Hirdetés
Kónya-Hamar Sándor: Számadás és szembesülés?!

Kónya-Hamar Sándor: Számadás és szembesülés?! – A Kolozs megyei RMDSZ 30. születésnapjára

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A 30. évforduló nemcsak az örömre alkalom, hanem a számadásra és a szembesülésre is!

S most külön meg kell köszönnöm a szervezőknek, hogy bevezetőként, felvezetőként, az RMDSZ 20. születésnapja után született, Kántor Lajos által szerkesztett hézagpótló, A Hívó Szó és a Vándoridő c. könyvből idéztek-szemléztek. Ez a könyv ugyanis azért „hézagpótló”, mert a 2010-ben megtartott 20. éves ünnepségein az RMDSZ-nek, az 1989. december 23. és 1990. február 18-a között lezajló kolozsvári eseményekről, úgy feledkeztek meg, mintha azok meg sem történtek volna! Úgyszintén most a 30. évesen is.

Ezért szándékunkban áll, kiegészítve, újra kiadni az említett könyvet. Kiegészítve, mert valamilyen okoknál fogva, az első kiadásból olyan kezdettől szerepet vállaló kolozsvári magyar értelmiségiek maradtak ki, mint az itt jelenlévő Patrubány Miklós, de a mostani alkalomra meg sem hívott Cseke Péter, Szabó Zsolt, vagy az időközben elhunyt Csép Sándor is. Cseke Péter pedig egyike volt annak 15 kolozsvári magyar értelmiséginek, akik jegyezték a Hívó Szót is. S a 15 aláíró közül, ma már csak ő, Benkő Samu és Balázs Sándor él. Van, volna tehát mit jóvátenni…! És remélem, hogy ezt a következő nemzedék már megteszi..!

Magam pedig, valóban a leghosszabb ideig, kereken 6 évig (1999 és 2005 között) regnáló, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke voltam, mégpedig a hetedik. Ahogyan József Attila is írta: a Hetedik te magad légy! S lettem!

Visszaemlékezve, most egyet le kell azonnal szögeznem, és bevallanom. Én, az 1989. december 23-án megalakuló Kolozsvári Magyar Demokrata Tanács döntése értelmében kerültem, már 1990 januárjának első napjaiban a kolozsvári Megmentési Front kötelékébe (Buchwald Péterrel, Dáné Tiborral és Balogh Ferenccel együtt), majd a megyeibe, s 1990. január 12-e után a Kolozs megyei Ideiglenes Egységtanács alelnöki székébe, szintén a KMDT s elnöke, Kántor Lajos ajánlásával, az időközben, addig ott tevékenykedő Cs. Gyimesi Éva, és kórházba vonuló Patrubány Miklós helyébe. Azért hangsúlyozom mindezt, mert lényegében, nemcsak 1990. június végéig, hanem későbbi RMDSZ-tisztségeim munkája közben, végig a Hívó Szó és a KMDT Szándéknyilatkozatában megfogalmazott célokért küzdöttem, azok megvalósításáért vállaltam megbízatásaimat. S most csak hármat említenék:

  • Az első, még a Benkő Samu javaslatára felvállalt, Erdélyi Múzeum-Egyesület, az „egykori erdélyi akadémia” feltámasztása, életrehívása volt, s az egyetlen a háromból, mely megvalósult, nem maradéktalanul, de él és működik ma is! Melynek törvényszéki bejegyzése, és folytonossága megőrzése érdekében, még INET-alnökként, szereztem meg, az akkori művelődési miniszter, Andrei Plesu aláírásával a bizonylatot.
  • A második az állami magyar egyetem, a Bolyai Egyetem újraindítása lett volna. Melynek ügye, sajnos, gyanú alatt áll ma is! Akkor is, ha időközben magyar állami, és erdélyi magyar egyházi támogatással és kitartással sikerült beindítani, és nem kis áldozattal működtetni valami hasonlót, Csíkszereda-Marosvásárhely-Kolozsvár-Nagyvárad tengellyel, az Erdélyi Magyar Tudományegyetemet, a Sapientiát.
  • A harmadik pedig, szükséges önrendelkezésünk, háromszintű (személyi, kulturális és területi) autonómiánk kivívása és megvalósítása. Amelyért, a gyakorlati és politikai küzdelem fontossága, éppen az RMDSZ vezérkarának tudatában halványult nagyon el!

Magam, megyei elnökként, parlamenti és európarlamenti képviselőként is, éppen ez utóbbi kettőért törekedtem, érveltem, küzdöttem a legtöbbet, Bukaresttől, Brüsszelig, sőt, különböző európai fórumokon is. Meg is tudtam, hogy a román közvéleményt, de az európait is, mennyiben érdeklik, ezek a számunkra létfontos és szükséges intézmények, s az érettük való elszánt küzdelmünk! Pedig, csak, mint egykori létező és működő létesítményeinket igényeltük és követeltük vissza! S azt is, hogy milyen hazai és nemzetközi, nem támogatásra, csupán visszhangra számíthatunk. Elkeserítő politikai, kulturális és társadalmi, etnikai-etikai élményeim és tapasztalataim, nem hagynak beletörödni ma sem, mindabba, amit 30 éves politizálásaink eredményeként felmutathatunk! Hiszen, 1990-ben például, még azt sem tudtuk, hogy milyen történelmi, írásbeli örökséggel rendelkeztünk. Nem a Demeter János által kidolgozott s a Magyar Népiszövetség által is felvállat Kisebbségi Törvénytervezetre gondolok most, hanem, még a két világháború között megfogalmazott, háromszintű (személyi, kulturális és területi) autonómiatervezetre, melyet a Hitel-es és jogász, és politikus Albrecht Dezső, és Hajdú István nemzetközi jogász kodifikált, s tett le az asztalra még a 930-as években. S ha ismertük volna, a birtokában lehettünk volna, akkor bizony nem kellene most a fejünket olyan mélyre hajtanunk, mármint a politikai mulasztás miatt is! De, talán, ami még nem volt, nem lehetett, az még lehet, lehetne, ha nem mondanánk végérvényesen le róla, a megosztó kis lépések politikája közben.

