyan világban, amely mindent bekamerázva, távolról megfigyelve akar ellenőrizni és uralni, a közvetlen direkt konfrontáció egy olyan állam(hatalom)mal szemben, amely sok esetben a jogot is könnyedén megsérti, vagy átlépi gyakorlatilag eleve kilátástalan és csakis egyfajta módon zárulhat.

Mi – értsd: a lakosság, az Emberek, a Nemzet – leszünk azok, akik az összecsapás után holtan maradunk a csatatéren.

Persze itt is van egy érdekes kettősség. Egyrészt az emberek még mindig hisznek a közvetítő hatalom és a politikai osztály talán legzseniálisabb legyártott hazugságában, abban a társadalmi berendezkedésben, mely a tartós és igazságos együttélésre egészen bizonyosan alkalmatlan, vagyis a parlamenti demokráciában.

Másrészt az állam(hatalom) – szintén a tudatipar, a közvetítő hatalom hathatós segítségével – próbálja meg elhitetni a néppel, hogy „senkit nem hagynak az út szélén”. Igaz, a tematika többi részéről már hallgatnak, így valószínűleg sosem tudjuk meg – csupán az Élet gyakorlata az, ami felvilágosítással szolgál a számunkra – melyiket gondolták alapvetésnek, azt, hogy jössz velünk, viszünk magunkkal, vagy azt, hogy inkább belökünk az árokba.

Ami pedig a hitet, de még inkább az emberek csodavárását illeti. Olyan dolgokban higgyünk, ami hihető, de legalábbis életszerű, összeegyeztethető az Élettel, de minimum nem hazudtolja meg azt!

Egy másik, szintén gyakran felhangzó rigmus a tüntetők részéről: „Magyar rendőr velünk van!”

Nos, az utóbbi idők tapasztalatai azt mutatják, hogy ez nincs így. A magyar, vagy talán még pontosabb a „magyarországi” rendőr jelzős szerkezet használata, azzal van, aki a pénzt adja. A politikai osztály pedig kínosan ügyel arra, hogy a fegyveres testületek a lehető legjobb kezekben legyenek.

A reguláris erőket (rendőrség, hadsereg) elsősorban reguláris feladatokra képezik ki. Élőerővel való műveletekre. De mi történik akkor, ha nincs élőerő, így ennek hiányában nem lehet összecsapni vele? Vagy teszem azt, elrejtőzik?

Mondjuk passzívan ellenáll!

Nincs látványos megmozdulás, nincsenek tömegek az utcán, csupán tömegesen, nagy területen nem vesz igénybe bizonyos szolgáltatásokat?

Most folyik gőzerővel az ilyen, megváltozott természetű hadviselésre történő átállás. Méghozzá világméretekben. Mint metódust, vagy mindenütt általánosan alkalmazható eljárást, a biológiai fegyver bevetését – hiszen ahhoz a pórnép nem ért, szakértőt kell igénybe venni –, vagy megengedőbben fogalmazva, a járványt, még pontosabban: a (világ)járványra való hivatkozást találták legalkalmasabbnak a készpénz kivezetésének előkészítésére.

Ha nincs készpénz, csak informatikai alapokon, azaz számlapénzen alapuló pénzrendszer, melyre a hatalmat gyakorló kevésszámú kivételezettnek teljes rálátása van – azaz bármikor, bárkit megfoszthatnak akár a teljes vagyonától, tartalékaitól – arra is képtelenné válsz, hogy felvonulj a csatatérre! És ez az a rendkívüli képesség, ami az eddigi korokban csak erőteljesen korlátozott módon állt az államhatalom rendelkezésére, vagy egyáltalán nem. Az egészre rátesz még néhány lapáttal a dolog időfaktora. Egyetlen korban sem volt képes az államhatalom arra, hogy ennyire gyorsan, napok helyett, gyakorlatilag órák, vagy akár pillanatok alatt arra, hogy földönfutóvá tegyen bárkit, megfosztva az illetőt a teljes vagyonától! Akár örök időkre, visszacsinálhatatlanul!

Lásd Mr. Cukorpofát és a Nagy Arc(felismerő) Könyvet. Ott az adataidtól, a kapcsolataidat illető információktól foszthatnak meg – a saját szabályaikra hivatkozva (beleegyeztél, hiszen „áldásodat” adtad rá) – akár örökre, itt pedig – mivel nem lesz készpénz, amit bármikor kivehetsz a pénzintézetből – a pénzeddel, a tartalékaiddal tehetik meg veled majd ugyanezt.