S ne feledjük: megyei RMDSZ-elnökségem idején, az említetteket mindvégig felvállaltuk és támogattuk, képviseltük belsö vitáinkban is. Ezért szorult aztán belső ellenzékbe a Kolozs megyei RMDSZ, általam vezetett szervezete. Egyéb „megbélyegzésről” most ne is beszéljünk!

A másik, általunk képviselt politikai törekvés pedig, az erdélyi magyarság egysége, összetartása és közös fellépése, nem éppen a mi megyei szervezetünk erőssége volt?! S most azért is emlegethetem jogosan, mert elnökségem ideje alatt, a kolozsvári és megyei magyarság nem forgácsolódhatott, szakadhatott számos politikai, külön váló csoportokba, részekre. Mintegy az egykori Albrecht Dezső, örökölt tanácsát megfogva:” Egy kisebbségi sorsba kényszerült nemzeti közösség, nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy különváló, számtalan csoportra szakadjon..!” Ami pedig, most történik, az az említett megvalósulása, az egység s az összetartozás hiánya..!  És meddig? Mert nagyon fáj és bénító is..!

Az erdélyi, a romániai magyarság pedig eközben megélte, a mohácsinál is súlyosabb, 30 év alatt és után, immár a történelmivé vált súlyos demográfiai csapást, a számszerű és tényleges népességfogyást! Hiszen, ha az 1992-es népszámlálási adatokat vesszük figyelembe (tudjuk, hogy Romániában 1977-ben volt az utolsó), akkor több mint 1.6 millióan voltunk (sőt, hallhatólagosan, legalább 2 millióan). 2011-ben pedig már csak 1,2 millióan! Iszonyú különbség, állapíthatjuk meg magunk is! És mi mennyiben vagyunk, a kisebbségi politikánk, mennyiben vádolható ezért? Talán annyiban, hogy nem végeztük el idejében azt az önmegszámláló, saját kataszterünket biztosító munkát, mellyel 1993-ban, a Brassói Kongresszus megbízta az RMDSZ újonnan választott és megbízott vezetőségét!  Hogy elvégezzük önismeretünket szavatoló és biztosító, felmérő feladatunkat. S egy kisebbségi sorsba kényszerített nemzeti közösség, aki nek még önmagáról sincs hiteles képe, hogyan viselkedhet továbbá, egy ádáz többséggel folytatandó politikában, és jövőtervezésben?! Itthon tarthatja, tarthatta volna a jövőnket jelentő ifjúságunkat, az anyaországi és európai expanzió, s a megélhetési és érvényesülési kínzó kérdőjelek közepette? Aligha! De megannyi lelkiismeret furdalásra kényszerítő, s válasz nélkül maradó, kérdés fogalmazható még meg.!  Melyeknek ódiumát és felelősségét már közösen kell vállalnunk!

30 évből, 20-at magam is a RMDSZ-politika bozótosában, s lövészárkaiban töltöttem. Sorsom és szerencsém, de meggyőződésem szerint is: jókor és jó helyen voltam! S megérhettem, átélhettem egy forradalmat! S a következményeit is közvetlenül vállalhattam!

Pedig, két jóakaróm, Szilágyi István és Kányádi Sándor, még idejében figyelmeztetett: íróember és politika viszonya nem éppen egyeztethető, és jól gondoljam meg! Nem fogadtam meg a tanácsukat!  Azóta már tudom, hogy megfogalmazásomban: író-költő, ha politizál, lesz (lehet) belőle tűzfészek-rakó madár! Nem tudom, ha esetemben így volt. Azt viszont mindenképpen sorsom kiváltságának és élményének tartom, hogy nemcsak magamat, de a hazai és nagyvilágot is megismerhettem, s hogy olyan emberi kapcsolatokat nyerhettem és ápolhattam, melyek, már nem politikusként, de ma is éltetnek.

  1. január 13-án, mint éppen frissen megválasztott megyei elnököt, Kányádi Sándor azért keresett fel, hogy megbeszéljünk egy-két, soron levő megemlékező történelmi ünnepet, és amúgy egyebeket is. S megismételte jótanácsát. Akkor viszont már, mint parlamenti képviselő és megyei elnök számára, egyértelműen nem volt visszatérő-, vagy kitérő út. Megértően, egy vers kéziratát nyomta a kezembe, melyből most először ismertetek néhány sort:”…s ha nincs az az elektronikus/ csoda, nincs az az isten, /aki a politika mocsarából /és undorából kimenekítsen//…csak kushadás csak senyvedés /s a bátrak belehalnak / /új ámítók jönnek és / egyhamar /jó Hamar /nem lesznek forradalmak-!-„

Úgy lett..! S most mégis köszönöm, hogy ott lehettem! Az Önök kitartó bizalmával! Ott, ahol a „bátrak”…!

Kiemelt kép: YouTube

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Facebook hozzászólások


Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
Kónya-Hamar Sándor: Amikor.., Kántor Lajos..! (A LA RECHERCHE)
Kónya-Hamar Sándor: Amikor.., Kántor Lajos..! (A LA RECHERCHE)

Nem zárt be korábban a terézvárosi szakrendelő a szombati oltónapon

A fejlett országok felvásárolták a világ vakcinakészletének 60 százalékát
A fejlett országok felvásárolták a világ vakcinakészletének 60 százalékát

Close