Az életre (örökre?) szóló adóztatás műfaját korábban már mások is ellesték és átvették a semmiből, a levegőből kreatív könyvelés (lásd: banki tartalékráta) útján pénzt teremtő kereskedelmi bankoktól. Lásd a korábban tárgyalt szoftvergyártók esetét, ahol száműzték az egyszer megvásárolható, és akár életed végéig használható, ún. dobozos szoftvereket felváltó havi bérleti díjas fizetési módokat.

Az igazi gond akkor következik majd, ha ez a havonta kötelező jelleggel fizetendő sarcszedéses szemléletmód válik majd általánosan elterjedtté.

A készpénz nélküli társadalomban az állam és a társadalom közötti – példának okáért az állam részéről történő jogszegés, vagy törvények be nem tartása folytán előálló – küzdelem során, úgy tűnik, hogy a társadalom, de az egyes ember egészen biztosan sokkal kiszolgáltatottabb és sokkal hátrányosabb helyzetbe kerül majd, mint a való(di) világban hagyományos fegyverekkel vívott küzdelmek során. Ha minden kötél szakadt, és nem volt más kiút, a való(di) világban te magad is beszerezhettél valamiféle olyan eszközt, amivel meg tudtad védeni magad (husáng, fatestápoló, kard maroklőfegyver stb.). Ebben a csinált, mesterséges valóságban minden eszköztől megfosztottak. Az általad is jól átlátható pénztárcádtól eltérően, a pénzeddel való foglalatosság, maga az egész rendszer olyan, amit te már semmiképpen nem látsz át, mindig és mindenkor a pénzintézetre kell hagyatkoznod, az engedélyük nélkül semmit sem tehetsz, bizonyos esetekben még akár elérhetetlenné is tehetik számodra a pénzedet, könnyedén korlátozhatják, vagy megakadályozhatják, hogy hozzájuss a tartalékaidhoz. Nem te diszponálsz felette! Teljes körűen egészen biztosan nem!

A készpénz nélküli társadalomban az állam és a társadalom közötti – példának okáért az állam részéről történő jogszegés, vagy törvények be nem tartása folytán előálló – küzdelem során nagyon fontos, hogy az állam mindig rálásson, mi több, teljes körű képet kaphasson minden egyes polgára anyagi helyzetéről. Fogyasztásának mennyiségéről és minőségéről. Ezért hozták meg és vezették be azt a rendelkezést, hogy minden olyan üzletnek, amely az adóhivatalhoz bekötött ún. on-line pénztárgéppel rendelkezik, kártyaelfogadó-hellyé is kell válnia. Így nemcsak a fogyasztás nagyságáról, minőségéről, de földrajzi kiterjedéséről is pontos információval rendelkeznek majd. Minden egyes polgár esetében. Méghozzá valós időben!

Sokkal nagyobb tehát annak a valószínűsége, hogy egy informatikai hálózatokra és rendszerekre alapozott világban, ahol a jogilag, politikailag és gazdaságilag releváns események túlnyomó része a valóvilág helyett immáron egy mesterségesen létrehozott világ csinált „valóságában” zajlik, az erőszak-monopóliumot is magáénak tudó (állam)hatalom is ebben a térben fog hadat viselni a rá veszélyt jelentő ellenérdekeltjeivel szemben. Az erőteljes és hathatós nyomásgyakorlás eszközei egy ilyen hadszíntéren például a bankszámla letiltások, vagy a készpénz-kivezetése.

[1] Amikor e sorokat írom (2020. december 17.) ez az összeg kb. 140 euró. Kiröhög a német takarítónő kategória.

[2] A régiségben ezt úgy mondanák: változtatható hosszúságú ólmosbot erőteljes ütlegelés, mi több verés céljából. Talán a bikacsök egyfajta modernkori reinkarnációja lehet.

 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

Ez is érdekelheti:

EMLÉKCSINÁLÓK – A könyv (megrendelési oldal)

Facebook hozzászólások


Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
Miért jön létre nemzetközi büntetőbíróság az Ukrajnában (?) folyó háború ügyében?

Hímzett álom: ajándék takarók a keresztelőkön

Sneider Tamás: Tavasz óta gondolkodhat a közös listán a Jobbik vezetése

Close